Nagyinterjú: Frank Leboeuf

 

 

Interjú Charlie Ghagan Fotó Daniel Lynch Fordítás Kovács Gergely

 

Kilenc óra van egy gyönyörű augusztusi reggelen, amikor Frank Leboeuf belép a londoni bárba, kifogástalan öltönyében úgy fest, mint aki gyilkolni indult. Mostanság részmunkaidős színész, Los Angelesben él, és amíg a kávét várjuk, nem tudunk másra gondolni, mint a ’90-es évek francia bérgyilkos-karakterére, Léonra, aki nappal embert öl, éjjel pedig a foteljában alszik éberen.
De amint eltöltünk néhány percet a Chelsea, a Marseille és (természetesen) a világ­bajnok francia válogatott egykori védőjének társaságában, úgy érezzük, mégsincs értelme megosztani vele víziónkat. Másképp oldjuk meg: „Nehéz figurának tartod magad, Frank?”. Elmosolyodik: „Hát, amikor Franciaországban fociztam, mindenki annak tartott, aztán Angliába kerültem, és egyből egy kis puhapöcs lettem”. Nos, a Chelsea-ben begyűjtött piros lapok azt bizonyítják, hogy kedvelte a konfliktust, és tudjuk, nem kevés szóváltásba keveredett, legyen szó Dennis
Bergkampról („jó játékos, de egy kis f..szopó”) vagy David Beckhamről („túlértékelt, de csak a külseje miatt”). Az FFT már alig várja, hogy kiderüljön, ki lesz a következő céltábla. „Bármit is mondtam, az már múlté – vallja be. – Minden egyes ilyen megnyilvánulás egy másik életemben született, abban, amelyikben futballista voltam.”
Ennek ellenére hamar észrevesszük, hogy a magával ragadó középhátvéd – az új idényben már az ESPN kommentátora – alig bír magával, amikor Alan Shearerről, Andrea Pirlóról vagy épp Gianluca Vialliról faggatjuk. És aztán ott van még az is, miért nevetett rajta egész Anglia egy show-t követően.

Milyen volt az élet egy gyerek szemével Marseille-ben? Próbálkoztál más sporttal is?
Albert Gomez, e-mail
Valójában sosem éltem Marseille-ben. Ott születtem, és egy kis faluban, Saint-Cyr-sur-Merben nőttem fel, úgy ötven kilométerre a várostól. Szép gyerekkorom volt. Kézilabdáztam, fociztam, és ez utóbbi jött be igazán, ami annak is köszönhető, hogy apám vezette a helyi ificsapatot. Jól ment. Hétévesen lehetett bekerülni a legfiatalabbak együttesébe, de én már négy és fél éves koromban ott játszottam. Hamis igazolással!

Felfutásaid mélyről, illetve hosszú passzaid legendásak voltak. Fiatalon szerepeltél elöl vagy a középpályán?
Steve Nutley,Twitter
Természetesen. Még profiként is. És egy évig a tízes mezt viseltem az egyik klubnál. Aztán az edzőm egy edzésen meglátott védőként, és azt javasolta, próbáljuk ki. Így történt, és olyan jól működött, hogy ott maradtam. A következő idényben a mi védelmi statisztikáink lettek a legjobbak, és a profi világba, a Lavalhoz már védőként kerültem. De aztán amikor a Strasbourgba szerződtem, újra a tízes mezt kaptam a Ligue 2-ben.

 

 

Igaz, hogy van egy nagy sebhely a fejeden hátul? Megkérdezhetem, hogy szerezted?
Tony Shaw, Crawley
Lefejeltem egy ablakot fiatal koromban. Azt mondhatom, jó ez így, mert mindig megismernek hátulról!

A nagy áttörést az jelentette számodra, amikor a Strasbourg igazolt huszonhárom évesen. Igaz, hogy 48 gólt szereztél 189 meccsen? Ebből hány volt büntető?
Alice Robinson, Newcastle
Igaz. Abban a fél idényben, amit tízesként játszottam, úgy rémlik, tizenkilenc gólt értem el. Hány volt ebből büntető? Rendben, sok! Tizenegy vagy tizenhárom. Ez mindig jól ment. Amikor látom, hogy az angolok rendre kihagyják a büntetőket, arra gondolok magamban, én talán segíthetnék nekik.

