Nagyinterjú: Claude Makélélé

Interjú Arthur Renard

Bajnoki címet nyert a Nantes-tal, a Real Madriddal és a Chelseavel, magasba emelte a Bajnokok Ligája trófeáját, és négy jelentősebb tornán vett részt a francia válogatottal, ennek ellenére legnagyobb sikere még ezeknél is maradandóbb: 17 évvel azt követően, hogy a Bernabéuból a Stamford Bridge-re költözött, nevével illetik azokat, akik a legkeményebben húzzák az igát a posztján.

Ráadásul nem ő kürtölte szét magáról a világban, hogy mennyire munkabíró, csapattársai mutattak rá azonnal, amikor arra került a sor, hogy ki a leginkább nélkülözhetetlen közülük. Zinédine Zidane mondása elhíresült, amikor 2003-ban David Beckham a Real Madrid játékosa lett, azzal egy időben, hogy Makélélé távozott: „Minek még egy réteg arany a Bentleyre, ha egyszer kiszedték belőle a motort?”.

A 47 éves futballista ma is labdarúgótársait segíti azzal, hogy a Chelsea akadémiájának technikai mentora. Számtalan edzői feladatot vállalt 2011-es visszavonulása után. „Az egész életemet a futballnak köszönhetem, ezért szeretnék valamit visszaadni” – magyarázza a FourFourTwo munkatársának egy kávé mellett Cobhamben, közel a Chelsea edzőpályájához.

Jó messzire jutott Kinshasától, ahol egyszer focista apja nyomdokaiba lépett. Szép munka, írhatnánk.

Kiket csodáltál a legjobban, amikor felnőttél? Mit tanultál tőlük?
Donal J O’Driscoll, Facebook
Nem annyira egyes futballisták hatottak rám, de amikor a barátaimmal elkezdtünk focizni a francia utcákon, nagyon tetszett Pelé játéka. Ő mindenkinek igazodási pont volt akkoriban. Apám is labdarúgó volt, szóhoz jutott Zaire – ma Kongói Demokratikus Köztársaság – válogatottjában és több belga csapatban. Élőben sohasem láttam játszani. A Mobutu-rezsim elől menekült el, így került Belgiumba, ahol a másodosztályban szerepelt néhány éven át. Később abbahagyta, és Franciaországba utazott, ahol más munkája lett. Ekkor költöztem Kinshasából Párizs külvárosába. Nagyjából ötéves voltam. Apám nem igazán akarta, hogy labdarúgó legyek, pontosan tudta, milyen áldozatokkal jár. Én azonban nem hagytam békén, mindenáron játszani akartam. Nem volt más választása, engednie kellett. Amikor közel kerültem hozzá, hogy profi váljon belőlem, alapos bepillantást engedett abba, hogy mit is jelent valójában egy focista élete. Tizenhat éves koromban hagytam el a szülői házat, hogy a Brest akadémiáján folytassam. Gyakran edzettem a felnőttekkel, így idősebbek közt fejlődhettem. Rendszeresen beszéltem telefonon az apámmal, mivel csak a szünetek idejére utaztam haza. Nagyjából másfél évet töltöttem ott, de a klub sajnos csődbe ment, és mehettem utamra.

A meghatározó éveidet Észak-Franciaországban töltötted. Hogyan kerültél mégis a Nantes-ba?
Loďc Lafaille, Carquefou
Több profi csapat szeretett volna leigazolni azok után, hogy eljöttem a Brestből. Érdeklődött a Monaco, a Montpellier és az Auxerre is, de az apám azt javasolta, hogy a Nantes-ot válasszam, mert Európa egyik legjobb akadémiáját tartották fenn. Elment, megnézte a létesítményt, és úgy látta, ott fejlődhetek a legtöbbet. A Nantes-nak jó híre volt, az egy-két érintéses stílusa ihlette meg a korábbi edzőmet, José Arribast is a hatvanas-hetvenes években. Más kluboktól is nagyon sokan győzködték az apámat, és rengeteg pénzt ajánlottak neki. De őt mindig az érdekelte, hol tudnék fejlődni, hol élvezhetném a legjobban a játékot. Nem érdekelt a sok pénz, vagy az, hogy celeb váljék belőlem. Arról álmodoztam csupán, hogy profi lehessek. Gyorsan beilleszkedtem, és úgy éreztem, már évek óta ott vagyok. Másokat is meglepett, amikor egyszer csak olyanok mellett álltam, mint Jorge Burruchaga, Christian Karembeu és Japhet N’Doram.

