A kocsma majdnem olyan szorosan kötődik a labdarúgáshoz, mint a zöld fű vagy a színészkedés. Éppen ezért az FFT elhatározta, hogy meglátogat öt oázist a stadionok mentén, és szóra bírja a tulajdonosokat. Egészségetekre!
Interjú James Maw Fordítás Gerendai Márk
Andy Hoyle THE GUNNARS (Arsenal)
„Ez a kocsma egyike azoknak a helyeknek, ahol Tony Adams, Paul Merson és Ray Parlour iszogattak a Graham-korszakban. Wenger azonnal véget vetett ennek a szokásnak!
Öt éve vagyok a hely tulajdonosa. Ez volt a legközelebbi pub a Highbury környékén, szó szerint harminc másodpercre volt a régi keleti lelátótól, ezért jellemzően itt fogyasztották el a szurkolók az utolsó pint sört a kezdőrúgás előtt. 2006-ban, amikor a csapat a távolabb fekvő Emirates Stadionba költözött, nehézkessé vált a kocsma működtetése az évnek azon a háromszázharminc napján, amikor nem volt meccs. Valami újat kellett kitalálni.
Van egy csomó emléktárgyunk, néhányat közülük egyenesen ránk hagyományoztak. Ezeket váltogatva kitesszük a kocsma falára. Olyan ez, mint a kommunista diktatúra: ha egy játékos kegyvesztetté válik, akkor leszedjük a hozzá kapcsolódó tárgyakat, így kiírva őt a történelmünkből. Van egy olajfestményünk, amin Robin van Persie ünnepli a gólját, de amint lelépett a Manchester Unitedhoz, leszedtük a képet, és soha többé nem említettük a nevét.
Tizenöt éve lakom a környéken, de nem iszogattam itt, mielőtt én lettem a tulajdonos. Nem volt jó hírneve a helynek, sem a társaság, sem a dekoráció nem volt barátságos. Sok mindent megváltoztattunk, hogy a szurkolók nagyobb rétege szívesen térjen be hozzánk, és elvesztettünk egy pár törzsvendéget, akiktől meg kellett szabadulnunk. Ugye, te sem akarnál szélsőjobbos röplapokat osztó fickókat és rendőri ellenőrzést látni a kocsmádban minden este?
Michael Hill THE STRAWBERRY (Newcastle United)
„Amikor a társam, Caroline és én megvettük a pubot 2002-ben, nem volt semmi a környékünkön, csak parkolók. Nem voltak más kocsmák sem, így csak mi voltunk a stadion közelében. A mérkőzések napján nagyszerűen ment, de a tizenhárom hetes nyári semmittevés nem volt jó.
Van néhány iroda is a környéken, így a hétköznapokon nagyobb a forgalom, de a meccsek napján kétszer annyian jönnek. Büszkék vagyunk a kiszolgálásra, mindent megteszünk, hogy a vendég gyorsan megkapja a korsó sörét. Nem igazán szervezünk különleges programokat, hogy becsábítsuk a járókelőket, egyszerűen csak kinyitjuk az ajtót. Az egyik legrégebbi focis pubként tartanak számon minket az országban, és mi beengedjük a vendégcsapat szurkolóit is. Na, jó, a Sunderland szurkolóit nem, de a többi csapat szimpatizánsait szívesen látjuk. Miután megtapasztalták a kellemes fogadtatást, elviszik a pub jó hírét, és később szívesen visszajárnak hozzánk.
Régen volt bérletünk is a stadionba, és a kezdőrúgás előtt öt perccel szaladtunk át. Mivel az őrök ismertek minket, nem zárták be a kaput az orrunk előtt. Ha a meccs rosszul alakult, és az emberek elkezdtek szivárogni, akkor gyorsan kinyitottuk a kocsmát, hogy a szurkolóknak legyen hol vigasztalódniuk.
A pub már jóval a stadion előtt itt volt. A régi épület egyházi tulajdonban volt, és a területen eperbort termeltek, mivel itt rengeteg eperültetvény volt. Ez egyszeriben véget ért, amikor a házat megörökölte valaki. A végrendeletben ez állt: fordítsák az emberiség javára. Aztán lett itt egy kocsma.”
Robert Marshall THE LOUDEN TAVERN (Rangers)
„Ha háromkor kezdődik a meccs, akkor általában negyed kettőkor be kell zárni az ajtót, és csak akkor engedünk be valakit, ha egy másik vendég távozik. Meccsnapokon ilyen forgalmunk van. Persze a hangulat is fergeteges. Ha ezt át tudnám élni máshol, akkor nem is kellene bejönnöm dolgozni.
Huszonkét éve vezetem a Louden Tavernt, de csak öt éve üzemelünk ezen a helyen, szemben az Ibrox metrómegállóval, egy saroknyira a stadiontól. Egy ilyen krimó volt a vágyam egész életemben, úgyhogy nyugodtan mondhatom, hogy álmaim munkáját végzem, ha már ahhoz nem voltam elég jó, hogy bekerüljek a Rangersbe.
