Nagyinterjú: Robert Pires

Interjú Simon Talbot Fotó Victor M. Fernandez

Robert Pires nem jó ember, vagy ahogy saját magáról állítja, „csakúgy, mint minden labdarúgó”, hijo de puta, azaz egy f…kalap. Majd nevetésben tör ki. Újra. De azután, hogy másfél órán át bombázzuk kérdéseinkkel a Villarreal B-csapatának öltözőjében, az FFT mindezt egészen másképp látja. Üde, mókás és közérthető, sok mindent érint az asztrológiától a londoni életstílusig, a kecskeszakálltól az „F-worldig” (Gordon Ramsey műsora egy angol csatornán – a szerk.), a rablástól addig, hogyan kell támadást végrehajtani egy pepperonis pizzával, ezen túl szól még arról a bizonyos tizenegyesről, a Szellemirtókról, a szerencsét hozó alsónadrágról, sőt pajkoskodásairól a szövetségi kapitány feleségével.

Igen, az FFT csak azzal a hölggyel tud egyetérteni, aki azt kiabálta: „Pires, Pires! Annyira cuki vagy!”, amikor egy reggeli edzés végeztével húsz percet töltött azzal, hogy autogramokat írjon a lány iskolatársainak, míg csapattársai zavartalanul járhattak ki-be. Ez azelőtt történt, hogy az FFT olvasóinak kérdéseivel D’Artagnan módjára kezdett volna el kardozni.

Miért költözött a családod Franciaországba? Igaz, hogy édesapád republikánus száműzött volt?
Joe Duncan, Aldwych
Igen, Portugáliából menekült el. Akkoriban minden fiatalt Angolába küldtek harcolni, ezért meglépett. Nem akart katona lenni. A bátyjánál húzódott meg Franciaországban, mindez harmincnyolc éve történt.

Igaz, hogy gyerekkorodban mindenki csak egy Benfica-, illetve egy Real Madrid-mezt láthatott rajtad, mivel apukád Benfica-drukker, anyukád meg spanyol volt?
M. Parker, e-mail
Kiskoromban tényleg így volt. De a Madrid természetesen jobban izgatott. Szerencsés voltam, mert a Benfica és a Real Madrid is le akart igazolni. A Benfica 1996 és 1997-ben jelentkezett be, de nem akartam hozzájuk szerződni, mert maradni és fejlődni akartam a Metzben. 2000-ben hívott ismét a Real Madrid. De ugyanekkor az Arsenal is megkeresett, és Londonba szerződtem. (FFT: Miért?) Wenger miatt. Sokszor beszéltem vele, tudtam, mik az elképzelései, és tudtam azt is, hogy játszatna engem. A Real nagy klub, de nem elég kiszámítható. Mindenki azt gondolta, hogy a Madridba tartok, de én nem ezt akartam.

Tizenöt éves korodban majdnem felhagytál a labdarúgással, egyedül édesanyád beszélt rá a maradásra. Mi történt? Szerinted mi lenne most veled, ha akkor lelépsz?
Kevin Davids, Romford
Akkor a Reims C-csapatában játszottam, és ott akartam hagyni. Nehéz korszak ez egy gyerek számára. Lófrálni akartam a barátaimmal, bulizni, csajozni, ahogy az lenni szokott ilyenkor. Szerencsére anyukám azt mondta: „Nem tudod még, hogy amire valójában vágysz, az a futball, ez az álmod, és nagyszerű munka is”. Igaza volt. (FFT: Munkának tekinted?) Nem, nem. Naponta kétszer edzel a napon, és kiválóan megfizetik. Mindig is focista akartam lenni, és még most is élvezem. Ha nem lettem volna labdarúgó? Hm…, nem tudom, talán taxis lennék, mint a testvérem. Na, az munka.