Mennyire volt jó az a Nantes? Az 1994–95-ös idényben megnyertétek a francia bajnokságot, a következőben pedig a BL elődöntőjéig meneteltetek.
Michel Blanc, Tours
Kiváló volt az a csapat, szép futballt játszottunk. Megérdemeltük a bajnoki címet. A vezetőedző, Jean-Claude Suaudeau volt a siker kulcsa. Számos fiatalt választott ki az akadémiáról, nem is volt pénz másokra. Emiatt a Nantes nem is tudta megtartani sokukat, többeket eladott a bevétel reményében. Nekem azonban jól ment a sorom, és sokat fejlődtem. Tovább gyakoroltam, és tizenhét éves koromban a csatár mögött álltam szolgálatba, ahogyan egykor apám is, ő amolyan játékmester volt. A Nantes csapatában először a szélen fociztam, de néha a középső középpályán is kipróbáltak.

Hogyan kerültél 1997-ben a Marseille-be, ahol mindössze egyetlen évet töltöttél, mielőtt Spanyolországba mentél volna tovább?
Alfred Sardou, Marseille
A Nantes elkezdte eladni a legjobb játékosait, például Karembeu-t, Patrice Locót, Nicolas Ouédecet és Reynald Pedrost. Úgy éreztem, már nem fejlődöm, de nem akartak elengedni. Akkoriban a Real Zaragoza vezetőedzője, Víctor Fernández, aki 1995-ben KEK-döntőt is nyert az Arsenal ellen, bejelentkezett értem. Én viszont akkor még nem szerettem volna Spanyolországba szerződni, az volt az álmom, hogy az olasz bajnokságban, Európa akkori legerősebb ligájában folytassam a pályafutásom. Ez nem sikerült, úgyhogy végül, amikor a Marseille megkeresett, oda mentem. Négy évre írtam alá a szerződésem, de nem sült el valami jól, mivel Rolland Courbis több más pozíció mellett a jobb szélen játszatott. Nem voltam boldog emiatt, mivel az nem az én posztom. Nem élveztem, és nem is lehettem ott az 1998-as világbajnoki győztes francia válogatottban. Az idény végén jeleztem, hogy szeretnék távozni. Kicsit kellett harcolnom érte, de végül a spanyol Celta Vigóba kerülhettem, ahol Fernándezt nevezték ki vezetőedzőnek.

Milyen volt abban a Celta Vigóban, amelyik hihetetlen eredményeket ért el nagyobb klubok ellen?
James Dixon, London
Nagyon élveztem az ottlétem, valójában nagyon erős volt a csapat. Elárulom, hogy mi játszottuk a legszebb futballt Spanyolországban. Gyakran megvertük a Real Madridot, egy alkalommal öt egyre. Volt néhány szép esténk az UEFA-kupában, ahol olyan együttesekkel bántunk el, mint a Liverpool, az Aston Villa, a Benfica és a Juventus. Ezek közül két mérkőzésen gólt szereztem, köztük volt az is, amit az első percben lőttem a Juventus ellen, amikor négy nullra vertük meg őket. Akkor középső középpályás voltam, mert kiváló támadójátékosok voltak a csapatban. Lassan megszerettem az új posztomat. Rájöttem, hogy onnan sokkal inkább része vagyok a játéknak, és még inkább szervezhetem a csapatot. Mindig a labda körül voltam. A társam Mazinho volt, aki 1994-ben világbajnokságot nyert a brazil válogatottal. Nagyon sokat tanultam tőle, az edzések után gyakran ott maradtunk még gyakorolni. Megtanított, hogyan pozícionáljam magam a középpályán, és mindennap fejlődtem valamiben mellette. A mérkőzéseken váltogattuk, hogy éppen védekező vagy támadó középpályás futballt játszunk-e, bár fiatalabb koromban szívesebben támadtam. Állandóan fel és alá kellett rohangálnom a pályán.

