Szöveg Szöllősi György
Az FFT kultúrlap! Kételkedsz? Olvasd rendszeresen kritikáinkat, recenzióinkat a műalkotásokról, amelyekben egy a közös: a foci.
Mondjunk és írjunk is bármilyen szigorú kritikát erről a füzetről, legfőbb jellemzője, egyben erénye az, hogy megszületett, és ezért kétségtelenül köszönet jár mindenkinek, akinek része volt a létrejöttében, legfőképpen a könyv második kiadása óta elhunyt Schlegel Oszkárnak, a Csanádi Árpád Központi Sportiskola egykori igazgatójának, aki összeszedte és szövegeivel összefűzte a kötet anyagát. Azért nem ennek a könyvnek az alkotóin kell elvernünk a port, mert (nem számítva ezt az emlékkönyvet és Bocsák Miklós 1983-as Kocsis és Czibor című riportkönyvét), egészen a mai napig nem készült és nem jelent meg Magyarországon egy átfogó kutatásra alapuló önálló Kocsis-biográfia, jóllehet „Kocka” a legnagyobb magyar sportolók és a XX. század legnagyobb hatású magyarjai közé tartozik. A hazai tudomány valamiért továbbra is úgy gondolja, hogy a futballtörténet-írás az úgynevezett népszerű műfajok közé tartozik, nem szorul állami támogatásra és irányításra, sőt talán nincs is rá szüksége ilyen önálló diszciplínára a hivatalos történettudománynak, hogy azt ne mondjuk, művészettörténetnek. (Mert hát ugye, mi más a futball, ha nem a XX. század legnagyobb hatású előadó-, egyben alkotóművészete!?) Így aztán ez a hallatlanul fontos munka, a világverő magyar futball sikereinek dokumentálása, kutatása sokszor amatőrökre, lelkes műkedvelőkre, jobb esetben sportújságírókra marad.
Szóval, ha nem teszi más, teszi az iskolaigazgató: interjúkat, sőt saját kezű visszaemlékezéseket csikar ki a hajdani társaktól, a klubvezetőktől, azoktól, akikről úgy gondolta, hogy érdemben segíthetnek megfesteni gyermekkori bálványának portréját. A szövegek egy része óhatatlanul közhelygyűjtemény, s teljes képet a felületes és némiképp esetleges válogatás révén nem kaphatunk, de legalább fennmaradt néhány kétségtelenül személyes gondolat Kocsisról olyanoktól, mint Mészáros József (a „Dodó”), Puskás Öcsi vagy Czibor Zoltán (ezek egy részét idézzük is Kocsis-portrénkban, a Visszajátszás a 92. oldalon kezdődik). Azért szólalhatnak meg a könyvben ilyen régen elhunyt egyéniségek, mert a szerző leírása szerint évtizedekig gyűjtögette a kéziratokat.
Schlegel, aki a címlapra szerényen ki sem írta a nevét, azt mondja a fülszövegben, hogy „Ezt az emlékkönyvet azoknak a sportbarátoknak ajánlom, akik elmúltak hatvanöt évesek, és ingyen közlekednek a hazai járműveken. Ők még látták játszani Sanyit. Annakidején ötvenfilléres vonaljeggyel, hetvenfilléres átszállóval utaztak az Üllői útra, Kispestre, a Megyeri útra vagy a Népstadionba, hogy csodát láthassanak. A Magyar Focit! Ma ingyen utaznak, mégis ritkán mennek meccsre.”
