Interjú Chris Flanagan
Bayern München – Real Madrid 2–1
2001. május 9., Bajnokok Ligája-elődöntő
„Húszéves voltam, mindenki a névtelen kanadai gyerekként tekintett rám, aki épp csak most jött ki az akadémiáról. Luís Figo, a világ legdrágább játékosa ellen léptem pályára. a mérkőzés előtt arra gondoltam, nagy a baj, de aztán az ember felmegy a pályára, és minden rendbe jön. Volt egy pillanat, amikor elvettem a labdát Roberto Carlostól, és elfutottam vele. Arra gondoltam, lám, ennyi az egész. Megváltozott az egész pályafutásom, és utána már úgy gondolkodtam, hogy idetartozom.”
Anglia – Portugália 0–0 (1–3, tizenegyesekkel)
2006. július 1., vb-negyeddöntő
„Akkoriban alig ismertek engem Angliában, mert a Bundesligában futballoztam, és csak tíz percekre léptem pályára a válogatottban. Tagja voltam a keretnek, de sokat ekéztek. Emlékszem, előfordult, hogy tíz újságíró pirongatott, mégis mit keresek ott. Azt válaszoltam nekik, hogy a legnagyobb tisztelettel, de ha elkészítették volna a házi feladatot, nem kérdezgetnének ilyeneket. Mivel azonban nem sokat láttak, elfogadom az érdeklődést. a világbajnokságon aztán megkaptam azt a figyelmet, amit már a Bayernben is. a portugál mérkőzés után mindenki megdicsért, amikor utána nyilatkoztam, az újságírók is lelkendeztek. Angliában is más szemmel kezdtek nézni rám.”
Manchester United – Chelsea 1–1 (6–5, tizenegyesekkel)
2008. május 21., BL-döntő
„Csodálatos csapatunk volt, a legjobb, amelyikben valaha is játszottam. Sir Alex Ferguson azt mondta, megvan az esélyünk, hogy abban az idényben minden lehetséges címért harcba szálljunk. a döntő előtt sokat gyakoroltuk a tizenegyeseket, de amikor odaállsz, minden más. Nem sokat segített, hogy Ronaldo éppen előttem hagyta ki, gondoltam is magamban, hogy köszönöm szépen! Fizikai értelemben nagyon könnyű feladat ellőni egy labdát tizenegy méterről, igyekeztem csak arra gondolni, amit már tudok, és végül szépen bevágtam.”
Manchester United – Wolverhampton 2–1
2010. november 6., Premier League
„Gyönyörű emlékeim vannak a labdarúgásról, de amikor visszatértem a térdsérülésemből, pontosan tudtam, hogy már nem juthatok vissza oda, ahol egykor voltam. Nagyon szerettem volna pályára lépni a Wolverhampton ellen, és legalább negyvenöt percet maradni. Kezdetnek jó lett volna. Tíz perc után azonban le kellett jönnöm. Ekkor értettem meg, milyen mélyen vagyok, és hogy sohasem lesz olyan, mint korábban. Elég elkeserítő, amikor rájössz, hogy mindened odavan.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. novemberi számában.)
