Szöveg Nick Moore Fotó Fabio De Paola Fordítás Hujbert Gellért
Azt hiszed, kemény vagy, gyerek? Hogy itt huligánkodsz a flancos pólódban? Azt hiszed, ettől vagy kemény? Lerúgom azt a k…a fejedet, gyerek!”
Elragadóan verőfényes tavaszi délután köszönti a West Bromwich Albiont és a Southamptont a Hawthorns-stadionban, és bár a két csapat között nincs ellenségeskedés, és minőségi, szabályos, sőt mi több, élvezhető futballt játszanak, ez még mindig nem elég ahhoz, hogy egyesek ne próbáljanak verekedést provokálni. Esetünkben egy húsz körüli southamptoni drukkerről és egy középkorú bromwich-iről van szó.
„Voltál már Európában, s…ggfej?” – üvölti a flancos pólós.
„Leszedem a fejedet” – válaszol hasonló hangnemben az albionos.
„Próbáld csak meg! A West Brom egy rakás sz…r!”
A kamerarendszer segít biztosítani a szurkolók biztonságát a meccs alatt
A két agitátort úgy három méter választja el egymástól, ezen a részen húzódik egy alacsony korlát és egy sor, ponyvával letakart szék. Ha a nézeteltérést az öklükkel akarnák lerendezni (márpedig erre úgy tűnik, nagy az esély), nem is lenne nehéz dolguk. Ám a FourFourTwo küldöttsége, akiket némiképp megriasztott, hogy két tűz közé kerülnek, nem számolt Sabar Khannal és Stuart Edwardsszal.
A két rangidős biztonsági higgadtan közbelép. Stuart vált pár szót a West Brom-drukkerrel, mire az 30 másodperc elteltével már szélesen mosolyog. A napbarnított Southampton-szurkoló ezalatt élénk beszélgetésbe elegyedik Sabarral, amit kézrázással fejeznek be. Ő is feltűnően hallgatag a meccs további részében, a veszély elmúlt. És az egész olyan szintű profizmussal történt, mintha egy bombát hatástalanítottak volna.
De miért megy el bárki is biztonsági embernek focimeccsekre? Aki felölti a fényvisszaverő kabátot, az onnantól a védelem első vonalát képzi, ha rosszra fordulnak a dolgok. Ők állnak szemtől szemben az Egyesült Királyság legagresszívabb, legittasabb és legengedetlenebb csőcselékével. Ez gyakran jár együtt igen komoly bántalmazással, leginkább szóbeli, olykor testi formában, valamint azzal a közkedvelt előítélettel, hogy minden biztonsági egy hataloméhes mini Hitler, aki már majdnem olyan rossz, mint egy közlekedési rendőr, és arra használja fel azt a fikarcnyi kis hatalmat, amit kisajtolt magának, hogy elrontsa mások szórakozását.
A FourFourTwo beállt a neonszín sorfalba, és egy kódszavakkal, szitkokkal, térfigyelőkkel, parfümmel, szenvedéllyel, kacagással és egy kis lökdösődéssel tarkított délután alatt megtanulta, hogy a rendfenntartás művészete több, mint aminek látszik…
A mérkőzések biztosítása sok más dologhoz hasonlóan sokat változott a futball utóbbi harminc évében. Akkoriban sokkal több balhé volt a stadionokban, és a rendfenntartást inkább a rendőrség végezte, a biztonságiak feláldozható vésztartaléknak voltak ott.
„Most már nem így megy” – magyarázza Mark Miles, a Hawthorns műveleti igazgatója. Ő felelős a mérkőzések alatt a stadionban tartózkodó összes ember biztonságáért. Elképesztő felelősség, de láthatóan jól bírja.
„Egyre több olyan mérkőzés van az országban, ahol már nincs is szükség rendőri jelenlétre, és a mi háromszáz biztonsági őrünk is magasan képzett. Mind szakképesítettek, a felügyelők külön képzést kapnak. Mindent ők csinálnak. Nemrég az akadálymentesítés és a fogyatékkal élők segítése érdekében tettünk lépéseket. Tűzeset vagy biztonsági riasztás esetén ők vannak először a helyszínen. Mostanra a szurkolók fogadása is az ő feladatuk lett, és ők foglalkoznak az ilyenkor felvetődő problémákkal: a jegyekkel kapcsolatos gondokkal, elveszett értékekkel, tömegben felbukó nézőkkel. A biztonságiak mindent megtesznek azért, hogy a szurkolók jól érezzék magukat, és vidáman menjenek haza.”
