Kihullik a postaládámból a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) magazinjának legfrissebb példánya. A címlapon a Bajnokok Ligája-győzelmet ünneplő FC Barcelona játékosai a trófea körül (cikkünk 2011-ben jelent meg! – a szerk.). Simply the Best – ez a cím virít a kép alatt. Hiába, ilyen (futball)időket élünk. Barca itt, Barca ott, Messi-mánia mindenütt. Vajh’ hányan hinnék el mostanság, hogy a Blaugrana történetének egy jelentős szelete magyar szálakkal van átszőve? Ki hallotta még Berkessy Elemér, Plattkó Ferenc, Ilku Péter, Szegedi Miklós, Szalay Tibor, Nyers István nevét? Mond-e valamit a Kubala, Kocsis, Evaristo, Luis Suárez, Czibor ötös fogat legendája? A „Lászi”, a „Kocka” és a „Rongylábú”. Az utóbbi kettő az Aranycsapat glóriájával a feje felett igazolt Katalónia büszkeségéhez.
Ők a főszereplői Bocsák Miklós Kocsis és Czibor című könyvének. A megjelenés dátuma 1983. Ez még javában a hidegháború ideje. Egy szovjet Szu-15TM elfogó vadász 269 embert meggyilkolva szedi le a Szahalin-sziget fölött a Korean Air 007-es járatát. Itthon máig rejtélyes körülmények között fullad a fél méter mély, hideg Balatonba a József Attila-díjas irodalomtörténész, műfordító, egyetemi tanár, Elbert János… Mégis: ez már nem a legnyersebb kádárizmus. Lazul a cenzúra szorítása, 1981-ben a hatalom látogatóba hazaengedi az 1956. novemberi emigrálása óta dezertőrként kezelt és agyonhallgatott Puskás Ferencet. És ha már az Öcsi köré épített vasfüggönyön rés nyílt, Kocsis és Czibor története sem lehetett többé tabutéma (már csak azért sem, mert például Czibor a Puskás-hazatérésről készített Aranycsapat című dokumentumfilmben már mozgóképen is nyilatkozott a hazai közönségnek 1981-ben).
És Bocsák élt e lehetőséggel. Barcelonában napokon át faggatta a mozdonyvezetőből lett csatárlegendát és az akkor már négy éve halott Cabezas de Oro („Aranyfejű”) özvegyét. Nem kozmetikázza mondanivalójukat, az elhangzottak alátámasztására – olykor cáfolatára – megszólaltatja az Aranycsapat egy harmadik tagját, Budai II Lászlót, valamint ifjabb Kocsis Sándort meg a színészóriás Szabó Sándort is, és sűrűn idéz Sebes Gusztáv szövetségi kapitány önéletrajzából.
Hogy szándékoltan-e vagy sem, nem tudni, de a Kocsis és Czibor mítoszromboló könyv lett. A Czibor és Kocsisné szerint az Aranycsapat morális szétzuhanását elindító (az angolok elleni 7:1-et megelőző) margitszigeti pénzosztást követő marakodás kiteregetése szétszabdalta a csapat köré szőtt legendák egyikét. Nevezetesen azt, hogy e csodagárda zsenijei a szó közösségi értelmében is – még az 1954-es vb-döntő idején is – CSAPATOT alkottak. Egyúttal tarthatatlanná tette a kommunista öntudatról szóló hablatyokat, és feketén-fehéren bizonyította, hogy ezt a tizenegyet sem az imperializmus elleni harc tüzelte, hanem a profik örök motivációja: a pénz. (És ne legyünk igazságtalanok, ha magasztos közös motivációt keresünk, akkor az sokkal inkább közös gyermekkorukban, a ’30-as, ’40-es évek hazafias nevelésében és a Grosics Gyula által oly sokszor emlegetett tizenötmilliós, büszkeségétől megfosztani próbált szurkolótáborban lelhető fel.)
