A 41 éves argentin ikon tizenkilenc szezont húzott le az Internazionaléban, ez idő alatt elfogyasztott 14 edzőt, és Bajnokok Ligája-győzelemig vezette a milánói klubot
Ahhoz képest, hogy 1989-ben eltanácsolták az Independientétől, egész szép karriert futott be Javier Zanetti. A felesége, Paula lehet igazán boldog, hogy férje, aki még az esküvő napján is edzett, befejezte a futballt. Boldog ugyan lehet, de ettől még Paula nem nyúlhat Javier hajához. Azt csak a családfő állíthatja be szigorúan vízzel, ahogy az édesanyja tanította neki, El Tractornak.
Az FFT nem horoszkópbarát magazin, mást állít az érdeklődés középpontjába. Viszont itt van egy úriember, akivel kivételt tesz. Javier Zanetti 1973. augusztus 10-én született, igen, klasszikus oroszlán. A pályáját elnézve tökéletesen illenek rá az oroszlánjegyek: kitartó, akaratos, megáll a saját lábán, szenvedélyes, a felelősségtudat és a szabadságvágy összhangja jellemzi. Na, és akkor vessük össze a jellemzést José Mourinho mondataival. „Számomra Zanetti a megtestesült életöröm. Ő a mosoly, az életerő, a szenvedély, Zanetti maga a jó hangulat mindenkinek, aki vele dolgozik.” Na, igen, néha betalál az asztrológia.
Mourinho az Interben dolgozott Zanettivel, aki már 1999 óta volt a csapat kapitánya, és ha nincs a portugál, akkor sohasem nyer Bajnokok Ligáját. Érdekesen alakult a munkakapcsolatuk, amire Mourinho bette a lábát a San Siróba, Zanetti „elfogyasztott” 14 edzőt, tudta, hogy mire számíthat. Arra nyilván ő sem gondolt, hogy Mourinho is az ő posztján számol Maiconnal, a kor egyik legjobb szélsővédőjével. A Mourinho kreálta Maicon, Lucio, Samuel, Chivu védőnégyes hozta az Internek a BL-t 2010-ben. Nos, tehát, a brazil lett a jobbhátvéd, Zanetti beállt a sorba, igaz, Mou előtt is ezt tette, felhúzódott a középpályára, és hatékonyan szűrte az ellenfél akcióit vagy éppen odaállt, ahol az edzője számított rá. Latin-Amerikában gyakran előfordul, hogy „Juhász Rolandok” teremnek, mindössze arra célzunk, hogy valaki csatárként kezdi, aztán egyre csak szorul hátrébb, míg megérkezik a védelem tengelyébe. Zanetti helyzete azért nem ilyen egyszerű, mint Juhászé. Ő is góllövőnek indult, aztán ahogy rábeszélték, és kezdett kialakulni az önképe, rájött, annyira nem jó, kreatív és gólerős, hogy elöl boldoguljon, így választotta önként a védőposztot. Az univerzalitására jellemző, hogy az Interben játszott jobb és bal oldali, helyenként középső védőt, de a védekező és támadó középpályás poszton is feltalálta magát azon a 858 meccsen, amelyen szerepelt. A Serie A belterjessége ellenére ő volt az egyetlen nem olasz csapatkapitány a 2011–12-es idényben.
Diego Maradonával
2010. május 22-én ért fel a csúcsra, Madridban, a Bayern elleni Bajnokok Ligája-döntőn játszotta a 700. meccsét az Interben. Érdekesség, hogy az 500. jubileumot is a Bayern ellen ünnepelte, még 2006-ban. Utólag felkérte a La Gazzetta dello Sport, hogy válassza ki az öt legjobb pillanatot a pályafutásából. Felkerült a listára az 1995. augusztus 27-én játszott Inter–Vicenza olasz bajnoki mérkőzés, amikor először szerepelt tétmeccsen „hazai pályán”, a San Siróban. Aztán ott van még az 1998-as UEFA-kupa-győzelem, amikor az Inter a Laziót győzte le a döntőben. Nem gólvágóról van szó, ezért is indokolt az 1999-es milánói derbin szerzett gól a listán. Aztán a 2010-es BL-döntő és az első helyen a búcsú a San Siro közönségétől, 2014. május 10-én a Lazio elleni bajnokin. A szép pillanatok mellett voltak felejthető epizódok is Zanetti életében. A tipikus latin-amerikai gyerekkorról csak annyit, hogy a kis Javier besegített az édesapjának a kőművesmunkában, máskor tejet hordott, alapesetben viszont focizott, ahogy a legtöbb szegény gyerek.
