A spanyol tudós, akitől a Manchester City csodát vár

Szöveg Andrew Murray

Tetszik vagy sem, a profi futballistákról (a bulvársajtónak hála) kialakult egy bizonyos kép. Ezen kép szerint ők túlfizetett pojácák, akik popsztárokkal randizgatnak. Tetoválásaiknak köszönhetően jól látszik, mi a baj a társadalommal, és a sarki boltba sem ugorhatnak le anélkül, hogy fotósok hada vegye körül őket.

Ha viszont valaki nem illik bele az angol focistákról kialakult „képbe”, az sejtet valamit. Egy gyors keresés a Manchester City új játékosára, és láthatjuk: Rodrinak nincs tetoválása, nem regisztrált egy közösségi oldalra sem, és annyira szeret tanulni, hogy a játékosévek végeztével valószínűleg nem is marad a sportágban.

A legfontosabb, ami eddig kiderült a klub rekordáron vásárolt játékosáról, hogy Pep Guardiola mindenkinél jobban akarta őt, hogy nem rajzoltatott a bőrére, hogy kerüli a digitális információbuborékokat, és szeret tanulni.

Ne is törődjünk vele, hogy a 23 éves spanyollal Pep megszerezte a világ legígéretesebb középpályását, aki méltó utódja lehet a City e sorát uraló Fernandinhónak és Sergio Busquetsnek is a spanyol válogatottban.

Azzal se törődjünk, hogy Rodrit képességei szerint akár modernizált Guardiolának is nevezhetnénk: kifinomult technikával játszó középpályás, aki nemcsak visszaszerzi, de tökéletesen értékesíti is a labdát.

És azzal sem kell törődni, hogy Pep észrevétlenül megvásárolt egy tökéletes játékost, akivel még jobbá tette az amúgy is tökéletes csapatot.

Rodrigo Hernández Cascante mindig is rajongott a fociért, még ha nem is úgy, mint az átlagos srácok.

A spanyol főváros vonzáskörzetében, Majadahonda városában született, az egész családja Atlético Madrid-drukker volt. Rodri példaképe mégsem a későbbi edző, Diego Simeone vagy a legendás Kiko volt, hanem a rivális klub sztárja, Zinédine Zidane. Volt is egy Zizou nevével és számával ellátott Real-meze.

Az utcákon, majd a helyi klubban, a Rayo Majadahondában játszva Rodri hamar rájött, hogy nem azért hasonlít példaképéhez, mert a saját nemzedékében példa nélküli tehetséggel bánik a labdával, hanem mert ösztönösen érti és értelmezi a játékot.

„Sokkal szívesebben értettem volna meg, mint hogy részt vegyek benne – meséli. – Már kisgyerekként lenyűgözött a labdarúgás. Annyit beszéltem róla, hogy a családomnak elege lett belőlem. Ahogy ránéztem egy játékosra, tudtam, hogy tervez valamit, és szerettem volna kitalálni, mit tesz majd. Tudtam, hogy ha sikerül megértenem a futballt, azzal hatalmas előnyre tehetek szert a meccseken, hiszen olyan fiatalon még nem szokás taktikázni.”

Szerencsére Rodrinak volt érzéke mindehhez. Egy szombat délelőtt, a 2007-es év végén az Atlético Madrid akadémiájának vezetője, José Maria Amorrortu elhívta Santi Expositót, az Alevin A (vagyis az U11-esek) edzőjét, hogy nézzen meg egy izgalmas tehetséget a Rayo Majadahonda meccsén. Az amatőrklub pályáját még a ’90-es években kezdte el gyakorlóterepnek használni az Atlético, azóta is szoros a kapcsolat a két klub között.

„Nem akartam elhinni – mondta Exposito. – Olyan játékost láttam, aki messze meghaladta a saját életkorát. Elképesztően jó döntéseket hozott, és használta a fejét, amit ritkán látni ilyen fiataloknál. Jól irányította a labdát, akárhová passzolt, és bárhová elfutott. Még a levegőben is ügyes volt.

A taktikai érzéke magasan a kortársaié felett járt. Meggondoltan támadott, és jól használta a testét a labda megtartásához. Mindenütt ott volt. Egészen lenyűgözött.” Felajánlottak neki egy hónap próbaidőt az Alevin A-ban. Alig két hete edzett a csapattal, de az Etxebarri-kupára már mint vezér ment velük.

