Kérdések és kételyek egész sora fogalmazódott meg bennem, amikor először kezembe vettem ezt a könyvet. Először mindjárt az, hogy vajon miért nem írták már meg korábban? Másodszor pedig az, hogy ha már végre megírták, hogyan készíthettek neki ilyen ronda borítót? Na, női szempont, gondolják most sokan, és már lapoznának, de hadd világítsak rá valamire, amit tartalom és forma egységének neveznek.
Itt egy interjúkötet, egy értékes és érdekes anyag, amit minden magyar futballszurkolónak ildomos volna elolvasnia, hiszen régi dicsőségeink egyik utolsó hírmondójáról, a Fradi 1975-ös, KEK-döntős csapatáról szól. Ismerős nevek, ismerős arcok – aztán az ember rájön, hogy (kevés kivételtől eltekintve) gyakorlatilag alig tudunk róluk valamit. Nem, nem a pályafutásukról, hisz az már sporttörténelem, hanem róluk, az emberekről. Mi van velük, hogyan élnek, mivel foglalkoznak, hogyan emlékeznek vissza karrierjük szép és kevésbé szép pillanataira? Biztosan az anyalap hatása, de óhatatlanul felsejlik előttem egy átlagos angol könyvesbolt látványa, ahol nemhogy külön polca, de polcrendszere van a futballkönyveknek. Az angol FourFourTwo nem győz szelektálni a havonta megjelenő újdonságok között a könyvrovatába – miközben nálunk nagyítóval kell keresni a normális focikönyveket. Nyilván ez áll annak a hátterében, hogy a magyar könyvpiacon (már ha megjelenik egyáltalán), képtelenek belőni egy kiadvány helyét. Ez volna az úgynevezett „fociponyva”, ami természetesen nálunk nem létező fogalom, de nevezzük most így a nem keményfedeles, nem szépirodalmi stílusban megírt könyveket, jellemzően ön- és életrajzokat, interjúköteteket, visszaemlékezéseket. Az „Ezüstcsapat – második félidő” helye valahol itt van. Egy ötletes, szép borítóval (amely nem egy Painttel összerakott, kétes betűtípusokkal felcímezett valamit jelent), egy korrektor hathatós közreműködésével (a birtokviszonyok nagyjából olyanok, mint a magyar labdarúgásban) ez kiváló kötet lenne. Így egy keserédes „ha”: milyen lett volna, ha valaki átfésüli a szöveget (és az akkoriban nem élt szurkolóknak segít azzal, hogy teljes neveket ír az interjúk elé, és nem kell a gyerekeknek találgatniuk, ki kicsoda – tapasztalat), milyen, ha tömörebb, kevésbé élőszószerű stílust ad neki?
Sok lúd sem győzött disznót, Bázelben a fehér mezes kijevieké lett a KEK
De skizoid a helyzet, mert a másik felem örömmel üdvözli a könyvet, és sok-sok ilyet szeretne még a boltok polcain látni. Versengjenek csak a kiadók a jogokért, a grafikusok a szebbnél-szebb címlapokért – a szerzők pedig tálalják olyan izgalmasan a magyar futball nagyon is létező sikereit, hogy ne csak az adott klub hívei akarjanak azonnal lecsapni a friss kiadványokra, hanem minden szurkoló. Rengeteg anekdota, sztori rejlik ebben a könyvben, sok homályos emlék tisztul meg a sorok nyomán, Kristóf Péter aranyos személyes élményeivel mindenki tud azonosulni, aki rajongott, és nem csak szurkolt életében. Hiánypótló. Összességében véve azonban ugyan szép ívű lövés, de mégiscsak egy kimaradt ziccer. Ez benne az igazán sajnálatos.
Csepelyi Adrienn
Kristóf Péter: Ezüstcsapat – második félidő
Báró, Juci, Nyíl és a többiek
Megjelenés éve: 2010
Kiadó: Valek 666 Kft.
Formátum: keménytáblás
Fogyasztói ár: 4850 forint
Osztályzat: •••
A legjobb szövegek
„Lehet, hogy ma már sokan nevetnének rajta, de az öltözőben a nagy meccsek előtt a lemezjátszón, amit a büntetéspénzekből vettünk, a Himnuszt, a Szózatot, vagy a Bánk Bánból (sic!) a »Hazám, hazám«-at hallgattuk.” Mucha József
„Ha a tizenhatoshoz érsz, lőj azonnal! Rúgj egy nagyot a labdába, aztán szaladj utána, és gurítsd be az ötösről!” Dalnoki Jenő Nyilasi Tibornak
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2011. februári számában.)
