Nagyinterjú: Rio Ferdinand

Interjú Charlie Ghagan Portré Jill Jennings Fordítás Kovács Gergely

Az FFT egy pokolian hideg decemberi délutánon (interjúnk 2013-ban készült – a szerk.) várja, hogy Rio Ferdinand megérkezzen a Manchester belvárosában található olasz étterembe. A Manchester United éppen utolsó BL-csoportmeccsét játssza az FC Cluj ellen, a hely tele van a meccsre melegítő szurkolókkal, többen meglepődve mutogatnak a hátvédre, amikor besétál, és üdvözöl minket.

Pedig annyira nem is kellene csodálkozniuk, hiszen az övé a hely. Étteremtulajdonos, ruhatervező, lapkiadó. Mostanában elfoglalt üzletember, azon fáradozik, hogy egybefogja mindazt, ami a #5 márkanév alá tartozik. Azért az elején biztosít minket arról, hogy még néhány évig semmi sem állhat a futball és ő közé. „Voltam már néhányszor mélyponton – ismeri el. – Ilyenkor sokan mondogatták, hogy megleszek foci nélkül is, van elég pénzem. Az ilyesfajta hozzászólások azonban nem sokat segítenek, ha nem foglalkozhatsz azzal, amit a legjobban szeretsz a világon.”

A hétvégén manchesteri rangadót rendeztek, a United a BL-csoport élén végzett, ezért úgy volt, hogy a románok ellen pihen majd, ám Vidics visszatérése megint későbbre csúszott, így Londontól Manchesterig kétségbeesetten sms-eztünk a menedzserével. Szerencsénkre Sir Alex végül úgy döntött, hogy a fiatal Scott Wootton áll be a helyére, így most szabadon cselezgethet a feladott kérdésekkel, feltárhatja legbensőbb titkait, például hogy milyen volt kihagyni a doppingtesztet és a 2012-es Eb-t, és hogy miért jobb Hoddle és Redknapp, mint Hodgson. De addig is nézzük, hol kezdődött minden. Nos, egy balettiskolában.

Tényleg annyira jól balettoztál, hogy felvettek a londoni School of Balletbe? Mennyire fogadták furán ezt a peckhami lakótelepi cimborák?
Don Berry, Facebook
Tényleg. Eleinte nem mondtam el a barátaimnak, mert tudtam, hogy egész nap ezzel szívatnának. Úgyhogy azt mondtam, drámasuliba járok. Ez két évig ment így, majd bevallottam az igazat. Egyébiránt nagy áldozatot hoztam azzal, hogy bejártam a balettiskolába, mert két órát kellett utaznom, és egy héten háromszor mentem. Aztán apám egyszer csak nekem szegezte a kérdést, hogy mi akarok lenni: táncos vagy futballista? Meglátása szerint a kettő együtt túl sok időt vett el az életemből, és egyikben sem tudtam kiteljesedni. Szerencsére a futballt választottam. De a balett is nagyon jó szolgálatot tett a futball-pályafutásomban, ennek köszönhetem a rugalmasságot, az erőt és az egyensúlyt.

Mennyire lettél volna problémás gyerek, ha nincs a futball?
Lukas Sans, Oslo
Az apám megölt volna, ha megtudja, hogy balhéim vannak, úgyhogy igyekeztem mindenből kimaradni, tizenhárom éves koromban pedig tudtam, hogy focista szeretnék lenni, és onnantól kezdve minden ekörül forgott. Csak addig lófráltam a lakótelepen, amíg meg nem érkezett a buszom, hogy elinduljak edzésre. Voltak cimboráim, akik szintén sportoltak, de néha azt mondták, ne menjünk aznap, inkább nyomjunk el néhány dekket, dobjunk be valami piát. Én ezekben nem voltam partner, és végül csak futballista lettem, és ott vagyok, ahol.

Ott van a testvéred, Anton, az unokatestvéreid, Les és Kane; ez már szinte kispályás focicsapat. Van még egy ilyen család a futball történelmében?
Lisa Williamson, London
Neville-ék is érdekesek, a nővérük is elég sportos. De a Ferdinandokhoz senki sem fogható. A gyerekeim – két fiú és két lány – még túl kicsik ahhoz, hogy meg lehessen állapítani, vajon szeretni fogják-e a focit, de nem is akarom befolyásolni őket. Úgyhogy egyelőre csak négytagú csapat jön össze.