 

Miért vágattad le a hajad egy év után, amikor a Chelsea-ben játszottál?
Adam Dourish, Twitter
Először 1993-ben vágattam le, de apám látott a tévében, és azt mondta, betegnek tűntem. A kopasz viselet nem igazán volt trendi akkoriban! Így hát úgy döntöttem, hagyom újra megnőni, de a Chelsea-nél Gianluca Vialli rávett, hogy nyessem le újra. Három hónapja játszottam ott, amikor behívott magához, és ő maga lenyírta. Ezért a mai napig nagyon hálás vagyok!

A Chelsea-vel nem lettél bajnok, de rengeteg kupát elhódítottatok. Melyik esett a legjobban, talán az 1997-es FA-kupa-­győzelem?
Greg Wallace, London
Igen, egyértelműen. Lehet, hogy ezen néhányan meg fognak lepődni, de az, hogy ott legyőztük a Middlesbrough-t, talán még jobb érzés volt, mint a vébé-győzelem. (FFT: Tényleg?) Igen, ez volt az első trófeám, és rögtön az első angliai évemben nyertük. Az, hogy a Wembleyben játszhattam, szintén nagyon sokat jelentett számomra. A Chelsea huszonhat év után először azt a kupát nyerte meg, ezért egészen más volt a jelentősége, mint amikor ma nyernek valamit. Még másfél órát töltöttünk el a szurkolókkal kint a pályán. Manapság mindenki egy kicsit elkényelmesedett a csapatnál, de akkor haraptunk egy győzelemért. A vébé-győzelem természetesen gyönyörű volt, de hogy is mondjam, az FA-kupa valami olyasmi, mint amikor az ember elveszíti a szüzességét. Annak nagyon lehet örülni! Nos, ilyen volt az a mérkőzés.

 

Emlékszem, egyszer az angol futball erőszakosságát kárhoztattad, és hozzátetted, szabályosan félsz egyes meccsek előtt. Volt olyan csapat, amitől a leginkább tartottál?
Dan Watts, Facebook
Nem sok játékost ismertem, mielőtt Angliába kerültem, ezért a Premiership valóságos felfedezés volt a számomra. Szoktam néha Vinnie Jonesszal beszélgetni, és állandóan az első, Wimbledon elleni meccsemmel cikiz. Négy kettőre kikaptunk, Marcus Gayle még el is kaszált a gólvonalon. Azt hittem, szabadrúgás lesz, de a játékvezető megadta a gólt. Letorkolltam őt, erre még egy sárgát is kaptam. Más megközelítéssel találkoztam, és igencsak megszerettem. A másik különbség Franciaországhoz képest, hogy otthon nem tartottak technikásnak, Angliában viszont mint zsonglőrre néztek fel rám!

 

Ki volt a legdurvább ellenfeled?
James Little, Thame
(Gondolkodás nélkül.) Alan Shearer. Megkeserítette az életem. Kétszer szándékosan eltörte az orrom. Megműtötték, most már rendben van. Ő volt akkoriban az angol válogatott csapatkapitánya, így sok mindent megengedhetett magának. És bivalyerős is volt, így nem tehettem semmit. Joga volt azt tenni, amit csak akar.

Tettél néhány nyers kijelentést David Beckhamre. Megbántad?
Guy Sexton, e-mail
Kedvelem őt. Bármit is mondtam róla vagy másokról, már a múlté. Egyébként találkoztam vele néhány hete Los Angelesben, és elmondtam neki, hogy sajnálok mindent, amit mondtam vagy tettem. Más emberek lettünk, más az életünk.

