Az Arsenal – mely a 2005-ös FA-kupa győzelem óta nem tudott serleget a vitrinbe tenni – a hétvégi Bolton elleni 2-1-es vereséggel gyakorlatilag kiesett a bajnokságért folyó harcból. Wengerék ugyanis négy fordulóval a vége előtt már kilenc pontos hátrányban vannak az élen álló Manchester Uniteddel szemben, és hárommal állnak a címvédő Chelsea mögött.
Az újabb sikertelen év ellenére Wenger azt mondja, nem változtat a szemléletmódján, de a nyáron tervez némi változtatást a keretben.
─ Ha valaki meg tud győzni, hogy gond van az alapokkal, akkor készen állok változtatni, de úgy gondolom a megfelelő módon próbáljuk játszani ezt a játékot ─ mondta Wenger az Arsenal TV-nek. ─ Természetes, hogy amikor nem nyersz, akkor rögtön arra gondolsz, hogy alapjaiban véve rossz, amit csinálsz. Ilyenkor hátra kell lépni pár lépést, és objektíven megvizsgálni mit csinálsz jól és mit nem.
─ Azt hiszem, ha van is valami gond a csapattal, az nem az alapokban rejlik. Az biztos, hogy jók vagyunk. Ugyanakkor a megfelelő módon kell megerősítenünk a keretet, és jó döntéseket hoznunk az átigazolási piacon. Higgyék el, nincsen nap, hogy ne gondolnék erre.
─ A csapatnak remek a hozzáállása, és csak apró dolgokon múltak a sikerek. De az apró dolgokra is oda kell figyelni. Reálisan kell néznünk a dolgokat, immár nagyon kicsi az esélye, hogy bajnokok legyünk, de ugyanúgy kell küzdenünk tovább.
Az Arsenal a következő mérkőzésen a Manchester Unitedet fogadja, és ha az eredmények úgy alakulnak, Alex Fergusonék akár az Emiratesben is ünnepelhetik újabb bajnoki címüket.
Wenger azt is elismerte, sokba került, hogy nincsen elég minőségi védőjük ─ főleg úgy, hogy Thomas Vermaelen a szezon nagy részében nem volt bevethető.
─ A számok azok számok ─ tette hozzá Wenger. ─ Ezen a héten hat gólt kaptunk, és egy bajnoki címre hajtó csapat nem kaphat hat gólt három meccs alatt áprilisban. A védelmünk bizony gyenge volt idén.
Kádár Pál (skysports.com)
Wenger már nem biztos az alapokban
Arsene Wenger elismerte, az újabb trófea nélküli év arra készteti, átgondolja „Arsenal-filozófiáját.”
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!