Bobby, nekem kicsit fura, hogy egy olyan játékos, mint te, huszonöt éves koráig a Metzben játszott. Későn érő típus vagy, esetleg más okból nem szerződtél 1998-ig jelentősebb klubhoz?
Clint Reztam, e-mail
Maradni akartam, ennyi az egész. Az első osztályban játszottam. A bajnokság és az UEFA-kupa minden meccsén pályára léptem, és játszottam a francia U23-as csapatban. Számomra az volt – és most is az – a legfontosabb, hogy focizhassak, és a Metznél ez garantált volt.

Mennyire volt nehéz elviselni, hogy 1999-ben egy ponttal maradtatok le a bajnoki címről, és elvesztettétek az UEFA-kupa-döntőt a Marseille csapatával? A következő szezon végéig bojkottáltad a klubot. Mi történt?
Amy Kitcher, Cardiff
Nagyon-nagyon nehéz volt. Egy ponttal szereztünk kevesebbet a Bordeaux-nál, és kikaptunk a Parma ellen az UEFA-kupa döntőjében Moszkvában. Itt vagy mindent viszel, vagy mindent elvesztesz. Mi mindent elvesztettünk. Ilyen a futball. A következő felkészülési időszakban nagyon sokat változtattunk, és ez rossz hatással volt ránk. (FFT: És a bojkott?) Bojkott? Ilyet csináltunk volna? (Elgondolkodik.) Nem, az lehetetlen.

Nem bántad meg az első néhány hónapban, hogy az Arsenalhoz igazoltál? Passzolt a stílusod a főleg fizikai erőn alapuló labdarúgáshoz?
Catherine Penton, Kingston
Emlékeszem arra, amit Wenger mondott nekem az első meccs előtt, amit a Sunderland ellen játszottunk idegenben: „Ma a kispadon fogsz ülni, és végignézed, miről is szól az angol futball”. A huszadik percben már azon gondolkodtam, mit is keresek én itt? Nagyon kemény volt Franciaországhoz képest, de végül megszoktam. Változtatnod kell a játékstílusodon: az angol foci fizikai jellegű, keményen rúgnak téged is. De ez ma már nagyon tetszik. (Nevet.)

Marc Overmars helyére szerződtettek. Jelentett ez valaha is nyomást? Mennyi ideig tartott beilleszkedni, és volt-e olyan gól vagy mérkőzés, ami ebben segített?
Scott Reid, Liverpool
Igen, nagy volt a nyomás. A szurkolók imádták őt, és azt akarták, hogy én is ugyanúgy csináljak mindent, mint ő. Az első néhány hónapban végig azt éreztem, hogy mutatnom kell valamit. Szépen, apránként látták, hogy én is képes vagyok valamire. (FFT: Mi volt a kulcsmozzanat, amikor úgy érezted, hogy sikerült beilleszkedned?) Amikor az első gólt megszereztem. Vártam már, ahogy a szurkolók is. Tudták, hogy sokat lőttem a Metzben és a Marseille-ben is. Akkor találtam be, amikor idegenben egy egyet játszottunk a Lazióval, és attól a perctől kezdve (fújtat egyet), pfff. Ha új csatár vagy egy klubnál, mindenki azt várja, mikor fogsz már a kapuba találni.

Mi történt közted és David O’Leary között 2000-ben?
Daniel O’Connor, Leeds
Hm, hogy mi is történt? (Amíg gondolkozik, mosoly jelenik meg az arcán.) Oh, igen, a Leeds és az Arsenal szembenállása. Ha ma erre gondolok, a legegyszerűbb nevetni az egészen. Nyertek, ő elkezdett cukkolni, én pedig ideges lettem, mert elég fontos fázisban kaptunk ki egy olyan csapattól, amelyik sokszor megvert minket. Láttam, hogy David folyamatosan magyaráz, miközben szálltam föl a buszra, én visszaszóltam, ő sértegetett engem, én meg vissza őt. Mondtam néhány angol szót, tudod, azokat, amelyeket elsőként tanul meg az ember. Ő baromi gyorsan folytatta, és én is: „Te, kicsit higgadj már le, mert egy szót sem értek”. A legnagyobb hibám, hogy nem tanultam meg angolul. Angol csapatban játszottam, de alig volt ott néhány angol. Az öltözőben lehetett spanyolul, franciául vagy portugálul is beszélni. Az étel vagy az ital ügyében meg tudtam szólalni angolul is, de egy hosszabb párbeszédbe belebuktam. Ma már tudom, hogy hibáztam.