„A kupa első percétől összefogta a csapatot – mondta Exposito. – Sikerült rögtön beilleszkednie, jól kijött a többiekkel, ráérzett a csapat szellemiségére. A puszta jelenlétével javított a teljesítményen, ami ritka.”

Azonnal fel is vették az Atlético akadémiájára, ahol hamar a legígéretesebb diákok között tartották számon.

„Messze a többiek előtt járt” – árulta el Fran Alcoy, az Infantil B (vagyis az U12-es csapat) akkori edzője. Alcoy és Rodri rengeteg autóutat töltött stratégiai tanácskozással.

„Olyan fejlett volt a taktikai érzéke, hogy már felesleges is lett volna mindent elmagyarázni neki: elég volt egyszer, és megértette. Nem fogyott ki a taktikai kérdésekből. Mindig azon viccelődtünk, hogy olyan érett, mint egy felnőtt. Soha nem is volt kérdés, hogy meg sem áll a csúcsig.”

Alcoyt azonban nem csak a fiú feje nyűgözte le. A csodagyerek lába legalább olyan elképesztő volt, mint az esze.

„Már gyerekként ráérzett a labdára, és azóta csak jobb lett – így Alcoy. – Mindig uralta a pozícióját. Az Atlético ificsapatai négy három háromban szoktak játszani, ezért előretolt hátvédnek raktam be, bár előrébb is ugyanúgy megállta a helyét. Azóta új színt vitt a játékába, és lassacskán tökéletes középhátvéd lehet belőle.

Most is figyelem, és látni lehet, ahogy fejlődik. Bármilyen helyzetben átveszi a labdát, labda nélkül pedig átgondoltan mozog. Gyakrabban kezdeményez támadást, ha kell, nem csak egyszerűen továbbadja a labdát.”

Rodri játéka feszes tempóban fejlődött, hamarosan Lucas Hernándezzel, Saúl Niguezzel és Kokéval együtt az Atlético ígéretes ifjoncai között emlegették. Kétezer-tizenkettőben azonban minden megváltozott. Julián Munoz vette át Amorrortu helyét az akadémia élén, ami gyökeresen megváltoztatta az iskola stílusát: a sok labdabirtoklás helyett támadóbb szellemű futballt kezdtek játszani.

„Túl kicsi előretolt hátvédnek” – állította Munoz, miután vetett egy pillantást az akkor tizenhét éves Rodrira, aki épp a Juvenil A-ban, az U18-as csapatban Armando de la Morena keze alatt játszott. Ma maga Munoz is tagadná nyilván, hogy ilyet mondott az akkor még növésben lévő, most 190 centis játékosról.

„Hogy azért küldtük el az Atléticóból, mert alacsony? Ugyan már – emlékezett Morena. – Kistermetű volt, mert fizikailag később ért, ami nem ritka az ifjúsági csapatokban, de a genetikai öröksége miatt tudtuk, hogy még nő majd. Nem rémlik, hogy bárki is kétségbe vonta volna a fizikai alkalmasságát. Mindenki csak jót mondott róla, nagyon örültünk, hogy velünk van, nem akartuk, hogy elmenjen.”

Akárhogy is, Rodrit lefokozták a Juvenil B-be támadó középpályásnak. Mivel nem volt alkalmas az új szerepre, hamar ki is esett a csapatból. Rodri értett a szóból, és a keleti partvidék felé vette az irányt: aláírt a Villarrealhoz.

„Mindig normális volt a magasságom a koromhoz képest, de még volt hová nőnöm – fogalmazott Rodri. – Ha nem jövök el az Atéticótól, nem válhattam volna azzá, aki vagyok. Úgy éreztem, környezetváltozásra van szükségem. Helyes döntés volt, hiszen így sikerült teljes értékű labdarúgóvá válnom.”

„RODRI A BOMBA. NINCS HOZZÁ HASONLÓ JÁTÉKOS A KOROSZTÁLYÁBAN. A KÖVETKEZŐ KORSZAK MEGHATÁROZÓ ALAKJA LESZ”

Valóban a Villarrealnál vált azzá, aki. „Lehet, hogy kicsi volt, de hamar megnőtt” – magyarázta Pablo Álvarez, Rodri barátja és középpályás harcostársa a Villarreal Juvenil A-csapatában. Mivel szobatársak is voltak, egyedül a tanórákon kellett nélkülözniük egymás társaságát, mert Álvarez egy évfolyammal a madridi fiú alatt járt. Suli, edzés, pingpong, tévé, tanulás. Másnap elölről ugyanez.

