A testület januárban szintén tárgyalni fog a sérülések ideje alatt alkalmazható ideiglenes cseréről, illetve a hosszabbítás esetén felvetett negyedik cserelehetőségről. Az IFAB februári tanácskozásán úgy döntött, hogy sem a hosszabbításban bevethető negyedik cserét, sem a tripla büntetés módosítását, sem a videóbíró bevezetését nem támogatja. Jelenleg a tripla büntetés akkor valósul meg, ha egy védő a szabálytalansága nyomán piros lapot kap és a meccs után el is tiltják ezért, az ellenfél pedig büntetőhöz jut. A "videóasszisztens", vagyis a televíziós felvételeket, lassításokat figyelő segítő alkalmazásáról a holland szövetség (KNVB) korábban már végzett teszteket. Tapasztalataik szerint a módszer elsősorban tizenegyesek, piros lapok megítélésénél nyújthat komoly segítséget 5-20 másodpercen belül. Jerome Valcke, a nemzetközi szövetség (FIFA) azóta felfüggesztett főtitkára a februári döntést követően azt mondta: ez a futballtörténelem legnagyobb döntése lehet, amelyet nem szabad elsietni. Az 1886-ban alapított, nyolcfős IFAB tagságának felét – 1913 óta – a FIFA adja, a másik négy szakértő pedig Angliát, Skóciát, Észak-Írországot és Walest képviseli. A szabályok megváltoztatásához a voksok 75 százaléka szükséges.
MTI
Videóasszisztens a labdarúgásban?


A labdarúgás szabályalkotó testülete, az IFAB fontolóra vette, hogy első ízben teszteknek vetnék alá a videóbírót.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!