Nos, ha a szerző-szerkesztő igénye valóban ez volt, akkor nem tette magasra a lécet. Ahhoz képest a könyv kimondottan vállalható, és nem gondolom, hogy csak a második kiadás évében (2009) hatvanöt pluszosoknak érdekes (recenziónk a második kiadás alapján íródik, amellyel az újabb, az újratemetésre megjelent verzió tudtunkkal csaknem megegyezik, és amelynek elődje egy, az igazgató által 1990-ben összeállított füzet, amely a Kocsis-tanterem avatására készült). A képanyag kimondottan erős, az idehaza korábban látott Kocsis-fotókhoz képest mindenképpen, a szövegek a hasonló kiadványokhoz képest jól gondozottak (bár egy helyütt „all-star” helyett „old-star”
szerepel), és bár terjedelemre nemigen felel meg egy könyv követelményeinek, szépen tördelt, jó papírra nyomott kötet a Kocsis-emlékkönyv, amely, reméljük, sokakban ébreszti fel a gondolatot, hogy ideje volna a teljesség igényével feldolgozni a csodálatos Kocsis Sándor életművét.
Schlegel Oszkár
Volt egyszer egy csatár
Kocsis Sándor emlékkönyv
Kiadó: Küzdőtér Kiadó, Budapest, 2009
Szerkesztette és a szöveget gondozta: Perutek János, Neményi Zsolt
Formátum: puhafedeles, 100 oldal
Ára: 1929 forint
Osztályzat: •••••
A legjobb szövegek
„Egész életében megmaradt franzstadtinak, a barcelonai elegáns lakásában is a fatribünös Üllői úti pályáról és a Kőris utcai kopott házakról álmodott.”
„Hiába volt a sok pénz, a taps, nekem sohasem okozott igazán örömet az, hogy »másoknak« rúgtam a gólokat”
„Sanyit már vagy nyolcadszor rúgták fel, keményen bántak vele, hiszen ő volt a legnagyobb ászunk. A kilencedik bodicseknél ülve maradt. Rákiáltottam: Sanyi, kelj föl, hajtsunk, az Istenért! Rám nézett, és szomorúan ennyit mondott: Zoli, 56-ban, a forradalomban élve maradtam, de ezek itt meg fognak ölni.”
„Azt hiszem, az ötvenes évek első politikai ízű tüntetése is őértük, a tőlünk elszakított fradistákért zajlott. Sebes Gusztáv miért, miért nem, egy többfrontos magyar–osztrákon a B-válogatottban szerepeltette Kocsist és Czibort. 7:3-as győzelmünkből Kocsis öt góllal vette ki a részét (1953. október 11.). A nézők még a mérkőzés után, hazafelé gyalogolva is zengték, skandálták az alkalmi strófát: »Kocsis, Czibor, Budai, nem kaphatunk soha ki!«”
„Ő volt a világon a legjobb! A világot itt térben és időben a kezdettől a végig értettem. Legszívesebben egy Kocsis – Kocsis, Kocsis, Kocsis – Kocsis, Kocsis – Kocsis, Kocsis, Kocsis, Kocsis, Kocsis összeállítású tizenegyet küldtem volna pályára egy ugyanilyen csapat ellen.”
A Petőfi Sándor Gimnáziumban nevelkedett, ott lett kézilabdázó. A TF tanári diplomájának megszerzése után 35 évig a zuglói, Őrnagy utcai iskolában tanított, igazgatóhelyettes, majd 15 évig igazgató volt. A korábbi Fradi-játékos, a legendás magyar NOB-tag és futballszakember, Csanádi Árpád emlékének egyik legkövetkezetesebb ápolójaként 1986-ban elérte, hogy intézménye legyen a KSI hivatalos iskolája, és felvették Csanádi Árpád nevét. Az intézmény valamennyi tantermét olimpiai bajnokokról nevezte el az évek során, és ereklyékkel rendezte be a folyosókat, a legnevesebb aktív és volt sportolók rendszeres vendégnek számítottak a Csanádiban. Tagja volt a Magyar Olimpiai Akadémia tanácsának, az FTC és a MAC baráti körének, posztumusz Zugló díszpolgára lett. A Kocsis Sándor emlékkönyv 2009-es kiadását halálos ágyán fejezte be, megjelenését még megérte.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2012. novemberi lapszámában.)