Miután tündököltél az ificsapatban, négy évet töltöttél a West Hamnél Harry Redknapp keze alatt. Mi a legviccesebb emléked a menedzserről? És milyen az, amikor jól megmossa a fejed, ahhoz képest, amikor Fergie teszi ugyanezt?
Steven Ruff, Facebook
Harry sohasem tudta eltitkolni, ha valamiért haragudott. Kisétált a pályára, mi meg azt mondtuk magunkban: „A fenébe is, bukott a lóversenyen, vagy felhívták valamivel”. Úgyhogy mielőtt elkezdődött volna a műsor, már tudtuk, hogy valami lesz, az arca elárulta. Fergusonnál más a helyzet, nem is számítasz rá, és egyszer csak kapod a letolást, az utolsó szó is mindig az övé. És ez a szó általában nagyon, nagyon, nagyon durva! Harry briliáns ember, és örökké adósa leszek, amiért megbízott bennem az elején.

Jó védőpáros lennétek a testvéreddel? Nem gondoltál arra, hogy újra együtt játsszatok a QPR-ban Harry Redknapp szárnya alatt?
Geoff Critchley, Canary Wharf
Nem. Szeretnék inkább trófeákért harcba szállni. Hogy őszinte legyek, ez a fajta szentimentalizmus nem hat meg. Sohasem játszottam Antonnal. Hét évvel fiatalabb nálam, úgyhogy néha végigzavartam a házon, vagy zsarnokoskodtam felette, amikor a többiekkel bandáztunk, de ma már a legnagyobb cimborák vagyunk. Mindenki megfeledkezik a korkülönbségről. Ez biztosan azért van, mert nagyon fiatalos vagyok.

Glenn Hoddle azt nyilatkozta annak idején, hogy Matthias Sammer-féle söprögető hátvédként látna téged szívesen az angol válogatottban, és mielőtt kirúgták, a három öt kettes felállással próbálkozott. Ínyedre volt ez a rendszer?
Tom Wales, e-mail
Igen, és az egyik bánatom, hogy Glenn nem maradhatott szövetségi kapitány. Szerintem nagy dolgokat célozhattunk volna meg vele, és a srácok is nagyon szerettek érte játszani. Azt hiszem, nagyon is megelőzte a korát. Afelé terelgetett, hogy szerezzem meg a labdát, és szaladjak előre vele, más szövetségi kapitányok például nem kedvelték, ha a középhátvéd a labdával rohangál. Sokszor gondolok arra, milyen jó lett volna, ha marad, és vajon milyen mértékben lenne más most a játékom.

Igaz, hogy sohasem akartad elhagyni a West Hamet?
Olly Adkins, e-mail
Sohasem erőltettem, hogy elkerüljek onnan. Nagyon szeretem a klubot, mindig az ő eredményét nézem meg elsőként. Ott nőttem fel. Emlékszem, mielőtt eljöttem, mindkét nyáron megkérdeztem Terence Brownt, az elnököt, hogy fogunk-e futballistákra költeni. Voltak jó fiatalok a csapatban, és szerettem volna, ha megvesz néhány topjátékost. De ebből sohasem lett semmi. Nagyon sok „mi lett volna, ha?” kérdést fel lehet tenni a West Hammel kapcsolatban, de amikor elfogadták a Leeds ajánlatát, az én időm lejárt náluk.

Úgy hallottam, John Moncur volt a legnagyobb idióta az Upton Parkban. Biztos, hogy nem inkább Di Canio?
Ant Gibson, South Shields
Igen, tényleg Moncur volt a legmókásabb figura, akivel valaha is találkoztam. Ha sétáltunk az utcán, előfordult, hogy beleugrott egy kukába, komolyan mondom, fejjel beleugrott, a lába pedig ott lógott ki felül! Egyszer a bárpulton egyensúlyozott, és a fejére esett. Ott hevert a pultos lába előtt. Gyakran maradt a barátaival délutánig, de egy ponton azt mondta: „Ha itt maradok, nem tudom, mit fogok művelni”. És hazament. Úgyhogy tisztában volt a gyengeségeivel.