Úgy tűnik, hogy megszoktad a kontinentális életstílust. Mit volt a legnehezebb elfogadni Angliában: a kaját, az időjárást vagy a kiülős éttermek hiányát?
Zach Allen, Brighton
Őszintén szólva semmit. Csak a pályán voltak nehézségeim. Ne már, elment az eszed? London a legjobb hely a világon. Hampsteadben laktam, az Arsenalban játszottam. A klíma meg kit érdekel? Az étel? Ha jót akartam enni, olasz, japán vagy francia étterembe mentem.

Spanyol és portugál szülők leszármazottja vagy, hogyhogy annyira franciásak a gesztusaid? Ültél valaha tükör előtt, hogy ezt a kontinentális undormányt gyakorold?
Mark Simpson, Tonbridge
Hé, Franciaországban nőttem fel! Ilyen a kultúra, ilyen a neveltetés. Az ereimben spanyol és portugál vér csörgedez, de Franciaországban születtem és nevelkedtem. (FFT: Inkább franciának, spanyolnak vagy portugálnak érzed magad?) Egyiknek sem. Úgy érzem, mindegyikből egyaránt származom. Nem akarom a különbségeket keresni. Európai vagyok.

Úgy hallottam, híres kecskeszakállad sokat köszönhet Nicolas Anelkának. Ezt kifejtenéd? Pályafutásod során nagyon sokféle arcszőrzettel jelentél meg. Hogy kell megnöveszteni a tökéletes kecskeszakállt?
Sara Beston, Croydon
Igen, Anelkának köszönhető. Ezen viccelődtünk az Olaszország elleni Eb-döntő előtt. Valami hülyeséget akartunk csinálni. Nem emlékszem már, ő mit talált ki, nekem ez jutott az eszembe. Visszamentem az Arsenalhoz, mindenkinek nagyon tetszett, és elkezdtek D’Artagnannak hívni. Tetszett a név, ráadásul négyen voltunk franciák: Wiltord, Titi (Thierry Henry – a szerk.), Patrick Vieira és én. Három plusz egy, ez nagyon tetszett az angoloknak. A szakállnak nincs titka, egy jó nyíróval csodákat lehet művelni.

Az angol szurkolók a büntető érdekében megjátszott műesést csak úgy hívják, hogy „csinálj egy Pirest”. Mit kezdtél a műesések angol megítélésével, ami teljesen más, mint a kontinentális?
Aidan Matthews, Wight-sziget
(Nevetni kezd.) Tudom, tudom! De minden esetben történt szabálytalanság, ezt tudnod kell. Emlékszem, egyszer kaptam egy tizenegyest a Portsmouth ellen. Mindenki az hitte, hogy színészkedtem, senki nem hitte el, hogy a védő hozzám ért. Ha hozzám ér, persze elesem, de akkor már hozzám ért, így tizenegyes. Az én hibám, de végül is a játékvezető dönt. (FFT: Az angol foci változtatott rajtad?) Igen, igen, változnom kellett. Amikor a játékosok már úgy voltak, hogy megütnek, arra fel kellett készülnöm, és állnom kellett volna a sarat, de végül nem bántottak.

