A székesfehérváriak első törökországi ellenfele a lengyel élvonalban 13. helyen álló Korona Kielce volt. A piros-kékek hamar megszerezték a vezetést, a találkozó 7. percében a góllövőlistán holtversenyben második brazil Andre Alves volt eredményes. A korai gól meghatározta az első félidő hátralévő részét, amelyet a fehérváriak végigtámadtak, újabb gólt azonban nem sikerült elérniük. Ráadásul Vujovics ellen csúnyán szabálytalankodtak a lengyelek, ezért le kellett őt cserélni. A helyét a télen igazolt Lencse vette át, a második félidőben pedig pályára lépett még Sándor György, Polonkai, Sitku, Nikolics, Ponczók és Fejes is. A kapuban pedig Tujvel váltotta Sebőköt. A második játékrészben még két kapufáig is eljutott a Vidi Nikolics és Sándor révén, gól azonban már nem esett.
A Vidi az ősszel látott összeállításban kezdte a mérkőzést, de a folytatásban többek között az új szerzemények is pályára léphettek.
Videoton: Sebők – Lázár, Lipták, Horváth G., Andics – Szakály, Farkas I B., Elek – Nagy D., Alves, Vujovics
(videotonfc.hu)
Vidi-maflás: lehullott a Korona a lengyelekről
Megnyerte első beleki felkészülési mérkőzését a Soproni Ligában listavezető Videoton.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!