Te lettél a világ legdrágább hátvédje, amikor 2000-ben tizennyolcmillió fontért megvett a Leeds, ennek ellenére az első meccsed rémálommá változott: a Leicester már a huszonkilencedik percben három nullára vezetett. Mire gondoltál ezekben a pillanatokban?
Gary Bass, Staines
„Úristen, mit tettem?!” – ez volt az első gondolatom. Őszintén. „Jól döntöttem az adott szituációban?” Úgy emlékszem, aznap a West Ham is nyert, és elénk került a tabellán. Elég nyomasztó érzés volt. A menedzser, David O’Leary háromtagú védelemben gondolkodott, aminek rajtam kívül Woodgate és Radebe volt a tagja. Amikor hajlandó volt ezen változtatni, sokkal jobban ment a játék mindhármunknak. Nagyszerű éveket töltöttem a Leedsben. Nagy csapat volt kiváló szurkolókkal és pazar futballistákkal. Nagyon boldog vagyok, hogy három olyan klubban szerepelhettem, amelyekről csak jót tudok mondani.

Az a bizonyos Leeds elképesztően közel került a sikerhez mind a Premier League-ben, mind a Bajnokok Ligájában. Mi az, ami hiányzott abból a csapatból azokhoz a győztes Manchester Unitedekhez képest, amelyeknek szintén tagja voltál?
Kerry Simmons, Leeds
A tapasztalat. David Battyn kívül a Leedsben senkinek sem volt tapasztalata. Senkiben sem volt meg a megfelelő hozzáállás. Senki sem állt még olyan közel a bajnoki címhez, kivéve talán Gary McAllistert, de ő a vége felé már nem igazán lépett pályára. Úgyhogy mindez akkor nagyon újszerű volt, és hát valljuk be, az életmódunkkal nem sokat tettünk a győzelemért. Mindannyian tizenkilenc és huszonöt közötti fiatal srácok voltunk, és nagykanállal habzsoltuk az életet. Mivel fiatalok voltunk, ment magától is a dolog egy ideig, de amikor tudatosan és összeszedetten kellett volna játszanunk, mégpedig nagyon nagy téttel bíró meccseken, hiányzott belőlünk valami. Ha az a csapat még két évig együtt marad, a Manchester Unitedot is elverte volna, de másképp alakult.

Mikor vált számodra is egyértelművé, hogy a klub anyagi problémákkal küzd? Voltak megszorítások, mondjuk, hogy magadnak kellett kimosni a szerelésed?
Brett Carpenter, Horsham
Ennyire azért sohasem volt rossz a helyzet. De, amikor elindultunk a 2002-es vébére, valaki elárult néhány adalékot a klub anyagi helyzetével kapcsolatban, és akkor azt mondtam magamban, hogy ennyire azért nem lehet rossz a helyzet. A pletykák egyre csak erősödtek, majd azt láttam a lapokban, hogy a Manchester Unitedba fogok igazolni. Néhány bennfentes bizalmasan jelezte is, hogy a klub bajban van, és néhány nagy játékostól megválnak majd.

Tudom, hogy minden futballista azt állítja, őt nem érdekli az igazolási díj, de mivel te lettél az első hátvéd a világon, akit harmincmillió fontért igazoltak, gondolom, nehezedett rád egy kis nyomás…
Scott Duncan, Facebook
Nem igazán. A leginkább idegtépő momentum az első edzés volt. Amolyan cicaféle játékot játszottunk, és egyszer csak hallom, hogy Ole Gunnar Solskjaer azt mondja: „Mennyi? Harmincmillió? Mire?” Ezt inkább vártam volna Keanótól vagy Buttytól, mint tőle. A médián kívül senkivel sem beszéltem az igazolási díjamról.

Tévé-show-d, a Rio’s World Cup Wind-Ups pazar műsor volt. Nem állt rajtad bosszút Rooney, esetleg Crouch? Ma is kedveled még az otromba tréfákat? Fergie-vel is csináltál ilyesmit?
Steve Marsh, Twitter
Szeretem a durva tréfákat, és senki sem vágott vissza. Túl dörzsölt vagyok! Nagyon nagy buli volt az a show, és valószínűleg fogok még hasonlót készíteni, mert nagyon sokan kérnek erre a Twitteren és a Face­bookon, de egyelőre nincs rá időm. Fergie? Vele nem csináltam hasonlókat, inkább Ronaldo dugta el néhány cipőjét meg ilyesmi, de ő megtehette, mert a kiskedvence volt.