És a kudarcok! Kezdjük rögtön az Independientével, ahonnan kirúgták a 19 évesen „fizikálisan túl gyenge” játékost, akire „nem lehet építeni”. A korai kudarc után az argentin második ligában sínylődő Tallaresben próbált szerencsét. A 33 meccsen szerzett egy gólja, vagy inkább a mutatott játéka után igazolta a Banfield, később kiderült, hogy pályafutása utolsó argentin klubja. Zanetti feltalálta magát az első osztályban, az Independiente vezetői mindent megbántak, amikor betalált a Newell’s Old Boys ellen, a közönség imádta, El Tractornak becézte. A karrier gőzerővel beindult, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, bekopogtattak a fiatal játékosért Európából. Az argentinokat nagy számban foglalkoztató Internazionale elnöke, Massimo Moratti hívta Zanettit. De nem csak őt! Sebastián Rambert is vele tartott. (Apropó, tudja valaki, hogy mi lett vele?)
Sőt, egy kiváló egyetemi tanár lánya, Paula de la Fuenta is elkísérte. Zanetti 19 évesen ismerte meg a feleségét, együtt jöttek Európába, ma már három gyermeket nevelnek. Sol kilenc, Ignácio hat, Tomás kétéves. A Zanetti család Milánótól 36 kilométerre, Comóban él. Paula kisasszony kemény fába vágta a fejszéjét. Az esküvő napján hiába kereste a lakásban a leendő férjét. Természetesen Javier éppen a milánói edzőbázison gyakorolt, tegyük hozzá egyedül. Az együtt-járás időszakában (copyright: Czeizel Endre) Paula rájött, hogy Javier nem egyszerű eset. Amíg a futballvilágban az alázatos, munkamániás, a klubhűség mintaképe, civilként nehezen elviselhető. A haja a gyengéje! Senki nem érhet hozzá, ugyanis fél a kopaszodástól. Gyerekkorában az édesanyja tanítgatta a tükör előtt: egy interjúban elárulta, hogy csak vizet használ, a hab vagy a zselé nem jön szóba. A mai napig órákig vizezi a haját, ha olyan kedve van, akkor tilos zavarni. A család maximálisan tolerálja a pénzkereső hóbortjait, egyébként egy éttermet üzemeltet Milánó egyik elegáns negyedében, az Inter-relikviákkal díszített El Gaucho a kék-fekete drukkerek „zarándokhelye”.
José Mourinhóval jött el a legnagyobb siker
Zanetti 1995-től, 19 éven keresztül csak egy klubban játszott összesen 615-ször a milánói Interben. Hogy mi mást tett Milánóban? Ugyebár éttermet nyitott, jótékonysági akciókhoz adta a nevét, és megtérítette, rábeszélte a katolikus hitre Wesley Sneijdert, aminek a hollandok legalább annyira örültek 2010-ben, mint az Inter-ultrák. Az Inter akkori irányítója, a későbbi BL-menetelés kulcsfigurája, Wesley Sneijder és a holland válogatott végül is Zanettinek köszönheti, hogy a döntőig menetelt a 2010-es vébén. Az argentin példamutató viselkedésével terelte az istenhit felé az addig leginkább a tetoválásokban utazó csapattársát. Sneijdert addig-addig győzködte Zanetti, amíg megkeresztelkedett, új erőre kapott, az Interrel mindent megnyert, győztes gólt szerzett a vébén a brazilok ellen, a döntőig menetelt a hollandokkal. És még az iszlám sem „szegte kedvét”, állítólag rendszeresen beszél Javier Zanettivel a hitről, amióta a Galatasarayhoz szerződött.