A West Brom nézőknek fenntartott parkjára mutat, ahol a két csapat szurkolói a meccs előtt épp vidáman elvegyülnek: van élőzene, bárpult, sőt egy kisebb fajta óriáskerék is. „A labdarúgás ma már a nézőkről szól. A kapukban ott állnak az embereink, és köszöntik a hazai és a vendégszurkolókat. Jó előre megpróbáljuk minimálisra csökkenteni a kockázatot, hogy annál kevesebb dolgunk legyen a mérkőzés alatt. Ha előre elintézed a kisebb gondokat, könnyebb lesz kezelni a nagyobbakat. A mai nap nem számítunk semmi komolyra, de mindig készen állunk a meglepetésekre. A kezdőrúgáskor még mindenki jókedvű, de ha az elején valami félresiklik, már nem olyan nagy a barátság.”
A legtöbben négyórás műszakban dolgoznak a Hawthornsban, negyven fontos bérért. Van, aki így veszi ki a részét kedvenc klubcsapata életéből, és legalább közelebbről megtapasztalhatja a profi focit. Másoknak ez életpálya. Egész héten át lehet így dolgozni, ha az ember több klubnál is bedolgozik, és bevállal más eseményeket, például koncerteket. Sabar Khan, aki néhány órával később kedves semmiségekkel hűti majd le Southampton bősz fiának mérgét, kiváló példa. Khan országszerte vállal biztonsági szolgálatot különböző helyi rendezvényeken. „2001-ben kezdtem, unatkoztam, és jelentkeztem, azóta csinálom – meséli. – Jól érzem magam, de meg kell szokni az anyázást. Nem telik el két nap, hogy ne szólna be valaki. Előfordul némi rasszizmus is, de én úgy látom, mára már sokkal jobb a helyzet. Derbyben a szurkolók maguk szóltak, hogy rasszista van köztük, és hát amúgy is kevesen vannak. A legtöbben teljesen normálisak, lehet velük beszélgetni, jól szórakozni.”
Sabarnak persze kijutott a nehezéből is. Megmutat egy homályos felvételt, amit a Stoke elleni meccsen készítettek telefonnal még februárban. „Az ott én vagyok – mutat vigyorogva a tumultus kellős közepére. – Beragadtam, ezek meg csak ütnek, közben jön a rendőrség gumibotokkal, nyomják lefelé a tömeget. Zúg az adrenalin a füledben. Mondjuk, az ilyen meccsek gyorsabban telnek! Nem a bunyóért csinálom, de azért lehet tudni, hogy melyik csapatok dolgoztatnak meg: a Manchester United, az Aston Villa vagy a Birmingham. Ott bármikor elszabadulhat a pokol.”
Semmit sem bíznak a véletlenre. A biztonsági csapat munkanapja alapos eligazítással kezdődik, ahol megbeszélik a nézők létszámát, a mentőegységek kijelölt helyét és a rajongói övezet felügyeletét. A Southampton a kevésbé veszedelmes vendégek közé tartozik: könnyen izgalomba jönnek, ha a meccsen történik valami, de távol áll tőlük a főbűn: átmászni az ellenfél lelátójára. Ráadásul a legutóbbi három vendégszereplésük alatt csak két embert kellett kirakni a lelátóról, mindkettőt azért, mert rágyújtott.
BERAGADTAM, EZEK MEG CSAK ÜTNEK, KÖZBEN JÖN A RENDŐRSÉG GUMIBOTOKKAL. ZÚG AZ ADRENALIN A FÜLEDBEN. MONDJUK, AZ ILYEN MECCSEK GYORSABBAN TELNEK!
A teljes műveletet az irányítószobából felügyeli a vezetőség; itt fut össze a rengeteg térfigyelő kamera adása szerte a stadionból. Steve Piddock, a rádiós diszpécser segít a biztonságiakat irányítani. „Bármi megtörténhet – és sorolja a FourFourTwo-nak az elhagyott gyerekeket és táskákat (néha bejönnek, hogy: hol a vizes flakonom, mi meg csak annyit tudunk mondani, hogy az már nem lesz meg), meg a sok vuvuzelát tülköltető nézőt.
És valóban akadnak váratlan helyzetek. „A legkeményebb az volt, amikor egy bácsi szívrohamot kapott – meséli David Bayliss, aki hét közben testnevelő tanár, de 2002 óta a biztonsági szolgálatnál is dolgozik. – Évek óta járt ide, és a kezdőrúgás előtt összeesett. Az ijesztő volt: orvost kellett kerítünk, és ki kellett vinnünk őt a stadionból. Feszült helyzet volt. Két napra rá meghalt, de az, hogy mi újraélesztettük a lelátón, elég volt arra, hogy találkozhasson a családjával, ami azért vigaszt nyújtott.”
