Interjú Caio Carrieri
A Montpellier állandó csapattagjaként kezdted az idényt, együttesed sikeresen rajtolt. Nem csökkent a futball iránti szereteted?
Egyáltalán nem. Azért vállalom a játékot negyvenhárom esztendősen is, mert szenvedélyesen szeretem, amióta Brazíliában labdával a lábamnál felcseperedtem. Minden reggel boldogsággal tölt el, hogy egy újabb napot tölthetek futballal. Korábbi terveim alapján negyvenévesen visszavonultam volna, nem gondoltam rá, hogy még később is kezdőjátékos és csapatkapitány lehetek. Vannak negyvenes focisták, de nem megszokott, hogy hetente szerepelnek. Egyik példaképem Zé Roberto, aki vérbeli sportoló volt.
Mi a hosszú pályafutás titka?
Az egészséges étrend különösen sokat számít. Tíz éve egyáltalán nem eszem gyorsételt. Persze olykor bekapok egy pizzát vagy sütök egy burgert, de a gyorséttermek ipari kínálatát messze elkerülöm, ami sokat javít az izmok állapotán. Az alkoholt szintén hanyagolom. A legfontosabb viszont a tiszta elme: az agyam bármire képes. Mondtam is a feleségemnek, hogy csak akkor jut eszembe a korom, amikor mások kérdezik. Néha csodálkoznak, hogy negyvenévesen még játszom. Haver, negyven már három éve elmúltam, szoktam mondani.
Hogy bírod az edzéseket?
A trénerek általában megkímélik a legidősebbeket a nehéz gyakorlatoktól. Szerintem viszont minél kevesebbet edzünk, annál nehezebb formában maradni. Néha többet is vállalok a csapattársaknál. Korábban érkezem, hogy legyen időm erősíteni az izmokat. Olykor otthon is gyakorolok.
Milyen kihívás Kylian Mbappét és hozzá hasonló játékosokat fogni a te korodban?
Régen villámgyors középhátvéd voltam, de még most sem vagyok lassú. Persze Mbappéval nem tudom felvenni a versenyt sprintben, vele a húsz évvel fiatalabbak is nehezen bánnak. Az egyetlen megoldás, ha hamarabb szerzem meg a labdát, mint ő.
Mostanában begyűjtöttél néhány piros lapot. Az egyiket éppen azon a napon, amikor hatvannégy év után te lettél az első negyvenhárom éves játékos a Ligue 1ben.
Ezért a videobírót hibáztatom. A pirosat a Lyon ellen kaptam. Becsúszva szereltem, hozzáértem a labdához, de a játékost is eltaláltam. Ennek ellenére büszke vagyok rá, hogy én vagyok az élvonal legidősebb focistája.
Milyen érzés, hogy némelyik csapattársad a fiad lehetne?
Néha hoznak tizenhat éves srácokat az akadémiáról, ez roppant vicces. Az öltözőben viszont mindenki egyenlő. Igaz, Papinak hívnak, de szeretettel és tisztelettel viccelődnek.
Hallottál már a japán Miura Kazujosiról? Ő ötvenhárom esztendős…
Igen, ismerem. Talán meg kellene látogatnom, hogy lássam, mit eszik, hátha akkor még tíz évet nyerhetek! Egy kicsit utánanéztem, és ha nem tévedek, az elmúlt öt vagy hat év során csak négy meccset játszott. Egyértelmű, hogy a Guinness-rekordra hajt. Ez nem az én világom.
Megnyerted a bajnokságot a Marseille jel 2010-ben, de miután valaki betört az otthonodba, és fegyvert szegezett a fejednek, távoztál. Félelmetes élmény volt?
Gamában, Brazíliaváros közelében nőttem fel, ahol sok erőszakot láttam. Svájcban, majd Észak-Franciaországban játszottam négy évet, ahol viszont sosem tapasztaltam ilyesmit. Azon a napon vendégeim voltak, a testvérem, a sógorom, az unokaöcsém és más rokonok jöttek látogatóba. A kutyám ugatni kezdett, kinéztem, és megláttam a maszkos idegeneket. Éppen csak arra volt időm, hogy elmondjam a családomnak, mi történik, amikor betörték az ajtót és leütöttek egy pisztollyal. Vérző fejjel ordítottam, hogy bármit elvihetnek, de senkihez se nyúljanak. Később elköltöztünk.
Aztán ismét bajnoki győzelmet szereztél, ezúttal a Montpelliervel.
Az átigazolásom után mondtam az új csapattársaimnak, hogy bajnoki esélyesek vagyunk, de kiröhögtek. Aztán mégiscsak egy csodás idény következett. Amikor nyerő szériában voltunk, erősen biztattam a többieket, akik még sosem tapasztalták meg ezt az élményt. A bajnoki cím megszerzése a Montpellier-vel pályafutásom legnagyobb eredménye.
Megérdemelted volna a brazil válogatottságot?
Ha nem megyek külföldre, jobb esélyeim lehettek volna. A Paranánál töltött idényem alatt pletykáltak a felkérésről. Amikor a Servette-nél szerepeltem, valami történt, amit a mai napig nem tudok hová tenni. Egy nő felhívott, Luiz Felipe Scolari titkárnőjeként mutatkozott be. A selejtezőről és a 2002-es vébével kapcsolatos terveiről beszélt. Sérült voltam akkoriban, de nem tudhattam, hogy egyeztettek-e a klubommal. Semmit sem bánok azonban. Sok játékos csak egy esélyt kap, aztán hanyatlásnak indul a pályafutása.
Hogy fogsz megküzdeni a helyzettel, ha egyszer tényleg visszavonulsz?
Ezen még nem gondolkodtam; nem akarok előre szenvedni a gondolattól. Még egy évet szeretnék játszani, habár már lélekben igyekszem felkészülni a visszavonulásomra, ha a jelenlegi, júniusig tartó szerződésem lejár. Szeretnék elégedetten hátradőlni, mondván, hogy a megfelelő időpontban a megfelelő döntést hoztam meg.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. februári számában.)
