Illusztráció: German Aczel
Korábban a Manchester United sohasem bukott el európai kupameccset az Old Traffordon, de 1994 októberében, tíz perccel a lefújás előtt úgy tűnt, ez történik majd.
Romário és José Mari Bakero góljaval a Barcelona 2–1-es győzelemre állt a csoportkörben egészen addig, amíg a 23 éves Lee Sharpe akcióba nem lendült.
Az egykori balszélső most is tisztán emlékszik arra az éjszakára. „Paul Ince megszerezte a labdát, és továbbadta Roy Keane-nek a jobb szélen – magyarázza Sharpe az FFT-nek. – Keane beadása valamivel mögém érkezett. A jobb lábamra tettem a labdát, és tudtam, hogy célba kell vennem a kaput.”
A United középpályása Pep Guardiolát és Ronald Koemant kerülte meg, mielőtt Keane labdáját megszerezte volna, ami egyenesen Miguel Ángel Nadal, a későbbi teniszcsillag, Rafael unokatestvérének lába között érkezett.
A védő Abelardo és a kapus Carles Busquets is tehetetlen volt Sharpe ellen, így a labda a hálóban landolt. „A védő viszonylag gyorsan próbálta blokkolni jobblábas lövésemet, így egyszerűen csak hagytam továbbgurulni a labdát, majd sarokkal megpöccintettem – mondja. – Aggódtam, hogy mellé megy, de végül az alsó sarokban kötött ki. Borzasztóan boldog voltam.
Talán ez a kedvenc gólom. Telt ház előtt a kapuba lőni a Barcelonának és megvédeni a United veretlenségét, az ám a nagyszerű!”
Sharpe két hét múlva már nem tudta megvédeni a csapatát, amikor Cruyff emberei, Romário és Hriszto Sztoicskov ámokfutást rendeztek a Camp Nouban.
„Bokatörést szenvedtem a két meccs között, szóval nem játszottam – magyarázza. – A srácok négy nullára kikaptak. Szükség lett volna rám!”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. áprilisi számában.)
