Zinedine Zidane bízik a Real továbbjutásában a visszavágó előtt
Zinedine Zidane a meccs után elmondta, nem bosszús a végeredmény miatt, bár szerinte a helyzetek alapján csapata többet érdemelt volna: „Elégedett vagyok a mérkőzéssel, mivel nem volt egy könnyű összecsapás. Nagyon jól védekeztünk, a második félidőben pedig többet volt nálunk a labda és gólhelyzeteink is voltak. Kicsit csalódott vagyok, mert többet érdemeltünk, de nagyon jól védekeztünk. Szerezhettünk volna gólt, de az sem garantálta volna a döntőbe jutást. Most félúton vagyunk, de a visszavágót otthon játszhatjuk, és tudjuk, mire vagyunk képesek.” A francia szakember Cristiano Ronaldo és Karim Benzema állapotával kapcsolatban azt mondta: „Meg fogjuk próbálni megoldani, hogy Cristiano és Benzema is visszatérhessenek a visszavágóra, de most nem tudok ennél többet mondani. Nyomon kell követnünk a fejlődésüket minden egyes nap. Ha a pályán vannak, akkor jobb, ha százszázalékosak, nem fogjuk kockáztatni őket, ha bármilyen gondjuk lesz.”