És ha már hit és Javier: az argentin kitörő örömmel fogadta Ferenc pápa megválasztását, korábban találkozott XVI. Benedekkel is. „A hit tanítja meg az embereket a kitartásra, a folyamatos áldozathozatalra és a szeretetre!” – szól az örökbecsü indoklás az argentintól. Talán innen is ered Zanetti nagyfokú szociális érzékenysége. A feleségével létrehozta a PUPI nevű alapítványt, amely a szegény sorsú gyerekek felzárkóztatását és oktatását támogatja. A PUPI – Javier Zanetti egyik beceneve – mozaikszó, a „Por un piberio integrado” azt jelenti: „Egy integrált gyermekkorért”. A PUPI-n túl Esteban Cambiassóval jótékonysági egyesületet alapított. A Leoni di Potrero a futball mellett az értékek közvetítésére hívja fel a figyelmet. Az Inter fiataljainak ad útravalót szociális érzékenységből. Zanetti a FIFA Gyermekfalu-projekt argentin nagykövete, és támogatja a mexikói zapatista mozgalmat.
Szakmai vonalon is pörögtek az események. Zanetti olasz és nem olasz edzőkkel dolgozott, egyszer nagyon közel került ahhoz, hogy elhagyja az Intert, és akkor még mindig Beppe Bergomi lenne a legtöbb meccset számláló interista… Mindössze az történt, hogy az 1982-es világbajnok olasz csapat közép-pályása, Marco Tardelli miatt nem találta a helyét az Interben, a 2000–01-es idényben bejelentkezett érte a Real Madrid. Már mindenben megegyezett a Reallal, amikor Moratti meggyőzte, hogy maradjon. Lehet, hogy elárulta neki, a következő idényben már nem Tardelli lesz az edző… Mindenesetre az Inter kirúgta Tardellit, megtartotta Zanettit, aki még több száz meccset játszott a klubban. Tardellin kívül Zanetti mindenkinél alapember volt, még szép, hogy az olasz edzőnek kellett mennie. A labdarúgásban nem ritka, hogy az edző és a játékos konfliktusait az elnök rendezi. Puskás kedvéért a Real Madrid elnöke, Santiago Bernabéu gond nélkül elküldte Luis Carnigliát, amikor az argentin mester nem játszatta Panchót a BEK-döntőben, hogy csak egy szívünkhöz közel álló példát említsünk.
Ferenc pápával, futballrajongó honfitársával
Hol volt azonban még akkor a BL-döntő? Tardelli után Héctor Cúper, Corrado Verdelli, Alberto Zaccheroni, Roberto Mancini, José Mourinho, Rafael Benítez, Leonardo, Gian Piero Gasperini, Claudio Ranieri, Andrea Stramaccioni következett a sorban, végül Walter Mazzarri regnálása alatt fejezte be a pályafutását.
De miért pont egy lúzer csapatban akart maradni Javier Zanetti? Ráérzett arra, hogy a klubhűség hosszú távon, hiába a rengeteg ellenpélda és az Inter állandóan változó kerete Ibrahimoviccsal, Ronaldóval és megannyi extra-klasszissal, mégis csak kifizetődő. A prózai ok: Massimo Moratti. A klubelnök büszke volt első igazolására, tegyük hozzá, az Inter hatalmas játékostemető, a felesleges bevásárlásokból nagydoktorit írhatna Moratti. Javier Zanetti nyilván nem ez a kategória, ő inkább zászlóshajó, Inter-rajongására szinte nincsenek is szavak. „Nekem mindig is az Inter volt az otthonom, igazából sohasem gondoltam komolyan, hogy valaha elhagyom a klubot!” – nyilatkozta egyszer a gaucho. Pedig nagyon is érthető lett volna, ha mégis elmegy a San Siróból. Nyert, sőt gólt lőtt 1998-ban a Lazio elleni UEFA-kupa-döntőn, de utána hosszú nyeretlenségi széria következett. Ha nem zárják ki a Juventust a Serie A-ból, és utólag nem adják oda az Internek a 2000-es évek közepén nyert bajnoki címeket, Zanetti csak a Google-ban talál aranyakat. A díszserleget, amit oly boldogan emelt a magasba Roberto Mancini edzősködése idején.
