Mint ismeretes, a tavaly őszi, Diósgyőr elleni bajnoki mérkőzésen az Albert-stadionban kitört botrány után döntött a klub – akkori – vezetősége végérvényesen a szurkolói kártya bevezetése mellett. Az azóta eltelt időben sok mindent megélt a klub: távozott hat igazgató és Terry Robinson elnök, akinek a helyét maga a tulajdonos, Kevin McCabe vette át. A csapat jelentős átalakuláson esett át a ferencvárosi mércével szégyenteljes őszi szereplést követően, de tavasszal hiába veretlen eddig a Fradi, jelentős előrelépés sem játékban, sem a tabellán nem történt, hiszen a sorozatban szállított döntetlenek majdhogynem vereséggel érnek fel. A csapat ráadásul elvesztette maga mögül a szurkolótáborát is, hiszen a szurkolói kártya bevezetésével kapcsolatos – jogi, erkölcsi és elsősorban adatvédelmi – aggályokból kiinduló szurkolói elégedetlenség, illetve a drukkerek különböző csoportjai között fennálló belső feszültség odáig vezetett, hogy megszűnt a Ferencváros Szurkolók Szövetsége, felbomlani látszott az egységes szurkolói mozgalom, a B-közép magjának távozásával pedig szinte kiürült az Albert-stadion, eltűnt a hangulat a lelátóról. Azonban a drukkerek nem adták fel, új szövetséget kötöttek – a Fradi címeréből vett „3E” mintájára – Erkölcs Erő Egyetértés (EEE) mozgalom néven, és kompromisszumos megoldásra törekedve a stadion új házirendjével, és a szurkolói kártyához tartozó szerződési feltételekkel kapcsolatban, tárgyalásokba kezdtek a klub vezetésével. Végül a tegnapi nap folyamán, a fradisták nagy örömére sikerült egyezségre jutniuk. Az új, módosított házirendből kikerültek vagy módosultak a szurkolók által legaggályosabbnak tartott pontok, illetve a csapat idegenbeli meccseire lesz jegyvásárlási lehetőség a helyszínen, a meccs napján is, valamint az idegenbeli találkozók látogatását nem kötik szurkolói kártyához. A kártya kiváltásának módja is felgyorsul, így minden bizonnyal már péntek este, a Debrecen elleni rangadón visszatér az élet, a tábor, és a hangulat az Albert-stadionba. A Labdarúgó Zrt. és az EEE sajtóközleménye szerint a megegyezés legfontosabb részletei a következők: – Az FTC Labdarúgó Zrt. nem teszi kötelezővé a szurkolók részére az FTC idegenbeli mérkőzéseinek látogatásához a szurkolói regisztrációt. – Az idegenbeli mérkőzésekre a vendégszektorba jegyek kaphatóak lesznek a mérkőzés helyszínén a mérkőzést megelőzően; akkor is, ha a hazai klub nem árusítja azokat – Módosításra kerültek a Házirend és az ÁSZF bizonyos pontjai (a pontos új Házirend megtalálható az FTC és az EEE honlapján is – a szerk.) – A hazai mérkőzéseket megelőzően a mérkőzés előtt fél órával bezárólag az Üllői úti jegyirodában, a terminálok kapacitásához mért számban lehetőség lesz helyszíni regisztrációra – A mindkét fél számára megfelelő kompromisszum kialakítását követően az EEE mozgalom és az FTC Zrt. is arra buzdítja a szurkolókat, hogy már a következő hazai mérkőzésre minél nagyobb számban látogassanak ki a szurkolói kártya kiváltását követően. – Április 16-án, pénteken a regisztráció az Üllői úti jegyirodában 10 órától lehetséges. Fontos jegyinformációk a péntek esti mérkőzéssel kapcsolatban, hogy a jegyiroda délelőtt 10 és délután 18.30 között nyitva lesz, regisztrálni, adatot egyeztetni, és egyéb kártyaproblémákat intézni is lehetséges lesz, a regisztrálni kívánók számától függő ütemben. 13 és 16 óra között pedig a dupla jegyakció keretében kedvezményes áron lehet dupla jegyet váltani, ami a Debrecen és az Újpest elleni hazai mérkőzésre is érvényes. Fontos hír a debreceni szurkolók számára, hogy kizárólag Debrecenben lehet jegyet vásárolni a mérkőzésre a vendégszektorba! A vendégpénztár ugyanis biztonsági okokból nem nyit ki, Budapesten így nem lesz mód jegyvásárlásra. (ftc.hu, ulloi129.wordpress.com) Boldizsár Márton
Visszatér a tábor és a hangulat az Üllői útra
A Ferencváros vezetői és az újjászerveződő szurkolói mozgalom hosszas egyeztetések után kompromisszumra jutott. Ennek eredményeképpen már a holnapi, Debrecen elleni hazai bajnokin visszatérhet a szervezett szurkolás, és ezzel együtt az igazi hangulat is az Albert-stadionba.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!