Hogyan kerültél 2000-ben a Real Madridba? Az ügynököd azt állította, hogy a siker érdekében meghamisított egy rendőrségi jelentést, amelyben az állt, hogy a Celta szurkolói megtámadták az autódat. Tényleg így volt?
Rob Carey, Dorset
Ezt csak azért mondta, hogy sokkal izgalmasabbnak hasson a könyve. Másképp történt. Miután eltöltöttem egy idényt a Celta Vigóban, az elnök, Horacio Gómez Araújo azt szerette volna, hogy maradjak. A következő évad után ugyan eldöntöttem, hogy megyek a Valenciába, de Araújo ezúttal sem akart engedni. Ekkor apám lépett közbe, eljött tárgyalni, és világossá tette, hogy nagyon sokan érdeklődnek irántam, akik hajlandóak lennének nagy pénzt fizetni. Ekkor vett váratlan fordulatot a beszélgetés, mert Araújo azt mondta, hogy a Real Madridba elengedne. Apám úgy volt vele, hogy ezt említhette volna korábban is. Ennek ellenére várnom kellett, mert a Madrid akkor tartotta az elnökválasztást, amelyen eldőlt, hogy Florentino Pérez vagy Lorenzo Sanz kerül-e a székbe. Elmondtam a Valencia főnökének, hogy a Real Madrid érdeklődik irántam, és elfogadta. Eközben beszéltem Sanzzal, és megállapodtunk. Végül elvesztette a választást, de ennek ellenére Vicente del Bosque azt mondta Péreznek, hogy szüksége van rám. Úgyhogy végre-valahára odakerültem a Real Madridhoz.

„A REAL FIZETÉSEMELÉST ÍGÉRT, MAJD JÖTT BECKHAM, ÉS VISSZAVONTÁK”

Milyen volt az élet a Bernabéuban a galaktikusok közt?
Paavan Mohindru, Instagram
Rögtön megértettem, hogy ez a klub nagyon más. Vastag könyveket kaptam tőlük a Real Madrid történelméről. Rájuk nézel, és azonnal tudod, hogy ez a sztori a trófeák bezsebeléséről szól. Ezt beleégetik az agyadba. Amikor nem játszol jól, elég nehéz idők jönnek, mert a sajtó rád jár. Mindenféle összehasonlításoknak vetnek alá, majd megszületik valamilyen konklúzió, például az, hogy „ez a játékos nem is madridi”. Minden nap így telik el. Nem élvezheted a szabadságod, lényegében a Real Madrid és a szurkolók tulajdona vagy. Elutaztunk egy túrára, mondjuk Thaiföldre, az izgalom a tetőfokára hágott mindenütt, amerre elhaladtunk. Kicsit olyan volt, mint Disneylandben. Madridban megtanultam, hogy bizonyos helyekre nem mehetek el csak úgy, nem vásárolhatok, ez egész egyszerűen lehetetlen lett volna. Bármikor kiléptem a házamból, akár még éjszaka is, abszolút esélyes volt, hogy arra jár egy lesifotós. Egészen másfajta élet ez. A csapatot úgy hívták, a galaktikusok, de ez nem más, csak elnevezés. Ugyanakkor a futballvilágban nincs annál nagyobb referencia, mint hogy a Real Madrid játékosa vagy. Ha jól teljesítesz, a drukkerek az egekbe magasztalnak, de könnyen alakulhat másként is.