A Bayern és Robben ellen a 2010-es BL-döntőben
Az áttörésre várni kellett, a győzelem csak akkor vált gyakorlattá, amikor Mourinho vette át az irányítást, az Inter felkéredzkedett az európai futballtérképre. Zanettit is elirányítgatta az öntörvényű portugál zseni, már réges-rég a középpályán harcolt, amikor felült az Inter Európa trónjára Madridban, a Bayern elleni döntő után. Ami utána jött, arra nem lehetett büszke a klub, négy év alatt ötször váltott edzőt, Zanetti mindegyiket kiszolgálta, és a 2014-es búcsúmeccséig húzta az igát az Internél. Még egy borzasztó Achilles-ín-szakadás sem zökkentette ki a lendületből: kihagyott hat hónapot, de a műtét után másnap határozottan kijelentette, hogy vissza akar térni. Ebben nem is volt hiba, közben az Inter tulajdonost váltott. Moratti eladta a klubot az indonéz Thorirnek, így a volt és jelenlegi elnök együtt nézte végig a búcsúmérkőzést a San Siróban 2014. május 10-én. Zanetti a Lazio ellen hazai pályán köszönt el a milánói tábortól, a csapatkapitányi karszalagba hímezték az összes valaha volt Inter-játékost, akivel Zanetti együtt játszott. A búcsústatisztikára nem lehet panasz: az 52. percben lépett pályára, 31-szer ért labdába, 19-szer passzolt, mentett egy hatalmasat, és öt sikeres cselt is bemutatott. A közönség hangosan őrjöngött minden egyes mozdulata láttán, a lefújás után tiszteletköröket futott szó szerint és átvitt értelemben egyaránt. Mindenkinek mindent megköszönt, holott inkább neki köszönhetne sokat az Inter. Ha nincs Javier Zanetti, nincs miről, kiről azonosítani az Intert, és ez mindent elmond Moratti elnökről. A legenda tovább él, csak egy emelettel feljebb költözött sportigazgatóként, sőt a klub alelnökeként áldozik a szeretett csapat oltáránál. A 4-es mezét pedig visszavonultatta az Inter.
Pavel Nedved a Juventusban, Zinédine Zidane a Real Madridban, Paul Scholes a Manchester Unitednél „helyezkedett el”, de hogy valaki klubrekordokkal a háta mögött fejezze be a pályafutását, majd rögtön vezető legyen, erre nincs példa a nemzetközi futballban. Javier Zanetti után egy ideig nem is lesz. Igazolvány Született 1973. augusztus 10., Buenos Aires Magassága 178 cm Klubjai 1992– 93 Talleres RE (argentin) 33 mérkőzés (1 gól); 1993–95 Banfield (argentin) 66 (4); 1995–2014 Internazionale (olasz) 615 (12) Válogatottság 1994–2011 Argentína 145 (5) Sikerei FIFA-klubvilágbajnokság győztese 2010, Bajnokok Ligája-győztes 2010, UEFA-kupa-győztes 1998, 5x olasz bajnok 2006, 2007, 2008, 2009, 2010, 4x Olasz Kupa-győztes 2005, 2006, 2010, 2011, 4x olasz Szuperkupa-győztes 2005, 2006, 2008, 2010, olimpiai 2. 1996, 2x Konföderációs Kupa-2. 1995, 2005, 2x Copa América-2. 2004, 2007, Pánamerikai Játékok-győztes 1995, 5x UEFA-Év csapata tagság 2003, 2007, 2008, 2009, 2010, Pallone D’Argento-díjas 2002
Zanetti vs. magyarok
Rudolf Gergely: „Argentin létére megérdemelten lett az Internazionale legendája”
Két magyar futballista játszott Javier Zanetti ellen az olasz első osztályban. Koman Vladimir a Sampdoria, Rudolf Gergely a Bari játékosaként találkozott a pályán Javier Zanettivel. Így látták ők a „Traktort”!
