Interjú Lukas Vrablik
Rendkívül sikeres labdarúgó-pályafutása után 2016-ban nevezték ki az ukrán válogatott élére. Hogy érzi magát ezen a poszton?
Mostanra teljesen kiirtottam a bennem élő játékost. Ehhez szükségem volt néhány évre, miután 2012-ben befejeztem a labdarúgást, de már tisztán látom, mennyivel nagyobb felelősséggel tartozik egy edző. A trénereknek ugyanis irányt kell mutatniuk.
Mi volt a legnagyobb változás, amit megtapasztalt, amikor először pályaedzővé, majd szövetségi kapitánnyá nevezték ki?
A játékos többnyire csak saját magáért felelős. Az edző viszont mindenkiért, ami durván ötven embert jelent, ha a munkatársakat is beleszámoljuk. Ezenfelül hatalmas munkaterhet kell cipelni, amit az elején nehéz megszokni, de én élvezem. Már nagyon vártam, hogy betölthessem ezt a pozíciót, valójában évek óta erre készültem. Különösen büszke vagyok rá, hogy az életem legfontosabb csapatát, az ukrán válogatottat vezethetem.
Minden idők legeredményesebb ukrán góllövőjeként és Aranylabda-győztesként nemzeti hős Ukrajnában. Lehet erre támaszkodni, amikor az ukrán válogatott szurkolóit kell meggyőznie?
Egyrészről igen, sokszor segít, másrészről viszont csak többet várnak el tőlünk. Ezt a játékosok is gyakran érzik. Sosem szabad elfelejteni, hogy hatalmas figyelem övez minket. A válogatott valószínűleg bármelyik klubnál nagyobb támogatottságot élvez, és ez motivál minket. Minden egyes pályán megtett lépést, minden szakmai döntést hatalmas médiavisszhang követ, ezért különösen oda kell figyelnünk, hogy elkerüljük a hibákat. Jelenleg ebben a helyzetben vagyunk, és annak ellenére, hogy több fontos mérkőzést vívunk a közeljövőben, azt a rettenetesen nagy kihívást vállaltuk fel, hogy megújítjuk a csapatot és a játékstílust.
Pályafutása során több nagyszerű edző irányítása alatt játszott. Tanult tőlük?
Igen, büszkén mondhatom, hogy fantasztikus mestereim voltak, akiktől egész pályám során volt mit megtanulni.
Ki volt különösen nagy hatással önre?
Elsősorban a nagy Valerij Lobanovszkij a Dinamo Kijevnél. Tőle megtanultam, hogyan kell játszani és jó csapatot összerakni. Ő ébresztett rá, hogy a labdarúgásban nincsenek jelentéktelen részletek, nincs semmi, amit figyelmen kívül lehetne hagyni. Ezt edzőként most nagyon tisztán látom. A második Carlo Ancelotti. Csak az után értettem meg a taktika igazi jelentőségét, miután a Milanhoz kerültem Olaszországba. Hihetetlen volt, mennyi energiát fektettek a helyes stratégia kifejlesztésébe. Semmihez sem fogható intenzitással dolgoztak a klubnál.
Jelenlegi posztjára az után nevezték ki, hogy Ukrajna szerzett gól nélkül elveszítve mindhárom meccsét, gyászos teljesítménnyel szerepelt a 2016-os Európa-bajnokságon. A közelmúlt azonban jelentős fejlődést hozott, és a csapat Csehországot és Szlovákiát megelőzve megnyerte a Nemzetek Ligája-csoportját. Hogy csinálták?
Az elmúlt másfél évben sokat változtattunk. Körülbelül húszan mutatkoztak be, ami nagyon soknak számít, és akkor még nem is beszéltünk azokról, akiknek még nem volt alkalma a debütálásra. Tagadhatatlan tény, hogy a jövő mindig a fiatal játékosoktól függ, de a labdarúgásban a generációváltás nem egyik napról a másikra történik. Szükségünk van a veteránokra, akiknek nagy a tapasztalata, és vállalják az irányítást. Elmondhatom, hogy az újonnan összeállított csapatot nagyon értékesnek tartom.
Célok?
Egyértelmű az előttünk álló kihívás: ki kell jutnunk a 2020-as Európa-bajnokságra, és ott sikert kell elérnünk.
1 – Európa klubbajnoka
Gianluigi Buffon rossz irányba vetődött, így tizenegyesből belövi a BL döntőjében a Milan győztes gólját 2003-ban. A rivális Juventust 3–2-re győzték le a tizenegyespárbajban.
2 – Az Aranylabda megszerzése
A Serie A legeredményesebb góllövője lesz, miközben a Milan bajnok lesz 2004-ben. Egy évvel később Decót és Ronaldinhót megelőzve megkapja az Aranylabdát.
3 – Hazai színekben
Hat gólt ér el, miközben Ukrajna 2006-ban, történelme során először kijut a világbajnokságra. Csapatkapitányként Tunéziát legyőzve a negyeddöntőig vezeti a válogatottat.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. márciusi lapszámában.)
