„Azt hiszem, hallgatóim, hogy Önök között ott vannak neves költők, olyan Kossuth-díjas költők, mint Zelk Zoltán, Benjámin László. Arra kérem most Önöket, buzdítsák, lelkesítsék majd a magyar csapatot egy szép verssel, amikor hazatérünk ismét a mi szép hazánkba, hazatérünk Magyarországra. Várják a magyar csapatot egy gyönyörű verssel, amely az újabb, nagyobb sikerek felé buzdítja majd a magyar csapatot, a világbajnokság, a jövő évi svájci világbajnokság felé…”
(Szepesi György rádióközvetítése a londoni 6:3 lefújása utáni pillanatokban)
Ha múlik is az idő, azért csak ne töröld a régi neveket, Vándor!
Azóta talán leverték, átfestették azt a kispesti falat, ha még el nem bontották. De akinek a dolga, az őrizgesse mesélve (akár ez a vers A néma H című kötetből), hogy A Név Ott És Akkor Pisont Istváné volt. És néhány kerülettel, de ha akarod, néhány megyével odébb másé: Illés Béláé satöbbi, folytasd a sort. A magad „legnagyobb királyát” te őrizgesd, Vándor. Róla a ’90-es évek juthatnak eszedbe. Mert az ilyen nevek, falak, firkák sosem csupán annak a hétvégi másfél-két órának a nyomai. Ezek mind-mind az utad díszletei (múlt, jelen, jövő), Vándor.
Ott volt ez a fal, apád mindig a közelben állt meg autóval, oda zárta a biciklit, amikor meccsre kezdett hordani téged is.
Akkoriban tanultál meg szotyit enni (azóta fél kézzel is tudsz már) és mellesleg olvasni. Hangosan betűzted, szívtad magadba az utcai feliratokat, így ezt az emlegetettet is.
Vagy már később volt mindez? A ’93-as Honvéd, a kedvenc gombfocicsapatod, benne Pisont, Illés és a többiek. Sorra nyerted a felsős bajnokságokat a Szasza Fradija, az Ata Váca ellen. Ám egy nap mintha a föld nyelte volna el a nyertes korongjaidat tokostul. Tavaly, csaknem két évtized után kerültek elő a szekrénysor mögül, amikor a kis panellakást már te festetted ki (ugyan, hol van mostanra apád, Vándor?).
Vagy „nem voltál még húsz, midőn egy könnyű éjszakán” magad kapartad azt a feliratot a falra? Nesze, világ – kicsit lehettél akkor te is legnagyobb király, úgy zengett győztes kamaszhangodtól a lakótelep –, itt van a szívem, ilyen, ha meztelen ez az egyik csücske!
Vagy már az Apa voltál, elkezdted épp hordani meccsre a fiadat, aki akkoriban tanult meg szotyizni és mellesleg olvasni? Szorítottad a kezét a nagy tömegben, hogy el ne keveredjen? Vagy már nagyapaként (úgy bocsáss meg a tegezésért!), kalapban, zakóban jártál a bajnokikra még akkor is, nosztalgiával emlegetetted a régi, dicsőséges időket, és épp negyvenedik éve váltottál bérletet?
A ’90-es éveket, Pisontot, Illést és más legnagyobb királyokat talán nem vésnek kőbe, nem gravíroznak örök időkre díszes emléktáblákra monumentális stadionok (Camp Nou, Bernabéu, San Siro, Old Trafford) falán. De jutott hely nekik a kispesti, miskolci, szombathelyi tűzfalaidon, Vándor. A falak mögött a kiskocsmákban, a hétköznapoktól meg nem kímélt nappalikban, lám, még egy-egy versben is. Ha akarsz, skandálj, mormolj, tagelj friss, lelkes, tiszta rigmusokat, feliratokat új hősökkel, de a régi neveket ne felejtsd el, Vándor!
Persze menj, menj tovább, és élj boldogul, de közben mondd újra őket, mesélj róluk, mert csak így marad labda, így marad Kispest, így marad vers, így marad a játék. És te is csak így maradsz vándor!
Fehér Renátó
Kemény István
Sztélé
Vándor. Ha most azt találnám ideírni, amit
egy kispesti ház falán olvastam, vagyis,
hogy „PISONT ISTVÁN A LEGNAGYOBB KIRÁLY!”,
kérlek akkor, gondozd ezt a feliratot az
alábbiak szerint: ha majd abbahagyja az
aktív játékot Pisont, helyettesítsd a nevét
egy másik középpályás nevével, és ha az is
kiöregszik, akkor megint egy újabbal. Ha
egyszer megszűnik a labdarúgás, akkor a név
változzon egy abban a korban szeretett lab-
dajáték hősének a nevére. És ha majd sem
labda, sem játék nincs már, keress akkor
egy embert, aki a büszke mondat feltétele-
inek minden szempontból a legjobban megfe-
lel, és írd a feliratba ekkor az ő nevét.
Fordíts külön figyelmet arra, hogy jelent-
heti egykor majd a KIRÁLY a királyt, a LEG-
NAGYOBB pedig a legnagyobbat ismét. Ezeset-
ben jól nézz körül, van-e legnagyobb király,
mert szabadulhatsz, ha a mondatba végre azt
a nevet írod. Menj tovább, élj boldogul!
(1996)
1961. október 28-án született Budapesten. Az ELTE magyar–történelem szakán diplomázott. Nemzedékének kiemelkedő jelentőségű, nagy hatású alkotója. Első kötete Csigalépcső az elfelejtett tanszékekhez címmel jelent meg 1984-ben. Ezt követően jelentkezett további verseskötetekkel (legutóbbi A királynál, 2012-ből), regényekkel (Az ellenség művészete; Kedves Ismeretlen), tárcanovellákkal (Család, gyerekek, autó). Válogatott versei (Valami a vérről) 1998-ban, összegyűjtött versei (Állástalan táncosnő) 2011-ben jelentek meg. József Attila-, Márai- és Babérkoszorú-díjas.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2013. márciusi lapszámában.)