Íme egy fogas kérdés, Bobby. Szívesen elvesztettél volna-e egy bajnokit abban a szezonban, amikor az Arsenal legyőzhetetlen volt, cserébe azért, hogy megnyerjétek a Bajnokok Ligáját? Mekkora volt a nyomás, hogy tartsátok a negyvenkilenc meccsen át megdönthetetlen rekordot? Akartál titokban veszíteni, csak hogy megszabadulj a nyomástól?
Paula Dous, Bromley
Az ötvenedik mérkőzés (kettő nullás vereség a Manchester Unitedtől) szinte olyan volt, mintha kiraboltak volna. Hogy felcseréltem volna-e mindezt egy BL-győzelemért? Természetesen. A BL-cím még hiányzik az Arsenal gyűjteményéből. Abban a korszakunkban nagy volt a nyomás, de élveztük. Kimentünk a pályára, és tudtuk, hogy nyerni fogunk. Azt akartuk, hogy fusson a szekér, sohasem akartunk titokban veszíteni. De az ötvenedik játék felért egy rablással. Ha döntetlen lett volna, korlátlan ideig folytatjuk. Az a találkozó nagyon fájt, nehéz volt elviselni. Ráadásul a Manchester United ellen!

Te, Ashley Cole és Thierry Henry csodálatos hármasa voltatok az Arsenal bal szélének. Ezen sokat dolgoztatok, vagy jött magától?
Suzie Green, e-mail
Ashley és Thierry, oh! Minden edzésen dolgoztunk ezen, és végül automatikussá vált. Majdnem tökéletes volt. Lenyűgöző meccseket játszottam velük, mindig úgy éreztem mellettük, hogy tökéletes vagyok.

„Miért nem válogatott be Domenech? Skorpió vagyok, lenyúltam a feleségét, és nem vagyok jó ember. Haha!”

Utoljára a 2006-os párizsi BL-döntőben szerepeltél az Arsenalban a Barcelona ellen. Jens Lehmann kiállítása miatt lecseréltek a tizenkettedik percben. Hogy történt ez? Mennyire játszott szerepet abban, hogy elhagytad a klubot?
Daniella Mallia, e-mail
A tizennyolcadik percben, és nem a tizenkettedikben! Soha nem fogom elfelejteni! Tudtam, hogy a Villarreal akar engem, de még nem döntöttem. Ami a döntőben történt, nagyon rosszul érintett. Maga volt a vég, teljesen kikészített. Amikor láttam, hogy az én számomat mutatják, majdnem meghaltam. Wengert nem akartam megölni, de Jenset?! Legszívesebben kinyírtam volna a német köcsögöt! Pályafutásom legrosszabb pillanata volt. Mikor megláttam a számom, azt mondtam, hogy ez nem lehet igaz!

Rengeteg nagy gólt lőttél, melyik a kedvenced? Az enyém az, amikor bevágtad Paul Jonesnak a Southampton ellen szinte az alapvonalról.
Aaron Piggot, London
Szerencsés voltam, lőttem szép gólokat, igen, a southamptoni is szép volt. Nagyon sok szépet lőttem a Tottenham ellen, haha! Imádtam rivalizálni velük.

Tavaly az Arsenal ellen játszottál a BL-ben. Milyen érzés volt? Fontosnak érezted, hogy bizonyíts, vagy fura volt kiállni a régi csapattársak ellen?
Tom Mulkerrins, Southampton
Csodás volt. Nagyon boldogan mentem Londonba, és játszottam ellenük. Persze, hogy kikaptunk, de csodás volt. A szurkolók hihetetlenek voltak, végig énekeltek a meccs előtt, közben és után. Hi-he-tet-len! Volt egy pillanat, amikor azt éreztem, bárcsak maradtam volna.