 

Őszintén, mi volt az első gondolatod, amikor az 1998-as vébé-elődöntőben kiállították Laurent Blanc-t? És beszéltél valaha is arról az esetről Slaven Biliccsel? (Blanc-t kiállították, miután Bilic szimulált – a szerk.)
Jeff Rice, e-mail
Nem beszéltem Slavennel. A meccs utolsó mozzanata egy szöglet volt, a bíró lefújta, mi pedig egyből megöleltük egymást. Ez a kép megjelent másnap az újságokban, és volt, aki arra gyanakodott, hogy lefizettem őt, hogy állítsák ki miatta Blanc-t! Az igazság az, hogy még csak nem is láttam az esetet. A harmadik számú kapusunkkal beszéltem épp, mert úgy volt, hogy Alain Boghossian feljön, ő lett volna az utolsó cserénk, úgyhogy odaszóltam neki, hogy „Na, mi már ma itt nem rúgunk labdába!”, amikor Aime Jacquet váratlanul közölte, hogy én megyek fel. Csak tíz perc elteltével tudatosult bennem, hogy ha nyerünk, vébé-döntőt játszunk.

A döntőben úgy fogtad Ronaldót, hogy esélye sem lehetett. Ez volt életed legjobb teljesítménye?
Phil Cox, Hounslow
Nagyon feküdt nekem. Mindenki azt mondta, hogy epilepsziás rohama volt a mérkőzés előtt. Nem beszéljük egymás nyelvét, de nem is beszélgetni akartam vele. Szerintem egyszerűen csak elfáradt, hosszú idényen volt túl. És nem csak róla szólt a brazilok játéka. Ha ő épp nem is lett volna formában, ott volt még Rivaldo és Bebeto. Marcel Desailly és én, Bixente Lizarazu és Lilian Thuram… elképesztő csatársor ellen védekezhettünk. Mindvégig figyelnünk kellett, hol vannak, mert ha hozzájuk tudták passzolni a labdát, bármire képesek voltak. De a torna azon fázisában már legyőzhetetlenek voltunk. A félidőben már tudtuk, hogy megnyertük a világbajnokságot. Otthon játszottunk, így egyszerűen képtelenség veszíteni.

 

Hihetetlen mennyiségű büntetőt értékesítettél, és mindig emlékezni fogok arra, amit a Leicester ellen vágtál be az 1997-es FA-kupa-nyolcaddöntőben. Mi volt a titkod?
Sam Roberts, Braunton
Az önbizalom. Ez nélkülözhetetlen. Nem izgulhatsz: a tizenegyesrúgáshoz kamikazénak kell lenned. De ne feledjük: csak az olyanok nem hagynak ki büntetőt, akik nem is rúgnak soha. Én is rontottam néhányat, de ehhez nagyjából ötvenet kellett lőnöm. Az is nagyon fontos, hogy milyen technikával rúgod. Én mindig a földön tartottam a labdát. Amiket kihagytam, azok mind magasabban szálltak úgy, hogy pont kézre álljanak a kapusnak. A recept: tartsd a földön, ne aggódj, mi lesz, és a szélét lődd meg erősen.

Te és Le Tissier hasonló technikával és hatékonysággal lőttetek tizenegyest. Sohasem kísértett meg a gondolat, hogy lőj egy „Panenkát”, amit most Pirlo is kipróbált az Európa-bajnokságon?
Tom Lennard, Halifax
Nem, ugyanis nem akartam szórakozni a kapussal. A cél az, hogy gól szülessen, és nem az, hogy valahogy a kapus mögé kerüljön a labda. Annyira egyszerű tizenegyest lőni, nem értem azokat, akik emelik. Tiszta őrültek! Pirlo is az volt Anglia ellen, és nyilván virágokat kap az öltözőbe, ha sikerül. De ahhoz előbb be kell mennie a labdának. Emlékszem, amikor Éric Cantona próbálkozott ezzel a francia válogatottban, és kimaradt. Úgy nézett utána, mint egy idióta, hülyét csinált magából. A csapattársakra is gondolni kell ilyenkor. Ha bárki az én társaim közül eljátszotta volna ezt, valószínűleg felpofozom. Önzőzés. Végezze mindenki a feladatát! Hunyd be a szemed, tedd a labdát a helyére, rúgd el erősen! Pirlo csapattársai helyében azt mondtam volna: „Szórakozol velünk, nem bohóckodni jöttünk!”. Elnézést, kicsit sokat beszéltem a büntetőkről!