„Teljesen normális srác volt, szerény és motivált – tette hozzá Álvarez. – Rodri sosem titkolta, hogy nem csak a fociról szól az élete. Normális életet akart élni.”

Valóban normális életet élt. Tizennyolc évesen végzett a Villarreal akadémiáján. Amikor a 2014–15-ös idényre bevették a Villarreal tartalékcsapatába, ő is azt tette, amit bármelyik reménybeli profi szokott: beiratkozott a helyi egyetemre.

Idén végez üzletvezetés szakon: az elmúlt négy évben átlagos csoporttársaihoz hasonlóan az Universidad de Castellón kollégiumában lakott.

„Rengetegen megbámulták a campuson és a kollégiumban, főleg miután bevették a Villarreal első csapatába – mondta nevetve Rodri egyetemi barátja, Valentín Henarejo, aki az orvosira járt. – Egy idő után persze hozzászoktak, hogy ott ül köztük a kanapén, de akkor is furcsa volt látni, ahogy a többiekkel pingpongozik, vagy a ruháit mossa.”

Nagyzási hóbortnak nyoma sem volt. Valentín szerint Rodri telefonja „egy roncs volt, de nem érdekelte”, és az első autóját (egy használt Opel Corsát) egy idős hölgytől vásárolta meg nem sokkal a jogosítvány megszerzése után.

„Mondtuk neki, hogy vegyen jobb autót, amire olcsóbb lesz a biztosítás, illetve, hogy Castellón elég messze van Madridtól – tudtuk meg Valentíntól. – Sosem értette, miért költenek a csapattársai vagyonokat a kocsijukra: neki az autó csak arra kell, hogy A-ból B-be jusson vele.”

Rodri hobbija azóta is a tanulás. Vannak labdarúgók, akik golfoznak, mások Fortnite-oznak, FIFA-znak, vagy nevetségesen drága divatáruval villognak: Rodri a tanulással vezeti le a feszültséget.

„Azért tanultam üzletvezetést, mert olyat akartam, ami hasznomra lehet később, de nem köt meg – mondja. – Nem valószínű, hogy a játékosévek után labdarúgással foglalkoznék. Ezért tanulok. Ha végeztem a focival, nem akarom a hátralévő hatvanegynéhány évemet semmittevéssel tölteni. A tanulás kitisztítja a fejemet, olyankor máson jár az eszem, nem a futballon. Életem legszebb négy évét töltöttem az egyetemen. Sokan kérdezik, mivel telt: azt hiszem, emberré értem. A labdarúgók elképesztően magas életszínvonalat engedhetnek meg maguknak, másoknak azonban minden nap kihívást jelent. Tudjuk, hogy jól élhetünk: látva mások hétköznapjait már tudom, mikor valódiak a problémáim, és mikor semmiségek. Relatív.”

Nemcsak a kollégiumban érezte jól magát: visszakapta helyét a védősor élén. A Villarreal B-együttesében futballozott 2015 februárjától. Egy éven belül már az A-csapatban játszott, ahol Apagafuegos néven, vagyis Tűzoltóként emlegették. Másik beceneve a Bruno Xiquet, vagyis a Kicsi Bruno volt, mivel stílusa sokban hasonlított a most harmincöt éves legendás középpályáséra, Bruno Sorianóéra, aki több mint 400-szor lépett már pályára.

„Valóban hatással volt rám – magyarázta Rodri, akit Zidane-nal egy szinten emleget. – Volt szerencsém látni nemcsak azt, ahogyan játszik, hanem azt is, ahogy vezeti a csapatot.”

Immár testi adottságai is megvoltak a labda megszerzéséhez és továbbjátszásához: a 2016–17-es idényben már ő vezette azt a tabellát, amely a szerelések számát tartja nyilván a La Ligában. Nem kellett soká várnia, hogy Albert Celades meghívja az U21-es válogatottba.

„Lenyűgöz, hogy mindkét lábával fürge, és egy pillanat alatt képes kicsusszanni a szorult helyzetekből – magyarázta lelkesen Celades. – A legnehezebb akadályokat veszi a legkönnyebben. Sergio Busquetshez hasonlóan ösztönösen megérzi, hogyan kell helyezkednie, tudja, hová kell mennie, hogy biztosan megszerezze a labdát.”