Ott az az elszúrt tizenegyes a Manchester City ellen. Mi történt? Így tervezted? Arséne Wengernek sikerült a vicces oldaláról megközelítenie?
John Smythson, High Wycombe
Ooooh! A tizenegyes! Titi ötlete volt, de én elszúrtam. Wenger nem szólt egy szót sem, mert nyertünk, és gólt is lőttem, de ha kikaptunk volna, biztosan megöl. Titi Johan Cruyffnál látta ezt a variációt. Nem akartam így csinálni, de ő csak mondta és mondta és mondta. Mikor a labdához értem, a mai napig nem tudom, mi történt. Ott álltam, és azt gondoltam: „ezt nem fogja elérni”. Ha jobban megnézzük, nem megfelelően lőttem el a labdát. A helyzet az, hogy a játékvezető nem ismerte a szabályt. Újra kellett volna lőni, mert a labdának egyszer teljesen meg kell perdülnie. Én és Titi tudtuk ezt, mert utánanéztünk, de a játékvezető szabadrúgást ítélt. De ilyen a foci! Mindent ki kell próbálni, mint gyerekkorodban. Mikor idősebb leszel, már mások sorsa is rád van bízva, de (sóhajt) a játéknak erről kell szólnia. (FFT: Akkor miért nem próbálod meg újból?) Mert már számítanak rá! Ilyet csak egyszer lehet megcsinálni.

Könyvében Ashley Cole azt sugallja, hogy a játékos, aki megdobta pizzával Alex Fergusont, Cesc Fabergas volt. Ezt meg tudod erősíteni, esetleg cáfolni? És honnan a pokolból került elő egy pizza?
Dave Bridge, e-mail
Haha! Azért volt ott egy pizza, mert minden meccs után volt valami kaja, és igen, ő volt az, de nem hiszem, hogy el akarta találni, pusztán balszerencse volt, hogy épp arcon kapta. Cesc jó srác. Mikor eltalálta, elég nagy volt a feszültség, de végül mindannyian nevettünk.

Megvetted az egyik Highbury-lakást (Az Arsenal egykori stadionját lakóépületekké alakították át – a szerk.). A szokásos IKEA-stílusban rendezted be, vagy valami kevésbé közönséges megoldást választottál?
L. W. Cusden, e-mail
Egyszerű lakást vettem. Meg kellett vásárolnom, az emlékekért, és azért, amit a Highbury jelent. Mikor ott jártam, majdnem elsírtam magam. Ha arra gondolsz, mi volt ott korábban… (mélyet sóhajt), nehéz ilyennek látni.

Amikor harminckét évesen Spanyolországba igazoltál, sejtetted, hogy négy szezont fogsz ott eltölteni? Minek köszönhető ez?
George Fleeson, Coventry
Négy éve vagyok itt, és nem változtam. (FFT: Közrejátszott a sérülésed abban, hogy hosszabb ideig maradj?) Természetesen. Mikor megérkeztem, hét hónapig nem játszottam. Azt az időt elvesztegettem, ezért futballozom most harminchat évesen úgy, mint egy gyerek.

Nemrégiben volt szerencsém Villarrealban járni, és nagyjából az egészet megnéztem mindössze fél nap alatt. Mit tud egy hozzád hasonló, világlátott ember csinálni egy ilyen kicsi városban, hogy elfoglalja magát?
Sam McCuskall, Gillingham
Tudom, hogy ez a város egészen más, mint London. Tudni kell azonban, hogy én Castellónban élek. Londonban tizenkét millióan, itt csupán ötvenezren laknak. Teljesen más az életritmus. Jókat eszel, van napfény, ott a tenger. Alapvetően ez egy barátságos kisváros, és sokkal átláthatóbb, mint bármelyik európai metropolisz. Nagyon szeretek itt élni, a családom is boldog itt, a gyerekeim örömmel tanulnak spanyolul és angolul.

Hallottam, hogy szerencse-alsógatyát hordtál. Igaz ez, és ha igen, hol tudnék én is beszerezni egy ilyet?
J. P. Trusse, Franciaország
Igen, igaz. Az első sérülésemig hordtam, aztán azt mondtam, nincs értelme. Ez puszta pszichológia. Az volt a lényeg, hogy soha nem hordtam ugyanazt az alsógatyát kétszer.

