Szöveg Pete Hall Illusztráció German Aczel Fordítás Gerendai Márk
Joe Hart inkább kivételesnek, mint tipikusnak számít mostanság, de az mégsem újdonság, hogy egy angol sztár a Serie A-ban kísérletezik.
Bobby Robson 1990-es vb-csapatából négyen vették az irányt Olaszország felé: Paul Gascoigne, Des Walker és Tony Dorigo követte David Plattet, aki elsőként fogott bele a vállalkozásba 1991-ben.
A középpályás a Bariban, majd a Juvéban mutatkozott be, de legsikeresebb pillanatait a Sampdoriában élhette át, ahol Sven-Göran Eriksson irányítása alatt jó barátságot kötött Roberto Mancinivel.
„Mancini olyan volt, mint egy félisten – meséli Platt az FFT-nek, arról, aki később bevette őt a Manchester City edzői csapatába. – Életem legjobb időszaka volt, amikor mellette játszhattam. Szívesen átélném még egyszer.”
Platt kulcsszerepet játszott a támadószellemű csapatban, és 1994-ben megnyerték az Olasz Kupát.
A genovai csapat hátrányba került az elődöntő első félidejében Tino Asprilla találatának köszönhetően. Később Attilio Lombardo egyenlített, majd Platt lenyűgöző ollójával nyert a Sampdoria 2–1-re.
„Végig bennünk volt ez a gól – mondja Platt. – Ruud Gullit a védővel együtt mozgott, az akció szépsége pedig abban rejlik, hogy középpályás pozícióból be tudtam törni a kapu elé. Sem Ruud, sem a védő nem igazán tudta megszerezni a labdát, ami végül lepattant. Az edzéseken korábban gyakoroltam az akrobatikus mozdulatokat, így végül a hálóban kötött ki a labda, mert sikerült jól eltalálnom.
Továbbjuttattam a csapatomat. Nem akarjuk az Ancona érdemeit elvitatni, amellyel a döntőt játszottuk, de az egy másodosztályú csapat. Valószínű volt, hogy aki megnyeri ezt az elődöntőt, az fogja a magasba emelni a trófeát.”
És így is történt. A Sampdoria 6–1-re megverte az Anconát, igaz, azóta sem nyert trófeát.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2016. lapszámában.)
