A szoftvert eredetileg direkt a Real Madrid vezetőedzőjének fejlesztette a Foward Green nevű portugál vállalat, amelynek szóvivője azt is elmondta, már a világ minden pontjáról kapnak megrendeléseket. „Spanyolországban főleg a Real Madrid és a Barcelona környékéről adunk el sokat” – mondta a vállalat képviseletében Pedro Araújo.
Mourinho először áprilisban használta a csúcstechnikával ellátott elektronikus noteszt, majd a későbbiekben egyre több klub jelezte, hogy igényt tartana a szerkezetre. A terméket már közel 180 országban értékesítették, Spanyolországon kívül Oroszországból, Kínából, Japánból, Kanadából, Malajziából és Líbiából is érkezett megrendelés. A készülék ára sem megfizethetetlen, 9.95 és 39.95 euró között bárki beszerezheti magának a taktikai adathordozót.
A szerkezet képes mindenféle elektronikus információ tárolására, ráadásul nagy előnye, hogy segítségével az internetet is böngészheti a felhasználó. Ezen kívül speciális tréningszervező, pontrúgás-és meccselemző, valamint még számos hasznos alkalmazás található a szoftveren, amit a vállalat szóvivője szerint eleve Mourinho szakmai stábjának a közreműködésével alakítottak ki. Az adathordozó négy különböző operációs rendszer (Windows PC, Mac OSx, Linux, Android) alatt fut tökéletesen, és a menüben öt nyelv (angol, spanyol, portugál, francia, német) közül lehet választani.
A Mourinho-féle taktikai tábla amúgy nem csak a szakmabeliek helyzetén könnyíthet, de a Foward Green számára is meghozhatja az áttörést: az eddig csupán mintegy tíz embert foglalkoztató vállalat a jövőben újabb ötletekkel kíván előállni, és néhány új funkcióval tovább fejlesztené már most népszerű programját.
Tóthpál Zoltán
(Marca)
Világsiker a Mourinho-féle taktikai szoftver
Változnak az idők, korábban a notesz és a toll szolgált a taktikai információk tárolására, egy portugál fejlesztésnek köszönhetően azonban itt a legújabb találmány: néhány hónappal ezelőtt jelent meg a Mourinho-féle taktikai tábla, amit a világ bármely pontján beszerezhetnek az edzők és az érdeklődők.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!