Szöveg Clemente Lisi Illusztráció German Acze
Rengeteg szép gól született szabadrúgásból: gondoljunk Roberto Carlosra Franciaország ellen, vagy ott van még… hagyjuk, sorolhatnánk vég nélkül. Ellenben kevés gyönyörű gól született reménytelenül rossz szabadrúgásból. Carlos Ruiz a Philadelphia Union színeiben játszva a Chicago Fire ellen mégis összehozott egyet 2011-ben.
Miután igen gyengén, egyenesen a védő fejére lőtte az egyébként veszélyes helyről induló szabadrúgást, Ruiz levadászta a felszabadító fejest, és jóvátette hibáját: elpöccintette a labdát, majd átívelte a kapus feje fölött, egyenesen a hálóba, a gyengébbik lábával. „Erre nem számítottam – nevetett a kommentátor –, még sohasem láttam Ruizt ballal lőni!”
A guatemalai játékos így emlékszik: „Szerencsés voltam, hogy a labda visszapattant hozzám a szabadrúgás után. Az első gondolatom az volt, hogy ellövöm, amilyen erősen csak tudom. Éreztem, hogy ha megállítom a labdát, túl sok időt vesztek. Csodálatos gól volt, nincs kapus, aki kivédte volna. Őszintén szólva, teljesen spontán gól volt, egyáltalán nem gondoltam rá a rúgás pillanatában. Csak megpróbáltam lőni, aztán vártam, hogy mi lesz. Sokszor gyakoroltam azt a lövést, de sohasem gondoltam volna, hogy élesben sikerülni fog. Azt élvezem a leginkább a fociban, ha reménytelen helyzetből valami jót tudok kihozni. Abban a szituációban pedig,
egy rossz szabadrúgás után ez történt. Sokan mondják, hogy az évtized gólja, számomra mindenképpen az egyik legszebb gól, amit valaha lőttem.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2013. júniusi lapszámában.)