Nem először hasonlították Rodrit a Barcelona híres előretolt hátvédjéhez. Kérdezzük csak meg bármelyik egykori vagy mostani edzőjét, Busquets neve előbb-utóbb előkerül: sokan úgy tartják, Rodri lehet a híres spanyol védekező középpályás utódja.

„A védelem előtt játszó futballistákra emlékeztet – így Exposito, aki az Atlético ifjúsági csapatánál dolgozott vele. – Jogos az összehasonlítás, de szerintem Rodriban több gól van, mint Busquetsben.”

Amikor Busquets a 2018-as világbajnokság előtt megsérült, valóban Rodrit hívták be, hogy beálljon a helyére. „Rodri a bomba – állította egy villarrealos vezető 2017-ben. – Nincs hozzá hasonló játékos az ő korosztályában. A következő korszak meghatározó alakja lesz.”

Ez a korszak azonban már nem Castellónban érte Rodrit: képtelen volt ellenállni a hazai pálya vonzerejének, és tavaly nyáron 20 millió euróért visszament az Atléticóhoz. Valentín tudta meg elsőként: épp pizzát mikrózott a kollégiumban, amikor barátja elmondta neki.

„Nem gondoltam volna, hogy visszatérek az Atléticóba – vallotta be Rodri. – Azt hittem, végleg szakítottunk.”

A Diego Simeone számát viselő Rodri érkezésével a szurkolókban feltámadt a remény, hogy az Atlético visszatér a labdabirtoklás központú játékhoz. Az eredményeivel már nemcsak a La Liga legjobbjának számított: lekörözte több európai bajnokság számos más védekező középpályását: Busquetset a Barcából, Casemirót a Real Madridból, William Carvalhót a Real Betisből, Fernandinhót, Nemanja Maticsot, Jorginhót és Jordan Hendersont a Cityből, a Unitedból, a Chelsea-ből és a Liverpoolból. Tavaly Rodri végzett az élen legnagyobb sikeres passzpontossággal (91 százalék), a legtöbb labdaszer

A statisztika persze nem adhat teljes képet. Az idény során nem egy pletyka szivárgott ki arról, hogy az edző, Simeone és Rodri nem jönnek ki jól egymással.

Rodri több időt töltött volna a labdával: a 2018–19-es idény során lényegesen kevesebbet passzolt, mint Jorginho (97) vagy Busquets (76). A menedzser azonban azt akarta, hogy az európai csúcsokat döntő adatok ellenére a középpályás jobban koncentráljon a labda nélküli játékra.

„Mi így játszunk” – hangoztatták az Atlético veterán játékosai. Simeone szintén hajthatatlan maradt, főleg Rodri átmeneti szórakozottsága miatt. Előfordult, hogy a fiatalember két-három órával korábban érkezett meg az edzésre, pedig szabadnapja lett volna, vagy a klub öltönyében érkezett az idegenben játszott meccsekre melegítő helyett. Apróságnak tűnhet, de az ilyesmi nagyon fontos a hírhedt Simeone szemében.

„Remélem, Rodri képes lesz fejlődni – mondta. – Az apró részletek a legfontosabbak, és rengeteg lehetőség rejlik benne. Sergio Busquets tökéletesen irányítja a játékot a Barcánál, odafigyel a továbbításokra, keresi az egyensúlyt. Elengedhetetlen része a csapatnak: nálunk is ez a feladat vár Rodrira.”

A szurkolók egy percig sem kételkedtek a hazatérő futballistában. Kisebb lázadást váltott ki, amikor tavaly az Eibar elleni otthon játszott meccsen Simeone 70 percnyi tökéletes játék után lehívta Rodrit a pályáról.

Ahogy az El País napilapban írták: „Hatalmas dühöt váltott ki a meglepő döntés. Nem volt még csere Simeone idején, ami ennyire felháborította volna a szurkolókat. Felismerték, hogy az új játékos a puszta jelenlétével javítja a csapat viszonyát a labdával.”

