Szöveg Nick Moore
„Nem játszottunk túl jól, és a szünetre egy nullás hátrányba kerültünk – idézi fel az ír válogatott korábbi középpályása a niigatai csoportmérkőzést. – A mottónk a tornára, amit még az öltözőben is kiplakátoltunk magunknak, így szólt: nincs kegyelem. Mick McCarthy (a szövetségi kapitány – a szerk.) feltette a kérdést, mi vezetett idáig. Aztán kivonultunk a második félidőre, és keményen nekimentünk a kameruniaknak.”
Bár az írek jobbak voltak, az egyenlítő gól mégis véletlenszerűen jött. „Kevin Kilbane rettenetes keresztlabdát adott – nevet Holland. – Épp az egyik hátvédhez jött a labda, de nagy összevisszaság alakult ki. Huszonöt méterre voltam, rengeteg lehetőség kínálkozott, én mégis csak egy dologra tudtam gondolni. Szükségtelen volt túl erősen lőnöm, csak jól kellett eltalálnom a labdát. Végül olyan finoman érintettem meg, ahogy csak tudtam. Kétségem sem volt, hogy gólt fogok szerezni, olykor ezt azonnal lehet tudni. Betaláltam a kapu bal alsó sarkába.
Mivel az Ipswich Town játékosa nem rutinos gólszerző, hirtelen nem tudta, hogyan reagáljon.
„Az egész valószínűtlen volt, így tanácstalanná váltam. Az ilyesmit nem szoktuk előre eltervezni – magyarázza. – Rohanni kezdtem az egyik irányba, amikor eszembe jutott, hogy a családom a lelátókon figyel, így gyorsan megfordultam, és feléjük szaladtam. Apám, a feleségem és a két fiam ünnepeltek. Később tudtam meg, hogy az egyik fiam aludt a gól pillanatában, a feleségem pedig egy csomó embert nyakon öntött a kólájával örömében.”
A gól nem sokkal Roy Keane hírhedt köpése után született, aminek következtében a Man. United középpályását hazaküldték. Az 1–1-es döntetlennek köszönhetően Írország bejutott a legjobb 16 közé.
„Viszonylag nagy nyomás alá kerültünk – ismeri el Holland. – A hazatérésünk után még mindig lehetetlen volt eldönteni, hogy Micknek vagy Roynak volt-e igaza. Fontos, hogy nem kaptunk ki.
Iszonyú büszke vagyok rá, hogy gólt lőttem Írország színeiben a vébén. Az évfordulókon sok üzenetet kapok a Twitteren, ami boldoggá tesz, az pedig különösen jó, hogy apám, aki már nincs köztünk, részese lehetett ennek a pillanatnak.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. júliusi lapszámában.)