Nem érezted úgy, hogy ennyi sztárral körülötted túl nagy a teher a válladon?
Davinder Malhi, Sheffield
Az első perctől fogva nagyon nagy teher nehezedett rám. Fernando Redondo posztján kezdtem, a Real Madrid hívei szemében ő maga volt az Isten. Akarata ellenére hagyta ott a klubot azon a nyáron. Az első hónapban akárhányszor labdába értem, kifütyült a közönség. Nagyon nehéz időszak volt. Apám nem győzte eleget mondani, hogy rendkívül fontos folytatnom az addigi játékomat, bármi is történik körülöttem. Kiemelte, minél többet vagyok a pályán, a szurkolók annál inkább elfogadnak. Így is lett. Megszerettek, mert jól fociztam, és eredményeink is voltak. Az első idényemben megnyertük a bajnokságot, ami már évek óta nem fordult elő. A másodikban pedig a BL-t.

Lényegében te tartottad össze a csapatot. Nem érezted úgy, hogy nem becsülnek meg, amikor egyes társaid többet kerestek nálad?
@spursdab, Twitter
Nagyon sok tiszteletet és elismerést kaptam a csapattársaktól és Vicente del Bosque vezetőedzőtől. Egy jó tréner pontosan látja, hogy mennyit érsz a csapatban, ő is tudta, hogy én vagyok az egyensúly kulcsa. Madridban elkezdtem a védekező középpályás posztjára koncentrálni, mivel nem túl gyakran kellett átlépni a felezővonalat, tekintve, hogy nálunk voltak a világ legjobb támadójátékosai. Tudtam, hogy akárhány gólt lőhetünk, ha ott van a csapatban Ronaldo, Zinédine Zidane, Raúl és Luís Figo. Akkor meg minek menjek előre? Az én feladatom az volt, hogy nekik könnyebb legyen. Az elején néha még a védelemben is bevetettek Fernando Hierro mellett, akivel kiváló kapcsolatot alakítottam ki. Alapvetően azonban a védelem előtt kaptam szerepet. Keringtek történetek arról, hogy kevesebbet keresek, mint mások, de sohasem foglalkoztam ezekkel. Egyszerűen nem érdekeltek. Sohasem mentem bele olyanba, hogy „én ezt akarom, mert ő is azt kapja”.

Ronaldo elég jó volt, nem igaz?
Zak Burton, Hemel Hempstead
Olyan dolgokat vett észre a pályán, amelyeket más nem. Zidane ugyanilyen volt: ott remekeltek, ahol másoknak több időre van szükségük. Az ilyen tehetségek mellett szabadnak érezheti magát az ember. Jól megértettük egymást, mivel korábban én is voltam szélső és csatár. Ha nem tudtam passzolni, ment a cselezés is. Nem egyszerűen csak védekeztem. Kiváló játékosok alkották azt a csapatot, de a vezetőedzőről se feledkezzünk meg. Del Bosque jelentette a többletet. Tizenegy ember játszott a pályán, de volt még tizenegy a padon, mindegyik széles körben elismert válogatott. Del Bosque mindenkit jól kezelt, mivel a labdarúgók pontosan tudták, miért vagy miért nem kapnak lehetőséget. Nem beszélt gyakran, de ha igen, akkor odafigyeltünk.

Mi történt 2003 nyarán, amikor otthagytad a Real Madridot?
Frank Hayman, Instagram
Miután letelt a harmadik idényem, a vezetőség azt mondta, hogy nagyon elégedett a teljesítményemmel, és megemlítette, hogy a következő idény elején hajlandó megemelni a bérem. Nagyon örültem. A világ legjobb csapatában játszottam, miért is akarnék elmenni bárhova? Aztán a klub megvásárolta David Beckhamet, és amikor visszatértünk a tengerentúli túráról, közölték velem, hogy fizetésemelés mégsem lesz, és a szerződésemet csak változatlan feltételekkel írhatom alá. Emlékeztettem őket arra, amit mondtak. Azt válaszolták, örüljek neki, hogy egyáltalán a Real Madrid játékosa lehetek, még akkor is örülnöm kellene, ha nem kapnék semmit. Ekkor betelt a pohár, és el akartam menni. Először nem is érkeztek ajánlatok, mert a rivális klubok nem hitték el, hogy otthagyom a Realt. De amikor egy kicsit elkezdtem nyomni a dolgot, és mások előtt is világossá vált a helyzet, hirtelen nagyon sokan jelentkeztek. A madridi vezetők azonban azt állították, hogy semmilyen megkeresést nem kaptak. Gondolom, azt hitték, elfogadtam a helyzetet, és nem beszélek mással. Amikor rájöttek, hogy a helyzet nagyon is komoly, megpróbáltak gyorsan lépni, de akkor már késő volt. Megígérték azt a fizetést, amit néhány nagy sztár kapott a csapatban, de elszánt voltam, menni akartam.