 

Igaz, hogy összevesztél barátoddal, Gianluca Viallival, amikor edző lett?
Neil Sammons, Zaragoza, Spanyolország
Mielőtt így történt, nagyon jó barátom volt, napi öt-hat órát töltöttünk együtt. Aztán edző lett, és az első mondata ez volt hozzám: „Frank, nem tetszik az életviteled”. Erre azt válaszoltam neki: „Akkor talán a saját életeddel sem vagy elégedett, hiszen minden időmet veled töltöm, ahelyett, hogy a családommal lennék”. És ekkor elkezdődött a feszültség: távolságot akart tartani tőlem, amit el is fogadok, csak ne csináljon belőlem senki hülyét, és ne is gondolja, hogy az vagyok. Ízléstelenül beszélt velem, megváltozott. Pedig lehet valaki edző úgy is, hogy jóban van a játékosokkal. Nézzük meg, mi történt Roberto Di Matteóval: barátja volt Terrynek, Lampardnak is, majd megnyerték a Bajnokok Ligáját. Számára ez nem okozott fennakadást.

 

Állítólag részed volt Vialli 2000-es kirúgásában. Igaz ez?
Paul Cobb, London
Ha valaki azt állítja, hogy én rúgattam ki, az túl nagy jelentőséget tulajdonít nekem. Hogy tudnék eltávolíttatni egy menedzsert?! Beszéltem a Chelsea elnökével, Ken Batesszel, és amit mondtam neki, azt figyelembe vette, de ő hozott döntést, és posztjánál fogva neki kellett ezért a felelősséget vállalnia.

Miután szerepeltél a BBC show-jában, a They Think It’s All Overben, rengeteget parodizáltak téged, miközben még a Chelsea-ben játszottál. Hogy született meg halhatatlan sorod, a rossz angolsággal elmondott: „Nem érdekel, világbajnokságot nyertem”? Méltatlannak találod, hogy cikiznek?
Suzie Talbot, Hereford
Senki sem hibás emiatt, viccnek szántuk. Előtte találtuk ki Gary Linekerrel és a show producerével. Utóbbi fel is hívott, amikor másnap látta az újságokat, és elnézést kért. Sokan nem vették észre, hogy előre megbeszélt poén volt. Sohasem voltam arrogáns, különösen nem az angol szurkolókkal. Én csak játszottam a seggfejt, aki nagyon jól elvan magával. Nem is sejtettem, hogy ilyen fogadtatása lesz a sajtóban. (FFT: Megbélyegeztek utána?) Igen, én lettem az idióta. Néha még ma is utánam kiabálják az utcán. Próbálom nekik elmagyarázni, hogy előre meg volt rendezve, de meg sem hallgatnak!

Hallottam egy olyan pletykát, hogy szerettél elszívni egy-egy cigit. Nem gyújtottatok rá Viallival titokban az edzőpálya egy rejtett zugában?
Steve Dartnell, Plymouth
Mindig igyekeztem elkerülni a témát játékoskoromban, és gyerekek előtt sem gyújtottam rá soha, de igen, játékoskoromban is dohányoztam, és Viallival is rágyújtottunk. Meccs előtt sohasem, de utána nagyon élveztük.

Nagy pártfogója voltál John Terrynek. Milyen volt fiatalon?
Gary Francis, Bristol
Terry igazi harcos. A tél kellős közepén megjelent rövidnadrágban és pólóban. Én állandóan fáztam, és mindig jól felöltöztem, mert nagyon hideg volt. Terryn látszott, hogy nagyon ígéretes, és nagy jövő áll előtte, és amikor leléptem Marseille-be, azt mondtam neki: „Most te jössz, mutasd meg nekik!”. Nagyon szeretem hallani, amikor arról beszél, hogy mennyit tanult tőlem és Desaillytól, nagyon nagyra értékelem.

Mindig nagyon udvariasan beszéltél Arséne Wengerről. Őszintén, nem reménykedtél titokban, hogy elvisz téged a Chelsea-ből?
Walter Jones, Staines
Nagyon kedvelem őt, és rengeteg barátom volt az Arsenalban, de fogadalmat tettem magamnak, hogy a Chelsea az én csapatom, és sohasem megyek máshova. Ha egy klubban ennyire felemelkedsz, lojálisnak kell lenned hozzá. Még amikor rosszabbul mentek a dolgok, és más kluboktól kerestek, akkor is nemet mondtam. A Liverpool is megkörnyékezett. Ezért hagytam ott Angliát. Tisztelettel akartam viszonyulni a Chelsea-hez.

