Interjú Andy Mitten
Miért lettél vezetőedző?
Már játékosként is sokat foglalkoztatott ez a munka. Azt nem mondhatom, hogy mindig is edző akartam lenni, mivel ez a hangulatomon is múlt, de azt tudtam, hogy a visszavonulásom után is a labdarúgással akarok foglalkozni. Hogy edzőként, sportigazgatóként vagy a médiában helyezkedem-e el, azt még nem tudtam. A foci a génjeimben van, iszonyú sok meccset láttam. A harmincas éveimben már jobban foglalkoztatott az edzői pálya, de először minél jobban el kívántam mélyedni a szakmában. Játékosként megpróbáltam mindenkinek, még a hátvédeknek a szemszögéből is elképzelni az eseményeket, hogy aztán megtanuljam, mit kell és mit nem szabad tennem, és ezt elmondhassam másoknak is. Bár még mindig nem voltam teljesen biztos a dolgomban, elkezdtem megszerezni a szükséges papírokat is, hátha adódik valami lehetőség.
Adódott is: a Penarolnál…
Tavaly júliusban befejeztem az aktív játékot, majd a FIFA és a La Liga nagyköveteként dolgoztam. Közben Uruguayban véget ért a bajnokság, de nem a Penarol nyert. Ennek errefelé hírértéke van. A klub elnöke és az igazgató 2019 végén meglátogatott, és felkértek a Penarol vezetőedzői posztjára. Sosem mertem álmodni arról, hogy ilyen nagy csapatnál kapom az első munkámat, de a váratlan lehetőségeket is el kell fogadni. Hasonló volt ahhoz, amikor régi csapattársamat, Ole Gunnar Solskjaert nevezték ki a Manchester United élére. Sokat beszéltünk, és tudom, hogy nem ma kezdte az edzői munkát, de hogy készen állt-e egy ekkora kihívásra, azt csak ő tudná megmondani. Az ilyesmit nehéz visszautasítani.
Testvéredet, Pablót kérted fel asszisztensnek. Miért rá esett a választásod?
Egész életemben a segítségemre volt, nem azért neveztem ki, mert a testvérem, hanem mert nagyszerű pályája során, apánkhoz hasonlóan ő is bajnok volt Uruguayban, de játszott Chilében és az Egyesült Államokban is. Talán nem jutott olyan magasra, mint én, de nagyszerű védő volt. Ő a legjobb barátom is, akivel mindig a futballról beszélünk, és tudom, mennyire szenvedélyesen szereti. Tíz évvel idősebb nálam, így szembesít azokkal a dolgokkal, amelyeket nem szívesen hallok másoktól.
Első edzői feladatodat a világjárvánnyal egyidőben kaptad. Volt lehetőséged élvezni a munkád, mielőtt a járvány kitört?
Azt hiszem, élveztem, de hogy mennyire, azt nem tudnám megmondani Nagyszerű volt a pálya közelében lenni, a bajnokságra összpontosítani. Mindig is erről szólt az életem. Csak öt meccset játszhattunk, ebből kettőt a Libertadores-kupában, mielőtt márciusban karanténba kényszerültünk. Mindenki ugyanabba a helyzetbe került, én a montevideói otthonomba vonultam vissza három gyerekemmel. Júliusban újra elkezdtük az edzéseket, amit nagyon élveztünk, majd augusztusban folytatódott a bajnokság.
Milyen az uruguayi labdarúgás színvonala?
Jó. A Premier League-hez azért nem hasonlítható, de a legjobb angol góllövőknek itt sem lenne könnyű dolga. A játék valamivel lassabb, ehhez alkalmazkodni kell. Sok országban szerepeltem, a foci mindenhol más. Tudom, hogy a legerősebb bajnokságok Európában vannak, de a miénk is megérdemli a figyelmet. Az alacsony népesség ellenére rengeteg jó labdarúgót nevelünk, és nagyon büszkék vagyunk futballtörténelmünkre.
Milyen játékra számíthatunk Diego Forlán csapatától?
Támadóra készülünk, de edzőként a túlélés is fontos szempont, amihez győzni kell. Hiszek benne, hogy több meccsen nyerünk, mint amennyin kikapunk, ugyanakkor a masszív védelem és a magabiztos labdakezelés is elengedhetetlen.
Te tanítod a csatárokat?
Meg tudom mutatni, milyen befejezést várok. Olykor beállok az edzésen, ha egy játékosom hiányzik – elég jó formában vagyok –, de azért inkább a pálya szélén van a helyem. A focisták sokszor kérdeznek, én pedig mindent megteszek, hogy segítsek. Minél jobbak lesznek, annál jobbá válunk.
Alex Fergusontól kezdve César Luis Menottiig jó néhány nagyszerű szakemberrel dolgoztál. Ki volt rád a legnagyobb hatással?
Mindannyian. Megtanultam, hogyan bánnak, beszélnek a játékosaikkal. Persze sok különböző módszer működhet, de tényleg remek edzőktől tanulhattam. A tudásomat felhasználva mindent megteszek szeretett csapatomért, amelyiknek egész életemben szurkoltam, apám Dél-Amerika legjobbja lett, a Penarollal megnyerte az 1966-os Interkontinentális Kupát, a Real Madrid ellen Montevideóban és a Bernabéuban is győzött.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. októberi számában.)
