Pedig a témában ott a dráma. 1965 ünnepelt VVK-győztesei, egy ma már klasszikussá nemesedett, hatalmas Fradi hősei útra kelnek, hogy (jól megérdemelt jutalmukként) eljussanak az Egyesült Államokba, a Coca-Cola és más álmok hazájába az úgynevezett „konszolidálódó”, dupla kulcsra zárt Magyarországról. A könyv persze nem említi, hogy jutalomról van szó, hanem a felkészülés hasznosságáról, meg a „soccer” amerikai népszerűsítéséről hadovál, és máris helyben vagyunk. Érdemi információt, valódi érzelmeket, hiteles drámát egyszerűen képtelen közvetíteni az a borzasztó egyen nyelvezet, amelyen ez a kötetecske – és még hány hasonló! – íródott. A címlapon a Fradi edzője, Mészáros József (a „Dodó” bácsi, Puskás egykori kispesti, Kocsisék ferencvárosi csatártársa) szerepel szerzőként, amit már akkor sem gondolt komolyan senki, így belül olvasható a „sajtó alá rendezte: Gellért Gábor” kitétel. Nem tudom, kit illet inkább az elmarasztalás, de ezt az alig százoldalas kötetet még futballszerető embernek is nehéz végigolvasni. Álságos és rossz a szöveg, olyan természetességgel ír az Ohio folyóról és a Kennedy repülőtérről, mintha ezek a helyszínek nem lennének örökre elérhetetlenek az olvasók 99 százaléka számára, üzembiztosan elhelyezi az üzleties gondolkodást, a szánni való amerikai életet megmosolygó megjegyzéseit (az autópályadíjról, a légkondiról, a szenzációhajhász médiáról, a „Walt Disney-országról”, a túrát szervező titokzatos Mr. Coxról, a 12 csatornán sugárzott „non-stop” tévéműsorról, a bombariadóról, „a baseball és a rugby ügynökeinek” összeesküvéséről a soccer ellen), és nehéz eldönteni, hogy az erőltetett tréfálkozások vagy a megfontolt, szocialista komolykodások „itt pénzt keresnek, otthon pedig élnek az emberek” a dermesztőbbek. Vannak aztán kimondottan alattomos okfejtések, amelyek közül az élre kínálkozik a „disszidens” (és köztudottan antikommunista) Czibor Zoltán többmondatos, csúsztatásokkal teli földbe tiprása (hazaáruló alkoholistának írja le a szöveg az Aranycsapat balszélsőjét, akit „ma már jobbára a felesége tart el”).
Közben egy-egy közhelyes vagy párttitkáros megjegyzésen túl alig tudunk meg valamit a kor fiataljainak bálványairól, Albert Flóriánról, Mátrai Sándorról, Fenyvesi Mátéról, akik persze egy alkalommal sem fogadták el a helyi magyaroktól az italokat, fegyelmezetten aludni tértek tíz órakor. A későbbiek tükrében elgondolkodtató és megrázó egy-egy félmondat, jellemzés: Varga Zoltán szinte emberfeletti technikai tudásáról már ez, a húszéves korában megjelent könyv is megemlékezik, és ott van például Novák Dezső, a később sikeres edző, akiről mára kiderült, hogy a csapat besúgója volt.
A könyv legmeghökkentőbb információja, hogy a New Yorkban többek között a West Bromot simán verő Fradira 25 ezer néző volt kíváncsi, közülük 18 ezer volt magyar (most februárban 119 jegy kelt el a Fradi és a Vasas részvételével tervezett, végül lemondott négyes tornára), és hogy a chicagói stadion leginkább a nyíregyházira hasonlít, míg a legolvasmányosabb rész az impresszum, a ma is ismerősen csengő nevű kollégákkal, a sztárjátékos-fotósokkal és a ma mellbevágó 30 ezres példányszámmal.
A szöveg műfaja osztályozhatatlan, minősége siralmas, a magyar sportújságírás legrosszabb hagyományait idézi.
Szöllősi György
Mészáros József: A Fradi New Yorkban
Kiadó: Sport, Budapest, 1965
Kötés: Puhafedelű, ragasztott papír
Sajtó alá rendezte: Gellért Gábor
Fényképek: Aczél László, Karába János, Novák Dezső, Rákosi Gyula felvételei és MTI Külföldi Képszolgálat
Fedélterv: Czifferszky Béla
Felelős szerkesztő: Vitár Róbert
Osztályzat: ••
A LEGJOBB SZÖVEGEK
„Feltűnt alattunk a hatalmas város. Ilyen látvány voltaképpen – legbelül – mindenkit íróvá tesz. Vagy legalábbis mindenki azután sóvárog, hogy de jó lenne, ha leírni nem is, de legalább elmondani, mit érez ilyenkor.”
„Mintha valami hatalmas, programvezérlésű, elektromos üstben főzné puhára New York az ideérkezőt, mielőtt ráengedné falánk utcáinak nyeldeklőjére.”
„Vert csapatnak mindig labdaundora van”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2012. áprilisi számában.)
