Interjú Pete Hall
Bajnokságot nyertél a Kaiserslauternnel 1998-ban. Jól sejtjük, hogy ez volt a Bundesliga történetének egyik legnagyobb meglepetése?
Mindenképpen az volt. Fantasztikusan nagy eredményt értünk el, korábban ilyet még senki. Úgy lett bajnok a csapat, hogy az előtte való idényben jutott fel az élvonalba. Ezt a rekordot nem fogják egyhamar megdönteni. Miután az első mérkőzésen megvertük a Bayernt, összenéztünk, és azt mondtuk, lesz keresnivalónk. Az edzőnk, Otto Rehhagel elhitette a klubbal és a várossal, hogy többre képesek. Rehhagel rendszeresen kérte, hogy menjünk haza, feküdjünk le úgy, hogy a bajnoki tabellánál megy a teletext a tévéképernyőn, és aludjunk el boldogan. Ezekből a kis dolgokból merítettünk hitet.
A Leverkusen elképesztően közel került ahhoz, hogy triplázzon a 2001–02-es idényben, de végül elúszott a bajnoki cím, a kupagyőzelem és a Bajnokok Ligája-döntő is. Felriadsz még néha Zinédine Zidane lövésére?
Nem, már nem látom őt álmaimban. A járvány miatti leállás időszakában leadott a tévé néhány klasszikus mérkőzést, és köztük volt az is, de ma már csak jó emlékek villannak be róla. Kiváló volt a csapat, mégsem jött össze a bajnoki cím. Minden megvolt hozzá, de néha egyszerűen így alakul.
Németország öt egyre kikapott Angliától 2001-ben, majd egy évvel később világbajnoki döntőbe jutott. Mégis, hogy lehetséges ez?
Jól összekavarodott minden a selejtezők során, nemcsak az öt egyes mérkőzés miatt, de azért is, mert hagytuk, hogy Anglia nyerje a csoportot azzal a bizonyos utolsó percben esett góllal Görögország ellen. Csak Finnországot kellett volna megvernünk az utolsó meccsen, de végül null null lett az eredmény. Pótselejtezőt játszottunk, de az teljesen elképzelhetetlen lett volna, hogy Németország nélkül rendezzenek világbajnokságot. Nagy teher nehezedett rám egészen fiatalon, de tudtam kezelni, és mindkét találkozón betaláltam Ukrajna ellen.
Megnyeri Németország azt a vébét, ha nem vagy eltiltva?
Én szereztem a győztes gólt a negyeddöntőben és az elődöntőben is. Rossz érzés volt, hogy végül elbuktunk, és talán másképp alakul, ha ott lettem volna a pályán, de szerintem inkább nem. Sokat tettünk azért, hogy ilyen messzire jussunk, és talán a legjobb tudásunkat hoztuk a döntőben, de a német mérce szerint az nem a legerősebb válogatott volt, és már az is meglepetésnek számított, hogy eljutottunk odáig.
Négy év Bayern München után miért a Chelsea-t választottad a Manchester United kárára 2006-ban? José Mourinho is szerepet játszott a döntésben?
Talán mondanom sem kell, hogy Mourinho nagyon karizmatikus egyéniség. Ha nagyon akar valakit, hatalmas hatással vannak a szavai. Nagyon megnehezítette, hogy nemet mondjak neki. A Chelsea akkoriban kétszer is bajnok lett, és a keretben hat-hét nemzeti válogatott csapatkapitánya is szerepelt. Nagy mutatvány volt, hogy a családommal huszonkilenc éves koromban Londonba költöztem, azért, hogy megnyerhessem a Bajnokok Ligáját. Erre Angliában a Chelsea-ben volt a legnagyobb esélyem.
A Barcával és a Reallal is szóba hoztak. Nem sajnálod, hogy kihagytad Spanyolországot?
Nem szoktam bánni a dolgokat, ha meghozom a döntést valamivel kapcsolatban, száz százalékig ki is állok mellette, még akkor is, ha egy másik ajánlat esetleg jobb volna. Ki tudja, mi lett volna a Barcelonában vagy a Realban? Nem akartam elszalasztani a lehetőséget a Premier League-ben. Ma is ugyanúgy a Bayernt és a Chelsea-t választanám. Szerintem jó döntéseket hoztam.
Milyen volt a kapcsolatod Mourinhóval?
Az edző és a játékos közti kapcsolat a legfontosabb a futballista és a csapattársak közti viszony után. Az első találkozásunk után hazamentem, és tudtam, hogy Mourinho játékosa szeretnék lenni. Valóban olyan szakember, aki néha bekattan olyan dolgokon, amelyekkel nem értek egyet, de elismerte a képességeimet. Sosem voltak elhúzódó konfliktusaink, mert hittünk egymásban.
Igaz, hogy Elton John énekelt az esküvődön? Nem akart megszerezni a Watfordnak?
Igen, valóban ő énekelt. Gondoltam, mi baj lehet, megkérdezem. Tudtam, hogy nagy futballdrukker. Igent mondott. Kicsit szürreális volt, de az ember nem sűrűn házasodik, és megengedhettem magamnak. A Watford nem került szóba, tudta, mennyire odavagyok a Chelsea-ért.
Amikor John Terry kihagyta a tizenegyesét Moszkvában, már a második BL-döntődet veszítetted el…
A 2002-es finálé után rájöttem, hogy nem sűrűn kerül az ember döntőbe. Úgy kalkuláltam, hogy a Chelsea vet majd véget a hiányérzetemnek. Terry tizenegyesénél 2008-ban abban reménykedtem, hogy elérkezett a pillanatom, de nem először az életben csalódnom kellett.
Négy nagy döntőben vesztett a csapatod, a vébé mellett a 2008-as Eb-n is.
Nem bánom, hogy így alakult, mindez inkább a tapasztalatról szól, nem az érmekről. Persze szebb lett volna, ha fényesebbek, a csapataim is többet érdemeltek volna.
Amikor oly sok játékvezetői ítélet született ellened a 2009-es BL-elődöntőben, még talán te sem hitted volna, hogy ilyen szerencsétlen leszel a későbbiekben is.
A 2009-es kudarcot egy kicsit nehezebben viseltem. Erősebbek voltuk, mint egy évvel korábban, és jobbak, mint a Barcelona. Megérdemelten jutottunk el odáig, és a bírói ítéletek nagyon sokba kerültek nekünk. Ma, a VAR korában talán a nyakamban lógna egy aranyérem.
A Chelsea-t 2010-ben hagytad ott. Nem érezted úgy, hogy túl korán?
Négy évre írtam alá. Amikor ez lejárt, harminchárom esztendős voltam, ilyen korban mindig csak egy évet adott a klub. De akkor már sérült is voltam, és a klub nem is tudta, szeretne-e megtartani.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. októberi számában.)