Mi győzött meg arról, hogy az átalakulófélben lévő, akkor még Premier League-et nem is nyerő Chelsea-t válaszd?
Lewis Eadie, Instagram
Azért mentem a Chelsea-be, mert onnan kerestek meg először. Utána több más klub is érdeklődött, köztük volt a Manchester United és az Inter is. Amiatt, ahogy a dolgok a Madridnál mentek, megígértem a Chelsea-nek, hogy őket választom, ha elengednek. Tartottam a szavam. Sokat megtettek értem. Már harmincéves voltam, de így is egy rakás pénzt kifizettek értem.

Milyennek látod az első néhány évet Roman Abramovics vezérlete alatt a Chelsea-nél? Mi változott meg?
Dominic Howard, Tunbridge Wells
A leginkább az, hogy Abramovics odaédesgetett néhány világklasszist. Ebben volt nagyon jó, mert korábban ezek a játékosok sokkal inkább a Manchester Unitedot vagy az Arsenalt választották. Először Claudio Ranieri volt az edzőm, egy évvel később érkezett José Mourinho. Mindkettejükkel jó volt a viszonyom, ahogy az egész pályafutásom során mindig jó kapcsolatban voltam az edzőimmel.

Te is úgy látod, hogy a 2004 és 2008 közötti Chelsea volt minden idők legjobb olyan csapata, amelyik nem nyerte meg a Bajnokok Ligáját? Nagyon sajnálod, hogy így alakult?
Ese Agboaye, Facebook
Azért nem sajnálom olyan borzalmasan, mert addigra már nyertem Bajnokok Ligáját a Real Madriddal. Nem tudom, hogy az a Chelsea a legjobb olyan csapat-e, amelyik nem nyert BL-t, de hogy ragyogóan muzsikáltunk, az bizonyos. Öt idény leforgása alatt négyszer jutottunk az elődöntőbe, ebből egy alkalommal, 2008-ban még a döntőbe is. Nem sok csapat mondhatja el ugyanezt, és vannak, amelyek milliárdokat költenek el, hogy ide eljussanak. Az a társaság nagyon gyorsan állt össze, és amellett, hogy nagyon közel kerültünk a BL-győzelemhez, néhány év leforgása alatt az összes hazai sorozatot megnyertük. Normál körülmények között időbe telik, amire kialakul az a szellemiség, ami nálunk az elejétől fogva megvolt. Nagyon sokszor úgy készültünk a meccsekre, hogy előtte kártyáztunk, nevettünk. Ez összetartott bennünket. Akkoriban senki a világon nem állt ki szívesen ellenünk.

Mi villant át az agyadon, amikor José Mourinho egyszer csak kimászott egy szennyeskosárból a 2005-ös, Bayern München elleni találkozó előtt? Tudtad, hogy ott van?
Dean Jex, Lowestoft
Amikor bementem az öltözőbe, már ott volt, nem voltam ott, amikor a kosarat behozták. Nagyon meglepődtem, amikor észrevettem. A kintiek közül senki sem vett észre semmit. Csak a meccs előtt tűnt fel, hogy tanácsot adjon. Amikor a félidőben bementünk, már nem volt ott.

