Interjú Mark White
Először is: Andy vagy Andrew?
Teljesen mindegy.
Az Arsenal ifije voltál, mégis csak egyetlen bajnokin léptél pályára a csapatban. Miért hagytad ott a klubot?
Nem működött a dolog. Úgy éreztem, elég jó vagyok ahhoz, hogy pályára lépjek a csapatban, viszont a vezetőedző nem így gondolta, emiatt kölcsönbe kerültem, először a Fulhambe, majd a Bristol Citybe. Utána el is adtak. Kiábrándító volt, de a távozásom után a pályafutásom új lendületet vett.
Volt konfliktusod George Grahammel?
Akár lehetett volna, mert sokakkal volt a pályám során. Az ilyesmi egyszerűen megesik a futballban. Akkoriban nagyon sok mindenkiről gondolta, hogy jobb középcsatár, mint én. Leléptem, ettől sok minden megváltozott, és elérhettem, amit el is értem végül. Nem azt akartam bizonyítani, hogy Grahamnek nem volt igaza, hanem azt, hogy képes vagyok megállni a helyem a legmagasabb szinten.
Te is kellettél hozzá, hogy a Newcastle feljusson, majd aranycipős lettél az 1993–94es idényben, ezt követően mégis a Man chester Unitedba igazoltál, méghozzá drámai körülmények között.
Igen, valóban drámai volt, a mai napig beszélnek róla. Senki sem tudott az egészről, mígnem Kevin Keegan kiment a St. James’ Park lépcsőjére, és bejelentette. Manapság mindenki egy jó hónappal előre tudja, ha valamelyik futballista elhagyja a csapatát.
Mi volt a visszhangja a történetnek?
Keegant mindenki messiásként szerette Newcastle-ben, a szurkolók csalódottak voltak, hogy eladott, de nagyon kedvelték őt. Ők sem tudták pontosan, mit akar a vezetőedző. Keegan viszont szentül hitt benne, hogy jót cselekszik. Végül megszerezték helyettem Keith Gillespie-t. Emlékszem, azzal eresztett utamra, hogy azt mondta: nagy klub játékosa leszek, és csodálatos eredményeket fogok elérni. Mondjuk, ebben igaza lett.
Annyira titokban zajlott a váltás, hogy Lee Clark is csak onnan tudta meg, hogy másnap nem vetted fel edzésre menet.
Igen, így volt, nagyon jó barátom, de nem mondhattam neki semmit. Szomszédok voltunk, ugyanabban a lépcsőházban laktunk, és már aznap este kiköltöztem. Még csak észre sem vette, hogy elmentem, és útban voltam Manchesterbe. Másnap felhívott, és megkérdezte, hogy tényleg igaz-e, amit hall. Elmondtam neki, hogy igen.
Miként ment végbe az ügylet?
Tudtam, hogy a Manchester United érdeklődik irántam, mert néhányszor már a válogatottban is pályára léptem, és hallottam az ottani játékosoktól, hogy Alex Ferguson kedvelt engem, és szerette volna, ha az Old Traffordon folytatom. De akkor még azt gondoltam, hogy a Newcastle semmilyen körülmények között nem adna el. Amikor aztán megtörtént, otthon voltam, és épp a Sheffield United Manchester United elleni meccsét néztem, amikor csörgött a telefon, és közölték velem, hogy megállapodtak.
Három klubban is játszottál elöl Dwight Yorke társaként. Sokat tettek ezért, vagy minden jött magától?
Mindenki azzal a hülyeséggel jön, hogy nem jöttem ki senkivel, holott ez nem igaz. Amikor Yorke megérkezett az Aston Villából a Manchester Unitedba, én voltam az első, aki körbevezette. Meghívtam a házamba, majd elmentem hozzá vacsorázni, megmutattam neki a várost, és minden lehetőt megtettem, hogy a legjobban érezze magát. Scholesszal, Giggsszel, Sheringhammal vagy Solskjaerral lépett pályára elöl, esélyem se volt, hogy a társa legyek, amíg meg nem vertük a Southamptont az otthonában három nullra. Kapcsolatunk egyszerűen csak működött.
Ugyanilyen jó volt a viszonyotok a Blackburnben is 2002 és 2004 között?
Sosem változott. Egész életünkben nagyon jó barátok leszünk.
Volt egy hírhedt incidens Dwight Yorke és Graeme Souness edző között a Blackburnben. Mi történt?
Olyasmi, ami néha megtörténik edzésen. A főnök becsúszva szerelt, és ez nem különösebben tetszett Yorke-nak. Utána neki nyílt lehetősége ugyanerre, megtette, és ez nem különösebben tetszett Sounessnek. Egy kicsit felemelték a hangjukat, ennyi volt.
Három évvel ezelőtt új vesét kaptál. Hogy vagy?
Vannak jobb és rosszabb napjaim. Megváltozott az életem, és rájöttem, hogy nagyon sokan vannak körülöttem, akik segíteni akarnak. De arra is rájöttem, hogy vannak, akik nem kíváncsiak az emberre a bajban. Ilyen az élet. Próbálok nem különösebben idegeskedni a helyzetemen, és vannak napok, amikor hálát adok az életemért.
Maradtál a futball világában?
A Manchester United nagykövete vagyok, és voltam a Southend edzője Sol Campbelllel. Ha az ember visszavonul, nagyon hiányzik a nyüzsgés.
Hol helyeznéd el magad minden idők csatárai között?
Nem vagyok annyira egoista, hogy azt mondjam magamról, itt vagy amott van a helyem. Egyszerűen csak futballoztam, miközben beleadtam mindent, és néhány gólt is összehoztam. Ha visszatekintek, azt mondom, jól csináltam.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. májusi lapszámában.)
Magazinunkat olvassa digitálisan a digitalstand.hu/fourfourtwo oldalon!