Korábban azt mondtad, hogy Claudio Ranieri miatt hagytad ott a Chelsea-t. Mennyire idegenítette el a játékosokat?
Jim Arnold, Cardiff
Ranieri rendes figura volt, nem volt vele nagyobb problémám. De emlékszem, hogy 2001-ben – addigra már szinte mindent megnyertem a klubommal és a válogatottal is, amit csak lehet – magánbeszélgetésre hívott. Desaillyt hívta tolmácsnak, ő pedig ezzel fordult oda hozzám: „Rendben, Frank, én lefordítom, de ne keseredj el attól, amit hallasz!”. Ranieri azt mondta, ha jó futballista akarok lenni, akkor bíznom kell benne. Mégis mit nyert Ranieri? Egy Olasz Kupát. Valójában azt üzente, ha jól olvastam a sorok között, hogy egy kis senkiházi vagyok.

Miért igazoltál a Marseille-be azok után, hogy egy évvel korábban a csapat szurkolói elmondtak mindennek, mert a Chelsea-vel játszottál ellenük, ráadásul szerinted is visszalépés volt?
Derek Hodgson, e-mail
A chelsea-s történet lezárult, és alapvetően azért is mentem haza, mert apám rák miatt haldoklott. Kötelességemnek éreztem visszamenni. Bárhol kereshettem volna többet, a fizetésem a negyedére esett vissza – ezért is van, hogy nem vagyok annyira gazdag, mint egyes játékosok –, de mindig tartom magam az elveimhez.

Újabban színészkedsz, és láttam, hogy még a nagy Harvey Keitel mellett is feltűntél egy filmben. Ki mered jelenteni, hogy nagyobb színész vagy, mint Éric Cantona vagy Vinnie Jones?
Dan Ashdown, Facebook
Természetesen nem. Nem mondanám, hogy olyan jó vagyok, mint ők. Tehetségesebbek is, és már sokféle karaktert eljátszottak. Mindkettejüket imádom, sohasem fogom őket kritizálni. Eddig én is nagyon élvezem a filmezést, de össze sem lehet velük hasonlítani.

A 2006-os vébé-döntő után szégyentelennek nevezted Zinédine Zidane tettét Marco Materazzival szemben. Változott azóta a véleményed?
Ross Lloyd, Perth, Ausztrália
Ilyet sohasem mondtam. Nem neveztem semminek sem Zidane-t, ez nem igaz. De a személyes véleményem az, hogy ez volt a futballtörténelem legjobb marketingfogása. (FFT: Mire gondolsz?) Az Egyesült Államokban élek. Senki az égvilágon nem tudja, kinek köszönhető, hogy Franciaország megnyerte az 1998-as világbajnokságot. Egy nevet sem tudnak említeni. De Zidane „fejesét” mindenki ismeri. Miután erre rájöttem, már azt kérdeztem magamban, vajon álltak-e marketingesek az akció mögött.

 

Mi a véleményed a francia válogatottról, azok után, hogy 2002-ben visszavonultál? Mint korábbi vébé- és Eb-győztes mit gondoltál arról a komédiáról, ami a 2010-es világbajnokságon zajlott?
Holly McDonald, London
Amikor a válogatott atomjaira hullott Dél-Afrikában, pont a tévénél dolgoztam, és módfelett kínos volt. Felajánlottam a csapatnak, hogy ingyen segítem őket, mert tartoztam ennyivel mindazért, amit a válogatottól kaptam. Valamit illik visszaadni. Ha lehetőséget kaptam volna, akkor segítek, de szövetségi kapitány nem szívesen lettem volna, inkább papírmunkára gondoltam. A szervezés sokkal jobban leköt. A legviccesebb az, hogy
ettől a mi, 1998-as, 2000-es csapatunk végre szimpatikussá vált. A sok elégedetlenkedés után nagy sztárokká váltunk odahaza, mert a szurkolók megértették, hogy jó játékosok és jófej emberek voltunk. Most végre szeretnek.

 

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2012. októberi számában.)