Bár a 2007–08-as idénynek nem minden bajnokiján léptél pályára, a BL-ben minden mérkőzésből kivetted a részed. Milyen érzés volt, hogy Moszkváig meneteltetek, majd a döntőben kikaptatok?
Oliver Grant, Basingstoke
Nyilván hatalmas csalódás volt. Amikor egy ilyen lehetőség közelébe kerülsz, nagyon megnő az étvágy, pláne, mivel nagyon szerettem volna megnyerni a Bajnokok Ligáját, hogy átnyújthassam Abramovicsnak a serleget. Nagyon sokat kaptunk tőle, valami visszajárt volna neki. Szégyen, hogy tizenegyesekkel veszítettünk. Nekem sokkal jobban ment a játék a pályán, a tizenegyes nem az én asztalom. (FFT: Miért hagytad ott a Chelsea-t a döntő után?) Vissza akartam menni Franciaországba, hogy közelebb legyek a családomhoz. Az egész pályafutásom alatt távol éltem tőlük. Amikor jött a lehetőség a Paris Saint-Germaintől, Abramovics segített, hogy szép legyen a búcsú, és megengedte, hogy ingyen távozzam, pedig még élt a szerződésem.

Mit gondolsz, amikor a Makélélé-posztról hallasz? Kitől származik? Sokat jelent neked?
Ben Marsden, Instagram
Azt hiszem, a riporterek és kommentátorok kezdték el használni, amikor az utolsó éveimet töltöttem a Chelsea-ben. Természetesen nagy megtiszteltetés, minden futballista szívesen hagyna nyomot maga után. Nagyra értékeltem, úgy voltam vele, hogy valami jót is tettem.

Pályafutásod során két alkalommal is visszatértél a francia válogatottba, annak ellenére, hogy már visszavonultál. Miért?
Christophe Berger, London
A francia válogatott problémákkal küszködött, és fennállt a veszély, hogy nem jutunk ki a 2006-os világbajnokságra. Raymond Domenech ismét behívott, akárcsak Zidane-t és Lilian Thuramot, mivel klubszinten még mindig magasan jegyeztek bennünket. Nem is annyira hívás volt ez, inkább parancs, mert nem akartam visszatérni. Volt egy megállapodásom a Chelsea-
vel, hogy teljes erőmmel a klubra koncentrálok, mégis haza kellett mennem. Ekkor már csak néhány mérkőzés maradt a selejtezőkből, például egy nagyon fontos találkozó Írország ellen. Egy nullra nyertünk Thierry Henry góljával, és végül megnyertük a selejtezőcsoportot. A világbajnokság után, amelyen döntőt játszottunk, ismét elhatároztam, hogy befejezem, de ekkor arra kértek, hogy segítsem Franciaországot kijutni a 2008-as Eb-re. Beleegyeztem, sikerült is, de a tornán már a csoportkörben kiestünk, miután Hollandia és Olaszország is megvert. Ezután tényleg befejeztem.

„A MANCHESTER UNITED ÉS AZ INTER IS AKART, DE TARTOTTAM A CHELSEA-NEK ADOTT SZAVAM”

Miként tekintesz vissza a Paris Saint-Germainben töltött időszakodra? Akkor kerültél oda, amikor az előtte lévő idényben majdnem kiesett a csapat. Hogyan változtak meg a dolgok?
Charly Kay, Instagram
Nagyon szép emlékeket őrzök Párizsból. A legnagyobb csapatokkal vettük fel a versenyt, és az Európa-ligába küzdöttük magunkat, ahelyett, hogy kiestünk volna. A klub stabilabb alapokon állt. Három évet töltöttem ott, és ebben az időszakban a PSG számos kiváló játékost vásárolt, többek közt Ludovic Giulyt a Romából, valamint Grégory Coupet-t az Atlético Madridból. Próbáltam odafigyelni néhány fiatalra, például Mamadou Sakhóra, azt akartam, hogy elhiggyék, nagy futballista válhat belőlük, akiért topklubok jelentkeznek majd. Miután 2011-ben befejeztem a játékos-pályafutásom, szerettem volna a sportágban maradni. Nem könnyű magad mögött hagyni mindent, és szerettem volna valamit visszaadni a megszerzett tapasztalatból. Ezért a PSG-nél maradtam, és a sportigazgató, Leonardo mellett kezdtem dolgozni. De nem annyira vagyok irodára termett ember, ezért néhány hónap múlva Leonardo azt javasolta, hogy tudásommal segítsem az új vezetőedzőt, Carlo Ancelottit. Ismertem a bajnokságot, a játékosokat és a nyelvet. Már csak azért sem volt rossz ötlet, mert így tapasztalatra is szert tehettem. Több idényen át segítettem Ancelottit, majd Laurent Blanc-t, mielőtt úgy döntöttem volna, hogy magam is vezetőedző leszek.