Milyen hatással volt rád, hogy az FA eltiltott, mert kihagytál egy doppingtesztet? És mi volt pályafutásod mélypontja?
Josh Hanson, Twitter
Ha egy ilyen eset miatt nem lesz valaki elővigyázatosabb, akkor nem tudom, hogy minek kell történnie, hogy az legyen. Sokan azt feltételezték, hogy titkolnivalóm van, de minden tesztet elvégeztettem magamon, és bíróság mondta ki, hogy kétséget kizáróan tiszta vagyok. Azok a tesztek ráadásul hónapokra visszamenően tisztáztak. Felelőtlenség volt a részemről, hogy nem végeztettem el időben a tesztet, és súlyosan megbűnhődtem emiatt. Nyolc hónap kiesett a életemből. Ez volt a mélypont, pláne, hogy tudtam, az emberek azt gondolják rólam, tiltott szereket szedek.

Mit éreztél, amikor megtudtad, hogy válogatott csapattársaid sztrájkra készülnek, hogy kiálljanak melletted, és tiltakozzanak az eltiltásod ellen?
Kerry Tia, e-mail
Kényelmetlenül. Nagyon szép gesztust tettek, de mindez az én problémám volt. Nem akartam, hogy bárki is bajba kerüljön miattam. Jó srácok voltak abban a csapatban.

Igaz, három évbe tellett, hogy góllal ajándékozd meg a Unitedot, de sohasem fogom elfelejteni a Liverpool elleni találatodat. Melyik a legemlékezetesebb gólod?
Jeff Hale, Swindon
Lehet, hogy pont ez, de szintén a Liverpool ellen volt egy gyönyörű emelésem is. Sőt a Leeds mezében is betaláltam ellenük, méghozzá az Anfielden. Nem sok szebb pillanat van annál, mint amikor betalálsz egy nagy rivális ellen, méghozzá a saját keménymagod lelátója előtt.

Voltál már Rióban, Rio? Jön a brazil rendezésű világbajnokság, már látom az új szórakoztató műsor címét: Rio Rióban. Mivel foglalkoznál szívesen?
Fred May, Manchester
Óriási ez a csóka, tényleg nagyszerű! Gondolom, akkor játékosként már nem is számít rám a vébén! Nagyon úgy tűnik. Hogy voltam-e Rióban? Nem. Volt már műsorom a tévében, és gondolom, egy nap a „Tudjátok mit? Olyan szívesen lennék menedzser, nem tudok meglenni a játék nélkül!” is elkezdődik. Ezzel a tapasztalattal nem lesz nehéz továbblépni. Aztán máskor azt gondolom, érdemes lenne több időt eltöltenem a családommal. Még nem igazán tudom. De ezt a riós műsort nem hiszem, hogy elvállalom!

Ki a legkeményebb csatár, aki ellen pályára léptél?
Warren Bedil, Twitter
Raúl. Mindig is nehezebbnek találtam a játékot az olyanok ellen, akik tartják a távolságot. Nem lehet őket fülön csípni, lökni vagy rúgni rajtuk egyet-egyet, de még a közelükbe kerülni is nehéz, hogy esetleg az ember diktálhatná nekik, merre menjenek. Raúl mindig távolabb helyezkedett tőlem, ha közel mentem hozzá, egy mozdulattal meglépett, ha viszont nem fogtam szorosan, rátapadt valakire mögöttem. (FFT: És a Premier League-ben?) (Hosszasan elgondolkozik.) Bergkamp. Ő is úgy játszik, hogy nehéz a közelébe kerülni. Az ilyen fickók egy perc alatt köddé válnak, és ha neked személyesen nem is okoznak fájdalmat, a csapatodnak annál inkább igen.

