IHÁSZ GÁBOR: ELSZÁLL A GONDOM
Hangjait egy kedves dalnak,
napközben dúdolom,
Színeit sok régi napnak,
elfeledni nem tudom,
Kis koromnak nagy szerelmét,
a labdát ma is úgy szeretem,
Féltve őrzöm, de lenn a téren,
boldogan kergetem.
Refrén:
Olyankor elszáll a gondom, és újra érzem a régi grundok hangulatát,
Olyankor elszáll a gondom, mert játék közben mindenki jóbarát,
Olyankor elszáll a gondom, mert lenn a téren mi egyformák vagyunk,
A mérnök úr, a házmester és a beatzenész, mind együtt játszhatunk.
Minden este újra kezdem tervezni életem,
Minden este azt kívánom, hogy a holnap szebb legyen,
És ha néha elfáradtam, az vidít fel engem is,
Hogy lenn a téren összeállunk, és indul a lábtenisz.
1978
A grund… Ott voltak otthon a Pál utcai, majd a Fáy utcai (Hungária körúti, Üllői úti, Megyeri úti, kispesti) fiúk. Még szép, hogy Ihász Gábor megénekelte a teret. Nem csupán az Elszáll a gondom című dalában, hanem a Te és én-ben is, amelyet Heilig Gáborral közösen adott elő. Annak középrésze így szólt: „Emlékszem rá, a zuglói grundokon órákig rúgtuk a port…”
Az angyalföldi centerpálya pázsitján is játszott volna, ha nem derül ki, hogy szívbeteg. Amúgy bizton állíthatom: nagyon jó szíve volt. Örökös derűjét az sem vetette vissza, hogy le kellett mondania a versenyszerű futballról. A színészválogatottban azért rendszeresen játszott, és a SZÚR-ok egyikén, 3–3-nál akkora gólt rúgott az utolsó percben, hogy nyolcvanezer néző úgy ünnepelte, akár egy popsztárt.
Mi az, hogy akár! Hiszen valóban popsztárrá vált.
És a koncerteken, a tévében, a rádióban rendszeresen visszatért ahhoz, amit ugyanúgy imádott, mint a zenét. A labdarúgáshoz. Rokon szakma a kettő: elvégre, ha prímán játszik egy csapat, akkor azt mondjuk, jól muzsikál az együttes. Olyankor tényleg elszáll a gondunk… Kár, hogy a futball örömét régóta nem érezzük. Az 1978-as dalban még joggal lehetett énekelni a mérnökről, a házmesterről és a beatzenészről, mert valamennyi a labdarúgás bolondja volt. Kitüntetett programot jelentett vasárnap délelőtt lemenni a térre, majd vasárnap délután kimenni a meccsre. A Fáy utcában, ahol Ihász Gábor az ötvenes évek végén, a hatvanasok elején kölyök futballistaként villogott, az NB I-es meccsek átlag nézőszáma 12 ezer körül mozgott. És akkor még nem beszéltünk a Népstadion kettős bajnoki mérkőzéseiről… (Egy másik 4:3-as találkozón, a Honvéd–Vasason, amelyen „kicsivel” színvonalasabb futball volt, mint a SZÚR-okon, 85 ezer néző alatt roskadoztak a lelátók 1964-ben.)
Na igen, abban az időben még teljes fényében ragyogott a magyar futballkultúra. Akkoriban valóban egyformák voltunk abban a tekintetben, hogy mindannyian imádtuk a labdát, és a feleségek-édesanyák ahhoz igazították a vasárnapi ebédet: mikor kezdődik a rangadó? Ha eljött az október-november, kiváltképp gondolni kellett erre, mert késő ősszel nemegyszer 12.15-kor, illetve 14 órakor kezdődött a kettős meccs a Stadionban (a „Népet” senki sem említette), ahol a már komponista-előadó Ihász Gábor hiába harsogott a tribünön, a hangja elveszett a hatalmas tömeg szűnni nem akaró zsivajában. Ezért aztán megírta a piros-kék indulót („Zúgjon a hajrá, Vasas!”), mert így ő maga minden Fáy utcai meccs előtt „ezerrel” szólhatott az angyalföldi megafonokból.
A lelátón pedig azt kiabálta: „Bele-bele-bele-bele-belé!”
Angyalföldön ez legalább olyan védjegyévé vált, mint a Múlnak a gyermekévek.
Felnőtt évei, sajnos, nem tartottak sokáig. A harmadik saját nagylemezét készítette, amikor ledöntötte lábáról a kór. Ám ő is, a nótája is velem van, legföljebb átírtam azt egy parányit. Mivel napközben dolgoznom kell, „hangjait egy kedves dalnak esténként dúdolom”. Magam is gitározom – ha nem is olyan jól, ahogyan Gabi játszott –, és persze gyakorta „lenyomom” az Elszáll a gondom-at.
Egy nyelvet beszéltünk.
Mi is ugyanazt éreztük, mint Pavarotti, aki az 1994-es vb idején Chicagóban adott koncertet, és a színpadra lépve azt mondta: „Két igazán fontos dolog van a világon. A zene és a futball.”
Nem igaz?
Hegyi Iván
IHÁSZ GÁBOR
(Budapest, 1946. október 29.–Budapest, 1989. június 29.)
Labdarúgó, zeneszerző, szövegíró, előadóművész. A Vasasban 363 bajnoki meccset játszó, négyszeres bajnok, 27-szeres válogatott, olimpiai bajnok, Eb-bronzérmes Ihász Kálmán öccse. Úgy tűnt, maga is kiváló futballista lesz, hiszen 16 éves korában már ifjúsági válogatott volt, sőt 1963. június 30-án Pécsett – Ihász II néven, balszélsőként – bemutatkozott a Vasas NB I-es csapatában (0:0). Szívizom-rendellenessége miatt azonban abba kellett hagynia a futballt. Előbb masszőr lett Angyalföldön, majd gitározni tanult, és Kék csillag címmel számot írt a hasonló nevű együttesnek. Miután ez a dal közkedveltté vált, Ihász Gábor a hetvenes évektől – szerzőként és előadóként – a popműfaj állandó szereplője lett, megannyi szerzeménye (Állj meg, kislány!, Elsöpri a szél, Múlnak a gyermekévek, Te és én, Válaszolj nekem) országos sláger volt. Két önálló nagylemezét adták ki, miközben számait nemcsak maga, hanem unokatestvére, Delhusa Gjon, továbbá a Generál együttes, Heilig Gábor, Koós János, Korda György, Máté Péter, Szécsi Pál, Szűcs Judith, Vámosi János, Záray Márta is énekelte. Gyógyíthatatlan betegségben hunyt el alig 42 esztendősen; három hónappal nagy labdarúgó-ideálja, Farkas János halála előtt távozott.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2012. januári számában.)
Magazinunkat olvassa digitálisan a digitalstand.hu/fourfourtwo