Koman Vladimir: „Mondanom sem kell, hogy mindenki tiszteli Javier Zanettit Olaszországban. Csak Totti vagy Del Piero népszerűsége versenyezhet az övével. Elképesztő, amit véghez vitt. Egyszer futballoztam ellene, még a Sampdoria játékosaként. Az egyik csapattársam, meg nem mondom a nevét, és nem azért, mert nem akarom leégetni, de tényleg nem emlékszem, ki volt pontosan, szóval meg akarta kerülni egy klasszikus megkerülős csellel Zanettit. Ez olyannyira nem sikerült, hogy az Inter legendája legalább egy métert vert rá futás közben. Pedig Zanetti már akkor sem volt fiatal, talán harminchét éves lehetett. Vége lett a meccsnek, az öltözőben hangosan röhögtünk, hogy nem lehet megkerülni, lefutni egy vén embert. Jobban belegondolva, nem is lehetett az annyira egyszerű…”
Rudolf Gergely: „Javier Zanetti? Csak a szokásosat tudom mondani. Ikon, tisztelik, szeretik, elismerik mindazért a pályán és azon kívül tett. Elképesztő, hogy milyen akaraterővel tudta magát visszatornászni és még harminckilenc évesen sem adta fel, pedig nagyon súlyos sérülés után kellett visszatérnie. Argentin létére megérdemelten lett az Inter legendája. Nem túlzok, megtiszteltetés volt ellene játszani. Egy kor meghatározó futballistáját tiszteltem benne, de még egyszer hangsúlyozom, nemcsak én, hanem a Serie A teljes mezőnye. Mindent elmond róla, hogy közel a negyvenhez is tökéletes fizikummal felügyelte a pályát. Le a kalappal előtte! Különösebb sztori nem jut eszembe vele kapcsolatban, viszont azt hallottam, hogy imádja a sportautókat, legalábbis vett belőlük néhányat, az biztos.”
Rekord rekord hátán A sportszerű Zanetti maga volt az Inter
Javier Zanetti az Internazionale legtöbb hivatalos mérkőzésén szerepelt futballistája, a 615 bajnoki meccs pontosan százzal több, mint a második helyezett, Giuseppe Bergomi hasonló mutatója. Javier Zanetti az Inter legnagyobb trófeahalmozója: 19 éves milánói pályafutása alatt 16 címet, közte Bajnokok Ligáját nyert a kék-feketékkel. Jelenleg Javier Zanetti a Bajnokok Ligája legidősebb gólszerzője: 37 évesen és 71 naposan szerzett gólt 2010-ben a Tottenham Hotspur ellen a Giuseppe Meazza Stadionban. Javier Zanetti huszonkét éves pályafutása alatt védőként és középpályásként is bevethető futballistaként összesen két piros lapot kapott. Javier Zanetti tartja az argentin válogatottsági rekordot. 145 mérkőzésen összesen öt gólt szerzett.
Nagyon fáj Csak két vb-t adott az élet Javier Zanettinek, és abban a kettőben sem volt sok köszönet
Világbajnokságról lemaradni a létező legnagyobb pofon egy futballistának. Főleg, ha minden kvalitása arra predesztinálja, hogy a hazája válogatottját képviselje a legnagyobb futballeseményen, ráadásul egészséges patrióta az illető. Javier Zanetti speciel ilyen. A képességeit soha, senki sem kérdőjelezte meg, inkább házon belül volt gondja a válogatási elvekkel. Két világbajnokságon így is szerepelt. 1998-ban gólt lőtt az angoloknak azon az emlékezetes meccsen, amikor Beckhamet kiállították. 2002-ben tagja volt a már csoportkörben elvérző argentin válogatottnak, de utána jött a feketeleves. 2006-ban José Pekerman közfelháborodást váltott ki a döntésével, hogy nem vitte magával Németországba. Akkor szabadult el a pokol, amikor kiderült, hogy Lionel Scalonira esett a választás Zanetti helyett. A 2010-es döntésre sincs különösebb szakmai magyarázat, ha csak az nem, hogy Diego Maradona volt a szövetségi kapitány. Maradona hármas diadal (olasz bajnokság, olasz kupa, Bajnokok Ligája-győzelem) után hagyta ki a keretből Zanettit és interes csapattársát, Esteban Cambiassót. Az eredmény nem Maradonát igazolta, a németek megsemmisítő csapást mértek az argentinokra a negyeddöntőben. Zanetti ettől nem lett boldogabb, akár négy világbajnokságon játszhatott volna, de nem kapta meg a lehetőséget.