Igaz, hogy egy adag kapucnis United-szurkoló tűnt fel a házad előtt, amikor bulvárlapokban megjelent, hogy Peter Kenyonnal, a Chelsea elnökével találkoztál?
Charles Davey, Bristol
Igen. Otthon voltam egy szép nyári estén, egyszer csak hallom, hogy mozdul a kapu. A kamera azonban sötét volt, gondoltam, csak a szél az. Azért beleszóltam a kaputelefonba, hogy „Ki az?”. „Rio itthon van?” „Ki kérdezi?” „Mondja meg neki, hogy jöjjön ki!” Fogalmam sem volt, ki lehet az, de nem gondoltam, hogy szurkolók lesznek. Megragadtam egy fadarabot, kinyitottam az ajtót, és a falhoz ugrottam, épp üvölteni készültem, mint Tarzan, amikor észrevettem, hogy egész népes csoport gyűlt össze a ház előtt, az arcukat kapucnikkal és sapkákkal takarták el. Átfutott az agyamon, hogy most nagyon be fogok pöccenni, ők meg tök hülyének néznek majd. Az egyikük azt mondta: „Mi vagyunk a unitedos srácok, k***ára írd alá a szerződésed!”. Mire én azt válaszoltam: „Ne izguljatok már, két hónapja tárgyalok velük”. Pedig valójában arról volt szó, hogy összefutottam egy fél órára az ügynökömmel, és pont vele volt Kenyon. Valaki lefotózott minket, és úgy állította be, mintha üzleti vacsorán lennénk. Meg is kérdeztem tőlük: „Szerintetek ha le szeretnék lépni, akkor fényes nappal, nyilvános helyen folytatnék tárgyalásokat?”. Közben valamelyik szomszéd kihívta a rendőrséget, és amikor hallották a szirénákat, elfutottak.

A csapat kapitányaként a moszkvai BL-döntőbe vezetted a gárdát 2008-ban. Volt ennél boldogabb pillanatod a pályán? És meccsen mikor készültél ki a legjobban?
Gene Moss, Weston Super Mare
Ez volt az egyik legszebb pillanatom. A Leedsszel megjártam az elődöntőt, a Manchester Uniteddal a negyeddöntőt, és már azt gondoltam, sohasem fog összejönni a győzelem. Amikor sikerült, eluralkodtak rajtam az érzelmek. Megpillantottam a családomat, a barátaimat, majd végignéztem a stadionon a sok szurkolóval, és arra gondoltam, hogy nem sírhatom el magam mindenki előtt. Sir Bobby Charlton odajött hozzám, és mondott nekem néhány felemelő mondatot. Káprázatos volt. Hogy mi volt a mélypont? Nem tudnék egyet kiemelni. Az Everton elleni elődöntő a Wembleyben, a Portsmouth elleni negyeddöntő, a Chelsea elleni FA-kupa-döntő. Szétvertük a Chelsea-t a döntőben, mégis kikaptunk. Aztán ott van még a Barcelona és a Bayern München elleni hazai kiesés. Kikapni nagyon nem jó. Nem is tudom, hogy győzni szeretek-e jobban, vagy azt a nyugalmat keresem, ami abból ered, hogy nem kaptunk ki. Kikapni valóban borzasztó érzés, belülről felőröl.

Mi fájt jobban: az, hogy elvették tőled az angol válogatott kapitányi posztját, vagy az, hogy nem vittek ki a 2012-es Eb-re?
Dave Franks, Twitter
Az utóbbi. A kapitányos történet elkerülhetetlen volt, mivel a vébé után alig játszottam a sérülésem miatt. A kapitánynak mindig bevethetőnek kell lennie, én nem voltam az. De minden mezei játékos imádja a nagy tornákat, mindegy is, melyik az éppen.

Nyolc évvel ezelőtt azt nyilatkoztad az FFT-nek, hogy sohasem fordítanál hátat az angol válogatottnak, annak ellenére sem, ahogyan a szövetség bánt veled. Ma is ugyanezt mondanád?
T. Hammet, Egham
Igen. A válogatott…! Ezt az érzést nem lehet elfelejteni. Emlékszem az első alkalomra, amikor pályára léphettem. Rettenetesen büszke voltam magamra, még mindig bennem van ez az érzés, hogy hazamegyek a lakótelepi haverokhoz, és azt mondom nekik: „Az U18-as válogatottban fogok pályára lépni”. Aztán később, amikor megtudtam, hogy a nagyválogatottban is kipróbálnak, megkérdezték: „Melyikben, az U21-esben?”. Én pedig kimondhattam: „Nem, a felnőtt válogatottban”. Amikor a válogatott mezében játszom, mindig azt az érzést próbálom felszítani magamban, ami az első alkalommal járt át.