„A LEGNEHEZEBB AKADÁLYOKAT VESZI A LEGKÖNNYEBBEN. BUSQUETSHEZ HASONLÓAN ÖSZTÖNÖSEN ÉRZI, HOGYAN KELL HELYEZKEDNIE, HOGY BIZTOSAN MEGSZEREZZE A LABDÁT”

Simeone persze sosem volt megalkuvó. Teltmúlt az idény, és egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy bár nem szívesen válna meg Rodritól, azért azt sem bánná, ha valaki bejelentkezne a szerződésében kikötött 70 millió eurós igazolási díjjal. Senkit sem lepett meg, hogy a Premier League-győztes Manchester City tette meg a leghatározottabb lépéseket. Fernandinho már 34 éves, nem játszhat örökké, és bár Ilkay Gündogan szépet alakított, amikor az idény vége felé beugrott a lábadozó brazil helyett, érezni lehetett, hogy csak ideiglenes megoldásnak szánták.

„Az Atléticónál alkalmazkodnia kellett – mondja Luis Milla, aki az U19-es válogatottban edzette Rodrit. – Az Atlético sosem kezdeményez, a labda elnyeréséből indított gyors kontrákra épít. Egy középső középpályás azonban taktikusabb. A pálya azon pontjára kell vonnia a figyelmet, ahol éppen ő áll. Rodri tökéletesen illeszkedik a Manchester Citybe, mert Pep Guardiola ajaxos-barcelonás stílusában pont az ő képességeire van szükség. A City edzőjére nagy hatással volt a Barcelona, Rodri pedig épp ebben a stílusban jó.”

Guardiola eszes, alkalmazkodásra képes játékosokat keres, akik elkerülik a modern futball sztereotípiáit. Rodri nemcsak maga a megtestesült tökély a katalán edző taktikájához, de közösségimédia-profiljai sincsenek.

„Nincs bajom ezzel az egésszel – részletezte önkéntes digitális elhatárolódását. – Egyszerűen csak sosem volt rá szükségem. Mindig is emberek vettek körül, és szívesebben ismerkedem szemtől szembe. Nem fogadtam meg, hogy elbújok a világ elől. Csak most épp nincs erre szükségem.”

Rodri nagyon örül, hogy Guardiolával dolgozhat, akinek az elvei merőben eltérnek Simeonéitől. „Nagyon szeretem Guardiola taktikáját – mondta egyszer a 2009-ben és 2011-ben BL-győztes Barcelona kapcsán. – A nyertesek és úttörők csapata volt. Gyerekként nagyon megérintett.”

Az igazolás bejelentése után Rodri alig várta, hogy a Cityben játszhasson. „Lenyűgöző, amit az elmúlt két évben elértek. Nemcsak a címeikre gondolok, hanem arra is, hogy megállás nélkül csak támadójátékot játszanak – magyarázta.”

Ezt a mentalitást kereste a City, amikor leigazolta Rodrit, hiszen ezt nem tudhatják magukénak. Amikor a Barca 2010-ben megvette Javier Mascheranót a Liverpooltól, a védekező középpályás lelassította a csapatot, mert nem tudta az ő tempójukban továbbadni a labdát. Arra csak Busquets volt képes.

„A sebesség nem a testen, hanem az elmén múlik – így Busquets szellemi utódja, Rodri. – Nem azok a leggyorsabb labdarúgók, akik a legjobban futnak, hanem akik a legrövidebb ideig tartják meg a labdát, hogy megőrizzék a játék lendületét. Sem Sergio, sem én nem vagyunk igazán gyorslábúak, mégis mi adjuk a dinamikát a csapatnak.”

Ha a City a zsák, akkor Rodri a foltja, amit Guardiola három éve keres.

„Sokat bizonyított mint ígéretes, fiatal középpályás – érvelt a City futballigazgatója, Txiki Begiristain. – Védekezik, passzra készen játszik, ha megszerzi, jól használja a labdát. Bízunk a közös sikerben.”

Ami a legfontosabb: a City legújabb 16-osa szerény, két lábbal a földön járó srác, aki nagyra értékeli az edzővel való munkát és a független gondolkodást.

„Ha az ember valamit el akar érni, azért meg kell dolgoznia, de sosem voltam hajlandó megváltozni – magyarázta Rodri. – És persze bármit is csinál az ember, érezze abban jól magát. Ha nem érzed jól magad, csak az idődet pocsékolod.”

Ja, majd’ elfelejtettem: és miért nincs tetoválása? „Mert szerintem az ronda.” Gyors, ütős, lényegre törő: olyan a válasza, akár a játéka.

Guardiola biztosan repes az örömtől.

Andrew Murray (@Andy_MurrayFFT) 2012 óta a FFT újságírója.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. szeptemberi számában.)