A nagyobb meccsek nagyobb gonddal járnak. „Fergie utolsó meccsének, a 2013-as 5–5-ös döntetlennek a napja egy véget nem érő káosz volt – mondja Alex Howse. – Irtózatos mennyiségű United-drukker próbált bejutni. Egész nap dobálgattuk ki az embereket. Kimerítő volt.”
Eligazítás után, délután fél kettőkor megnyitják a kapukat. Odakint Rachel Knight, a „fogadóbizottság” fehér mellényében várja a nézőket. „Mi igazítjuk útba a szurkolókat – magyarázza a FourFourTwo-nak. – Amikor megérkeznek, a legtöbben nagyon barátságosak. Amikor elmennek, nos, az a végeredménytől függ.”
Mindenkit megmotoznak: a Westminsternél nemrég elkövetett terrortámadás óta az egész ország készültségben van. Rachel váltig állítja, hogy a legtöbben észre sem veszik, hogy tiltott dolgokat akarnak bevinni a stadionba. „Dartsnyilakat találok a zsebükben, és azt mondják, előző este tették oda, és elfelejtették. Vagy kalapács van náluk, és azt mondják, munkából jönnek. Legtöbbször el lehet hinni. Nem hiszem, hogy kalapácsos vérengzésbe akartak kezdeni a meccs közepén.
Leggyakrabban a parfümöt kell elvennem. A hölgyek gyakran hozzák magukkal, mert nem tudják, hogy nem vihetik be, hiszen üveg. Kapnak egy bilétát, és a végén visszakapják.”
A füstbomba a legbajosabb tiltott eszköz, főleg azért, mert a balhéra éhes szurkolók semmitől sem riadnak vissza becsempészésekor. A West Bromnál találtak egy füstbombát, amit a piromániás drukker saját gyereke által dédelgetett plüssmaciba volt rejtve.
Rachel azonban élvezi a munkáját. „Az apám is ezt csinálja, és szeretek emberekkel foglalkozni. Szeretem a csapatot, de nem lenne pénzem szezonbérletre, és így el lehet kapni pár pillanatot a meccsből. Persze a munkára kell koncentrálni, de azt is megtanították, hogy fél szemmel figyeljük a pályát, hiszen a szurkolók arra reagálnak, ami ott történik. A piros lap mindig rosszat jelent. Én azt bírom ki legnehezebben, hogy a góloknál ne kezdjek el ugrálni örömömben.”
Azt mondja, a munka nehezebb részének is megvan a maga haszna. „Általános iskolában tanítok, és az agresszív szülőkkel mindig meggyűlt a bajom. Ez a munka megedzett. Nincs sértés, amit még nem vágtak a fejemhez, de megtanultam megfelelően reagálni. Akár férfi vagyok, akár nő – nincs nemi diszkrimináció. Most már az az érdekes, amikor keményebb szurkolótáborok jönnek, mint a Unitedé vagy az Aston Villáé.”
NINCS SÉRTÉS, AMIT MÉG NEM VÁGTAK A FEJEMHEZ, DE MEGTANULTAM MEGFELELŐEN REAGÁLNI. AKÁR FÉRFI VAGYOK, AKÁR NŐ – NINCS NEMI DISZKRIMINÁCIÓ
A Southampton 2400 fős tábora azonban békésen szurkol. Otis Daley az elválasztásnál áll őrt, vagyis a két szurkolótábort elválasztó lépcsősoron, ahol legvalószínűbb, hogy összecsapnak a szurkolók. „Én inkább a meccsek miatt jövök – mondja, miközben néhány társa készségesen a helyére kísér egy idősebb southamptoni szurkolót. – Úgy nézem, ma már senki sem fog balhézni.”
Otis a sorfalban állt azon a bizonyos Stoke-meccsen. Megpróbáltak átjutni a West Brom lelátóira, úgyhogy a hazaiak visszavágtak. Az a legfontosabb, hogy korlátot képezzünk köztük. Bíznod kell magadban, gondolnod kell a saját és a munkatársaid épségére. Nem lehetsz gyenge láncszem, mert ha csak páran átjutnak, kész a baj. Akkor viszont megpróbálsz mindenkit kihozni a veszélyzónából, ahogy csak tudsz. Ügyesen csináltuk a Stoke elleni meccsen is, meg lettünk dicsérve.”
A testbeszéd a legfontosabb, teszi hozzá. „Azt tanították nekünk, hogy nem az izom a fő fegyverünk, hanem amit a viselkedésünk mond rólunk. Ha valakit agresszív testbeszéddel közelítesz meg, ráncolod a szemöldököd, ökölbe szorítod a kezed, akkor ő is úgy reagál. Ha nyugodtan, barátságosan szólsz hozzá, az elveszi a kedvüket a dühöngéstől. Mindig nagyon illedelmesnek kell lenni: Elnézést, uram! Viccelődsz egy kicsit, és úgy hagyod kihátrálni őt a helyzetből, hogy nem szégyenült meg, sőt azt hiszi, ő nyert.”