Sok relikviánk van, főleg zászlók, de a legbüszkébbek mégis a Jim Baxtert ábárzoló színes ajtóüvegre vagyunk. Ez nem valami olcsó utánzat, egy glasgow-i mester készítette. Van egy Alfie Conn-mezem is, 1972-ből, amikor megnyerték a Kupagyőztesek Európa-kupáját.
Rendezünk kvízt is, olyan házigazdákkal, mint Alex McLeish, Walter Smith, Jörg Albertz vagy akár Graeme Souness, aki nagyon rendes fickó.
A Celtic-szurkolókat természetesen nem engedjük be. 2012 óta nem is jártak Ibroxban, ennek ellenére az Old Firm a legdurvább derbi. A sok baj, amin a csapat keresztülment az elmúlt négy évben, mindenkire hatással volt. Még mindig fájdalmas, ami a Rangersszel történt.
Az, hogy a klub a harmadosztályba került, minden helyi vállalkozásnak nagy pofont jelentett. Mi szerencsések vagyunk, hogy ilyen hűséges törzsközönségünk van.”
Steve Kirk NEPTUNE ARMS (Derby County)
„Több mint húsz éve vagyok itt a tulaj, de előtte a brit vasúttársaságnál dolgoztam festőként. Ismertem a pasast, aki a helyet vezette régen. Nagyot bukott rajta, és egyszer megkérdezte, hogy lenne-e kedvem megpróbálni. Mindenkinek az életében eljön egyszer a pillanat, amikor kocsmatulajdonos akar lenni, így hát belefogtam.
Kezdetben nem az volt a tervem, hogy megépítsem a Derby County szentélyét, de miután a csapat átköltözött a baseballpályáról a Pride Parkba, elkezdtem gyűjteni a ritka ereklyéket. A legjobb holmim egy régi bejárati számlálókészülék. Sokat kérdezősködtem, amikor az előző stadiont bontották, így szerezhettem meg kétszázötven fontért. Most kint van a kertben, és sokan a csodájára járnak. Azóta már a dupláját is ajánlották érte, mint amennyiért vettem, de nem adom el.
Van egy falfestményünk is kint, amin Brian Clough és Peter Taylor a magasba emeli a bajnoki trófeát. Eredetileg a 2010-es vb előtti angol válogatottat ábrázoló képünk volt kint, de végül a csapat gyalázatos teljesítménye miatt úgy döntöttünk, hogy lecseréljük. Az új kép igencsak népszerűvé vált: sokan beugranak egy pint sörre, és készíttetnek magukról egy fotót ezzel a bizonyos festménnyel. Néha még régi játékosok is felbukkannak, például Roger Davies, Roy McFarland vagy Archie Gemmill.
Minden hazai mérkőzés előtt emeletes buszt indítunk a stadionhoz, ami a meccs után vissza is hozza ide az embereket. Ez a járat általában tele van, de előfordul, hogy visszafelé kevesebben jönnek. Ez függ attól, hogy hétköznapi játsszuk-e a meccset, és persze az eredménytől is.”
Dave Bond THE WINSLOW HOTEL (Everton)
„Ez a pub mélyen beépült az Everton folklórjába. Már a Goodison Park 1892-es megépülése előtt itt állt. A tulajdonosa tagja volt annak a konzorciumnak, ami összegyűjtötte a pénzt a stadion helyszínül szolgáló telek megvételére.
Amikor Dixie Dean az Evertonhoz került a Tranmere-ből, a lakása nem esett messze a Goodisontól, így ez a kocsma lett a törzshelye, ahová rendszeresen járt. Valaki mondta is, hogy van róla egy fotó valahol a pult mögött, de még nem találtam meg. A legenda szerint olykor félidőben átugrott inni egy pofa sört. Bárki, akivel beszéltem – beleértve Dixie unokáját is – azt állítja, hogy ez így igaz.
Két éve vettük át a kocsma irányítását, onnantól fogva a hely a People’s Pub nevet viseli, bár sokan még mindig Winslow Hotelként emlegetik. Mivel a hetvenes évek óta én is Everton szurkoló vagyok, jól ismertem a hely történetét, mielőtt dolgozni kezdtem volna itt. Még a szurkolók idősebbik generációja is, akik hetvenes, nyolcvanas éveikben járnak, tizenéves koruk óta itt isznak. Felbukkannak minden második hétvégén a gyerekeikkel, unokáikkal, talán még a dédunokáikkal is.
Meccsnapokon nagyon mozgalmas itt az élet, mivel közel vagyunk a stadionhoz. Tízkor nyitunk, és hamar teltház lesz. A hét többi napján nincs meccs, ezért ki sem nyitunk, hacsak nincs magánrendezvény.
Ha nincs meccs, akkor igyekszünk minél többet tenni az Evertonért. Rendezvényeket szervezünk, olykor meghívjuk a régi játékosokat, Graeme Sharpot és Ian Snodint hogy vezessék a kvízműsort a mérkőzések előtti estéken.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2016. októberi számában.)