Ám még ebben az összefüggésben is szemet szúr, hogy Czibor és Kocsisné monológjai nyílt vádiratok Puskás ellen. Öcsit állítják be a csapat rossz szellemének. Bár Bocsák lehetőséget ad a viszontválaszra, a megtámadott ezzel nemigen élt. Elkente a kérdések élét. Gyaníthatóan nem sejtette, hogy a végső szövegverzióban valóságos össztűz zúdul majd rá. (A történethez hozzátartozik, hogy Puskás és Czibor a közöttük lévő feszültségek ellenére, amikor a legjobban kellett, a fejükkel játszva is kihúzták egymást a bajból. És az irigység sokkal inkább a hozzátartozók, Kocsis és Czibor környezetének a sajátja, mint a volt futballista kollégáké, akik az olykor természetes – Bocsák által kissé sarkított – féltékenység ellenére is pontosan ismerték Puskás pazar szakmabeli tudását…)
Mint minden visszaemlékezés, Czibor és Kocsisné múltidézése is gazdagon fűszerezett szubjektív elemekkel. Érdemes tehát, különösen manapság, amikor már tekintélyes az Aranycsapat irodalma, forráskritikával kezelni. A Kocsis és Czibor könyvnek ezzel együtt helye van a kordokumentumok polcán. Feltétlen erénye, hogy kedvet csinál az Aranycsapatról írt további munkák böngészéséhez.
Mondjuk Czibor Zoltánnak az 1956. október 25. és 31. közötti napokról szóló visszaemlékezéséhez. E korszak felidézésén – a kor politikai igényeihez igazodva – Bocsák munkája is nagyvonalúan átsiklott. Pedig a „Bolond” életművének fontos része, hogy ez az öntörvényű vagány egy vérzivataros forradalom kellős közepén is idolhoz méltóan tudott cselekedni. Nem keni viszont el a könyv a történet másik, politikailag igen érzékeny, mellesleg hallatlanul izgalmas, és máig feldolgozatlan szálát, a titkosszolgálati vonatkozásokat. Csak éppen a tények kimondására teljesen alkalmatlan 1983-as környezetben egyfajta virágnyelven fogalmazva adja Czibor és a többi megszólaló szájába az így érthetetlenné torzult és csak utólag kisilabizálható súlyos üzeneteket. Vagyis azt, hogy végre érdemes volna utánanézni (ez azóta már több könyvben és a FourFourTwo lapjain is megtörtént – a szerk.), mennyi volt a magyar államvédelem szerepe Czibor tizenöt évig tartó, magánéleti drámával és vérfagyasztó lövöldözéses jelenettel fűszerezett pereskedésében, netán Kocsis rejtélyes öngyilkosságában…
S. Tóth János
Bocsák Miklós: Kocsis és Czibor
Kiadó: Sport, 1983
Formátum: puhafedeles, ragasztott
Terjedelem: 208 oldal + 55 képből álló melléklet
Osztályzat: ••••
A LEGJOBB SZÖVEGEK
„Annyira szerették a játékot, hogy a bírói sípszó mintha az eszüket vette volna. Sokszor én sem tudtam, mit csináljak. Amikor elfutottam a jobb szélen, és felnéztem, azt láttam: Öcsi hüvelykujjával lefele mutat, hogy adjam laposan, a lábára. Kocka meg az ujjával felfele mutogat, hogy adjam magasan a fejére…” (Budai II László Puskás és Kocsis rivalizálásáról)
„…az ismerős eljött, ott maradt kinyitva az ablak, Sanyi talán csak becsukni akarta, hogy ne jöhessenek be, akik meg akarják ölni, nem akart ő kiugrani, talán csak megijedt megint, odament valahogy az ablakhoz, kinézett, és közben, mert olyan gyenge volt szegény, leesett, tudja, én soha nem hiszem el, hogy öngyilkos lett, akkor nem akart ő öngyilkos lenni, csak kiesett…” (Kocsis Sándorné férje máig tisztázatlan haláláról)
BOCSÁK MIKLÓS (Újpest, 1947–)
Nevét a Népsportban írt cikkei tették ismertté. Pályafutása első viharai a Magyar Ifjúsághoz köthetőek. Az általa szerkesztett sportrovat egyes cikkei a ’70-es években mifelénk még ismeretlen merészséggel rántották le a leplet a magyar futballvalóságról. Két éven át, 1986 és ’88 között a sporthivatal (ÁISH) sajtófőnökeként dolgozott. A Sport Plusz Foci főszerkesztőjeként itthon elsőként mixelte a sport- és a bulvárújságírást. Három éve alapító-főszerkesztője volt a Sport Extra című hetilapnak, tavaly pedig felvásárolta a Sport Pluszt. A Feleki-díjas újságíró a hazai sportkönyvpiac egyik legtermékenyebb szerzője. Máig legsikeresebb munkája a mintegy kétszázezer példányban elfogyó Kocsis és Czibor.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2011. szeptemberi számában.)