Ezzel Michael Waite rangidős biztonsági őr is egyetért. Ő a „kiemelőosztagban” dolgozik, vagyis eltávolítja a kifejezetten nagy gondot jelentő szabálysértőket a lelátóról. „Ha az embereket úgy kezeled, mint az állatokat, hát állatként kezdenek el viselkedni. Mindig kapnak három figyelmeztetést, de ha nem tágítanak, elmondjuk, hogy: elnézést, nem tartózkodhat tovább a stadionban. Tízből kilencszer minden gond nélkül távoznak. Testkameráink is vannak, hogy bizonyíthassuk, törvényes módon távolítjuk el a szabálysértőket.” Ha van kirendelt rendőr a stadionban, ő is részt vesz az eltávolításban. Ha egy szurkoló semmiképpen sem hajlandó együttműködni, több biztonsági őr összmunkájával fájdalommentesen lefogják, és kiviszik a szabálysértőt a lelátóról.
Lassan itt a meccs vége, és a biztonságiak laza lánca a vendégek kapuja mögött arra utal, hogy ma már nem lesz semmi komoly balhé. Nincs ellenségeskedés a két tábor között, az éneklés is jó hangulatban folyik. Amikor azonban a West Brom egykori játékosa, Shane Long, aki most vendégként érkezett, tesz egy tiszteletkört, kissé felhorgadnak az indulatok. A flancos pólós kölyök az egyetlen, akit igazán mélyen érint a dolog, bár a többiek láthatóan elhúzódnak tőle. Majdnem ismét perpatvar alakul ki, amikor Sabar és Stuart közbelép. A jól bevált lecsillapító technikák működnek. „Amúgy ismerem is őt, jó haver – meséli Stuart a West Brom-drukkerről. – Ezért jó minden héten ugyanott állni: megismered az embereket, és könnyebb velük szót érteni. Szóltunk, hogy nyugodjon le, és lenyugodott. Segít a józan ész.”
Mégis jól látható, milyen keményen összpontosítanak a feladatukra. Stuart és Sabar csapatai állandóan pásztázzák a lelátót, és a lehetséges veszélyforrásokat (néhány székre állást) megszüntetik. A meccs lefújva, 1–0-ra nyert a Southampton. A végére még jut egy kis feladat: egy szurkoló nem értékeli, hogy a biztonságiak nem szeretnék, ha a társa felmászna a székekre. A szánalmas lökdösődést végül Sabar szakítja félbe, és a konfrontáció békés kézrázással végződik.
„Egy kicsit p…cs volt, no – bölcselkedik utólag Sabar. – Megnyerték a meccset, nem volt oka dühösködni. Mi érvényesíteni kívántuk a szabályokat, ez meg nem tetszett neki. Mondtam, hogy nyugodtan írja fel a számom, nyújtson be panaszt, de én szabályosan járok el. Ilyenkor lenyugszanak, és nem lesz belőle semmi.”
Az emberi hozzáállás a legszebb az egészben. „Átjönnek a forgókereszten, és más ember lesz belőlük – mondja Bayliss. – Katartikus élmény kiabálni egy kicsit, kiengedni a dühöt vagy a mámort. Néha kicsit túllőnek a célon, olyankor rájuk szólunk, és ettől általában összeszedik magukat. Sokan nem is tudják, hogy mi is drukkolunk. Imádom, amikor az Albion nyer. Könnyebben megy a munka is, ha jól játszik a csapat.”
„Ki nem ugrál, hülye steward, hej, hej!”
Ideje hazaindulni. Ha a meccs eredményét nem nézzük, Mark Miles és csapata tökéletes napot zárt. Nulla letartóztatás, nulla kizárás, két kisebb egészségügyi helyzet.
„Régebben a kis ügyeknek is letartóztatás lett a vége, és akkor a drukkerek átmennek falkába, mintha mi lennénk ellenük – magyarázza Miles. – Sokkal könnyebb így, hogy csírájában fojtjuk el a bajt.”
Ahogy a tömeg lassan kiszivárog a Hawthornsból, a biztonságiak a srácokkal pacsiznak. Mi is egyetértünk. A mai biztonsági őrök inkább tűnhetnek pszichológusnak, mint vérbeli bunyósnak, de a meccsek azóta élvezhetőbbek és biztonságosabbak.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. júniusi lapszámában.)