Vb-arany helyett a Golden Foot-díjjal vigasztalódhatott
Lakat T. Károly jegyzete
„Viccelsz? Örülök, ha a pályára beengednek”
Az MLSZ-nek van egy remek hagyománya, jelesül: minden esztendő végén, ebéden vendégül látja azokat, akik valaha, legalább egyszer viselték a magyar válogatott címeres mezét. A legidősebb, a hála a jó istennek még közöttünk lévő Rudas Ferenctől Nyilasiék korosztályáig bezárólag vesz részt ezeken a nosztalgiaebédeken több generáció olyan ikonja, aki valaha országosan ismert, megsüvegelt reprezentánsa volt a sportágnak, klubcsapatának zászlajába minden további nélkül bele lehetne hímezni a képmását. Van közöttük, aki már bottal jár; van, aki külsőre úgy megváltozott, hogy ha nem mondja meg, ki ő, soha az életben fel nem ismerem (holott évtizedeken át jártuk a nagy közös futballutat); van, aki közel van a 150 kilóhoz, de olyan is, aki súlya alapján akár holnap beállhatna egykori csapata kezdő együttesébe. Ahol ilyen dáriusian gazdag a múlt kamrája, ott nem lehet annyira kopár, üres és lepusztított a jelen padlása, mint amennyire valójában az, ha csak ezek az emberek összeülnek, és összeadják azt, amit a futballról tudnak, az felér mindenféle licenccel. Nem lehet persze mindenkiből elnök vagy alelnök, de azt, hogy miként kell egy szögletet a kapu elé ívelni, biztosan el tudnák mondani azoknak, aki ma a kapu mögé rúgják… „Te miért nem vagy elnök a klubnál?” – kérdeztem rá az egykori vidéki sztárcsapat még ma is szinte játékra kész középhátvédjére, akiben minden tudás, minden adottság meg van ahhoz, hogy bármilyen vezetői posztot betöltsön a magyar labdarúgásban. „Viccelsz? – kérdezett vissza. – Örülök, ha a pályára beengednek… Egyszer azt találtam mondani, hogy ennél a csapatnál ez a város azért valamivel jobbat érdemelne… Rosszkor mondtam, rossz helyen…” „Te mikor voltál utoljára csapatod bajnoki meccsén?” – kérdezem a másik egykori nagy sztárt, aki vidékről indulva meghódította a fővárost, majd visszatért oda, ahonnan elindult, hogy eljusson a mostani nihilisztikus állapotig, amikor határozott kérésemre sem tudott egyetlen futballistát sem megnevezni abból a csapatból, amely jelenleg volt klubjának mezét viseli… „Van annak már vagy húsz éve is…” – mondja olyan szomorúsággal a hangjában, hogy a részletek iránt nem is kutakodom. Gyorsan be is fejeztem a „szociológiai kutatást”, de azt még megszámoltam, hogy a teremben jelen lévő egykori válogatott futballisták közül hánynak van bárminemű köze a jelen magyar labdarúgásához. Az akkor éppen a teremben lévő 86-ból 2 (azaz: kettő…) szokott néha megbízást kapni a szövetségtől. Ellenőr lehet, valamelyik NB I-es meccsen… Azóta valamelyest javult a helyzet, a volt válogatottak közül egyre többet látni ellenőrként. Klubok, ébresztő!
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2014. szeptemberi számában.)
