Szöveg L. Pap István
Túlzás lenne azt állítani, hogy az 1982-es spanyolországi világbajnokság után romokban hevert a magyar futball, hiszen negyedórán múlt, hogy a válogatott nem jutott tovább a csoportból, de az állását megtartó Mészöly Kálmán szövetségi kapitány már nem mellőzhette tovább a bajnoki címvédő Rába ETO sztárjait.
Így aztán a vb utáni első fellépésen, a törökök elleni, éppen Győrben megrendezett barátságos meccsen négy győri játékos, köztük a Hannich Péter, Póczik József, Burcsa Győző középpályássor is ott volt a kezdőben.
Az akkor még messze a mieink alatt jegyzett vendégeknek fikarcnyi esélyük sem volt, a később a félholdasokat 2002-ben vb-bronzig repítő Senol Günes kapusként ötször nyúlt maga mögé. Hannichék bohócot csináltak belőle és csapatából, a leglátványosabb és legnagyobb gól az utolsó, az ötödik volt.
„A 73. percben tűzbe jött a győri közönség. Póczik kapott labdát, a jobbösszekötő helyén csinált két cselt, aztán mintegy 20 m-ről szédületes nagy gólt ragasztott a jobb felső sarokba. 5–0” – írta a Népsport.
Amely amúgy sem fukarkodott a dicsérő jelzőkkel: „Póczik, amint azt reméltük, a válogatott karmestere volt, az irányító szerepkörben főleg bal oldalra adott jó labdákat, ügyesen cselezett és néhányszor hatalmas lövést zúdított kapura. Távoli bombagólja élményszámba ment. Néhány perces kihagyása volt csupán.”
Ezzel együtt az akkor 29 éves győri karmester is csak 1983 júniusáig, a Dániában 3–1-re elbukott Eb-selejtezőig maradt a nemzeti tizenegyben (pedig nem sokkal előtte Luxemburgban még mesterhármast vállalt a 6–2-es győzelemből), Mészöllyel együtt neki is mennie kellett. Ahhoz képest, hogy már 1974-ben és 1979-ben is jutott neki három-három meccs, majd a vb előtt is próbálgatta őt a kapitány, amikor eljött volna az ő ideje, a fürdővízzel együtt a 14. válogatott mérkőzése után őt is kiöntötték, holott még nem volt harmincéves. Mint ahogyan piros-fehér-zöldben a többi győri sem váltotta meg a világot.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. novemberi számában.)