Játszottál Hoddle, Keegan, Eriksson, McClaren, Capello és Hodgson keze alatt is. Ki volt a legjobb?
Mark Aitken, Facebook
Hodgson alatt nem játszottam, ezt rosszul tudod. Hoddle volt a legjobb. Úgy mentünk fel a pályára, hogy nem féltünk semmitől. Volt róla szó, hogy Capello távozása után esetleg visszatér, és azon is csodálkozom, hogy nem kap valami melót a szövetségtől. De tényleg, hogy van ez? Ő volt az egyik legjobb angol futballista. Előremutatóan gondolkodott, ismerte a kontinens játékát, és azt szerette volna, hogy mindenki a tőle telhető legjobban futballozzon.

Az utóbbi néhány évben sokszor megfordultál az orvosnál. Hogy szolgál az egészséged, és hogy látod, mikor fogsz visszavonulni?
Simon Pinto, Milánó
Nem sokat jártam orvosnál az elmúlt másfél évben. Az előző idényben harmincöt meccset játszottam, a mostaniban szinte mindig pályára lépek. De az tény, hogy előtte két éven át nagyon rám járt a rúd. A hátam robbant le. Szerintem túl vagyok rajta. De igaz, ezek elég rossz idők voltak.

Öntudatos londoniként hogyan éled meg, hogy az idei olimpia után a futball némileg háttérbe szorult szűkebb hazádban?
Jim Weston, Facebook
Az utóbbi időben tényleg sok egyéb sport úszott dicsfényben, de akkora figyelmet sohasem fognak kapni, mint a futball. Ránk irányul a közfigyelem, címlapokon szerepelünk. Mindig lesznek focisták, akik szégyenletes dolgokkal kerülnek oda, az emberek ilyenkor minden labdarúgóra hasonló szemmel tekintenek. Szerintem ha a gyeplabdázók, a rögbisek vagy az atléták kapnának ugyanennyi figyelmet, ott is lenne ennyi szomorú visszásság, de ez messze nem érdekelne annyi hírfogyasztót. Mi vagyunk a rosszfiúk. (FFT: Az emberek gondolatai mindig a focisták pénze körül forognak.) Ez azért nagyon szomorú, mert Rory McIlroy (északír golfozó sztár – a szerk.) is keres annyit, mint mi, azt azonban senki nem hánytorgatja fel, mert nem futballistáról van szó. Az amerikai kosarasok is hihetetlen összeget tesznek zsebre, de ezt nem feszegetik. Nem vagyunk tökéletesek, de könnyű a labdarúgókat mindig a keresettükkel csépelni.

Muszáj, hogy a Twitterről kérdezzelek. Mennyire vagy elővigyázatos és körültekintő, mielőtt megnyomod az „elküld” gombot? Fergie nem foglalkozik ezekkel a dolgokkal?
James Shelton, Bedford
Ha megtilthatná, megtenné! Volt, hogy szóvá tettem szerintem nevetséges dolgokat, és megbüntettek, de mindegy, ezzel meg kell tanulni együtt élni. Szeretem a Twittert, és ha lett volna a gyerekkoromban, valószínűleg mindent megtettem volna azért, hogy kapcsolatba lépjek a kedvenc futballistáimmal. Lehet, hogy néha megbántok egy-két embert, de ennek az egésznek akkor is az őszinteség az alapja.

Van értelme a meccsek előtti kézfogásnak, vagy totál hülyeség az egész?
Joe Wong, Dubai
Marhaság. Nincs rá szükség. A meccs után egyébként is kezet rázunk, mi kell előtte is? Idióta szokás, egy PR-fogás, ami nem működik a gyakorlatban.

Sok mindennel foglalkoztál már eddig is. Mi következik: filmcsillag leszel, mint Vinnie Jones? Sol Campbell is említette, hogy kipróbálná a filmezést, esetleg újra egymásra találhatnátok statisztaként Guy Ritchie új gengszterfilmjében.
James Wilson, Nottingham
Statisztaként? Haver, te alábecsülsz engem! Van egy mélyen érzelmes részem, ami sokkal többre predesztinál, mint egyszerű statisztaszerepre. Ha esetleg keresik már az új James Bondot, az például nem lenne ellenemre. (Nevet.)

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2013. decemberi lapszámában.)