Eddig hogyan alakul az edzői pályád? A Bastia élén estél át a tűzkeresztségen. Miért nem sikeredett jobbra?
Ruth Green, Toronto
Amikor megérkeztem, nagyon szűkös volt a keret, és nem volt pénz, hogy újabb játékosokat szerezzünk. Ezért olyanokat kellett keresnünk, akik ingyen megszerezhetők. Többüket meggyőztem, hogy jöjjenek hozzánk. Nekiláttam a csapatépítésnek, de az ilyesmihez idő kell. Ha viszont nem jönnek az eredmények, a klub nem várhat, ilyen ez a világ. Nem számít az sem, ha Zidane-nak hívnak, ez így megy, ezt nekem is el kell fogadnom. Beszéltem Ancelottival, és azt mondta, neki sem ment könnyebben az elején, ki kellett taposnia a saját útját. Fontos, hogy ne add fel. Miután otthagytam a Bastiát, az UEFA technikai megfigyelője lettem a 2016-os Európa-bajnokságon. Ugyanekkor a Monaco sportigazgatója is voltam, és az egyik feladatom az lett, hogy rávegyem Kylian Mbappét a maradásra.

Mit szeretsz az edzősködésben, és kik inspiráltak korábban?
Jamal Taylor, Huddersfield
Hiszek a benne rejlő lehetőségekben. Nagyon fontosnak tartom, hogy kihozzuk minazt, amit lehet. Leginkább azt kedvelem, hogy fejlesszük a tehetséges futballistákat. Jó viszonyban vagyok velük, mert közvetlen vagyok. Igazat mondok nekik, jelzem, hogy mik az erősségei, mik a gyengéi. Ezt szerettem nagyon Mourinhóban is. Győztes alkat, szavahihető. Szóba áll veled, és elmagyarázza, mi jó, és mi nem az. Ez létfontosságú. Természetesen sok múlik a játékosaidon is. Néha nem árt óvatosnak lenni azzal, hogyan magyarázol el nekik bizonyos dolgokat. Érezni kell a megfelelő pillanatot.

Mi csábított vissza a Chelsea-hez 2019-ben, és mi a feladatod?
Archie Atkinson, Reading
Nagyon jó érzés volt visszatérni a Stamford Bridge-re néhány korábbi csapattárssal, Frank Lamparddal és Petr Cechhel. Az akadémisták és a kölcsönjátékosok technikai mentora vagyok, ami nagyon izgalmas munka, mert számos más részleggel is együtt kell dolgoznom. Sokat beszélgetek a játékosaimmal a fejlődésükről és a pályán kívüli előrehaladásukról is. Ez a poszt új tapasztalatokkal gazdagított, és így jól illik a korábbi esztendők sorába, amikor mindig kipróbálhattam valami újat. Alaposan megismertem a futballnak azt a részét, amit aktív futballistaként nem annyira lát át az ember. Amint véget ért játékos-pályafutásom, kiderült, hogy a labdarúgás egészen más, mint ahogy addig tapasztaltam. Ettől sokoldalúbb szakember lehetek. Még mindig várom, hogy ez bekövetkezzen, de még kis idő kell ehhez. Jól alakul a sorsom a Chelsea- nél, és ez jó érzéssel tölt el.

 

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. januári számában.)