Mennyire kapcsolható össze visszavonulásod a válogatottságtól Raymond Domenech akkori szövetségi kapitányhoz fűződő rossz viszonyoddal? Min vesztetek össze? Nyilván nincs köze az asztrológiához, ahogy arról beszámoltak.
Mel Aston, Hounslow
Egész egyszerűen nem tudom, mi történt. Jól játszottam az Arsenalban, ennek ellenére nem hívott meg a 2006-os vébére. Ezután összevesztünk, de nem tudom, miért nem válogatott be. Franciaországban úgy tartják, összeszűrtem a levet a feleségével. (FFT: Ez tényleg így volt?) Nem, haha! Az emberek azt mondták: „Pires jó, kell a csapatba, biztos a kapitány feleségével van baj”. Ami az asztrológiát illeti, megőrülök, ha ez szóba kerül. Azt mondta, nem játszhat skorpió csillagjegyű a csapatban, és én az vagyok. Ez jó indok. Ez és az, hogy nem vagyok jó ember. Domenech minden szava igaz volt: skorpió vagyok, lenyúltam a feleségét, és nem vagyok jó ember.

Egyszer azt mondtad, hogy ha egy lakatlan szigeten kellene élned, magaddal vinnéd a feleségedet, egy fogkefét és egy DVD-lejátszót. Az érdekelne, melyik filmet vinnéd. Szerintem a Szellemirtókat!
Roger Pens, e-mail
Egyszer tényleg ezt mondtam, de be kell látnom, hogy nem volt túl értelmes ötlet, azóta komolyabban végiggondoltam. Például hova dugnám be a DVD-lejátszót? (FFT: Rendben, tegyük fel, hogy lenne ott áram.) Miért pont a Szellemirtók? Jó, akkor legyen A sebhelyesarcú. Gyerekként olyan akartam lenni, mint ő. Minden gyerek ezt akarja, nem? Te vagy a főnök, van nő, hatalom meg pénz is.

Thierry Henry közeli barátjaként mi a véleményed arról, hogy kézilabdázó lett?
Elaine Dowson, Sunbury
Biztosan nagyon rossz érzés volt az íreknek, de mint barátja, mindig védeni fogom Henryt. Egyébként meg nem Titi, és nem is a játékvezető a hibás; éppen itt az ideje használni a videobírót. Ha baj van, rá kell tapadni a képernyőre, és megnézni, mi történt. Mennyi időt vesz igénybe mindez? Mondjuk harminc másodpercet? (FFT: Újrajátszattad volna a meccset?) Nem, de ha van egy videó, már el is dőlt a kérdés. Ha a játékvezető helyébe képzelem magam, biztosan nem könnyű. De amint van technikai segítség, máris egyszerű. (FFT: De ha lenne videó, máris rajtakapnának, hogy épp egy Pirest csinálsz!) Nem gond, vegyük elő, és nézzük meg, tizenegyes volt-e. Igen vagy nem? Ennyi. Most öt játékvezetővel próbálkoznak, de minek? Értelmetlen. Igen, Titi kézzel vette le. De a videobíróval lebukott volna. Platini, segíts! Te is tudod, hogy a vébén is hasznos lett volna, nem igaz?

Nem vagy éppen edzőtípus, mihez kezdesz majd, ha visszavonulsz?
Stephanie Unchen, e-mail
Ezt meg honnan tudod? Gratulálok, igazad van! Labdarúgó voltam, tudom, hogy gondolkodnak a labdarúgók. Ha edző lennék, és nem játszatnám ezt vagy azt a játékost, átharapná a torkom: „F…kalap edző, nem játszat engem”. Aki edző lesz, annak a haja általában megőszül, majd kihullik. Köszi, ezt nem! Szakkommentátor leszek Franciaországban vagy Spanyolországban. Szeretnék a futballnál maradni. (FFT: Még akkor is, ha a focisták mind…) Mind micsodák? (FFT: Hm, hát f…kalapok.) Haha, hát igen, azok vagyunk. Egy edzőnek irányítania kell őket, én ezt nem szeretném.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2010. szeptemberi lapszámában.)