A 158. Vasas – Ferencváros rangadó következik. Ez a 80. idegenbeli mérkőzés a két csapat között. Az elmúlt 157 találkozó mérlege: 78 győzelem, 39 döntetlen és mindössze 40 vereség a Fradi szemszögéből. A gólarány 302-212 az FTC javára. Idegenben 79 találkozón 38 ferencvárosi győzelem született, 22 angyalföldi és 19 alkalommal megosztoztak a pontokon a csapatok.
Utoljára 2009. augusztus 21-én vizitált Angyalföldön a Fradi. A piros-kékek tíz év után győzték le a Ferencvárost otthonukban, 3-2-re nyertek. Érdekesség, hogy Rósa az utolsó három Vasas – Ferencváros bajnoki mérkőzés mindegyikén betalált.
A Ferencváros a legnagyobb különbségű győzelmet 1928-ban érte el: 9-0-ra nyert a Hungária úton. Takács II ötször is betalált az angyalföldi hálóba, míg mellette Toldi háromszor, valamint Szedlacsik egyszer. A legnagyobb győzelmét a Vasas a Megyeri úton érte el 1947-ben, ekkor 4-0 arányban diadalmaskodtak. Az idegenbeli Vasas – FTC párharc gólkirálya Albert Flórián, aki 1960 és 1973 között 12 alkalommal talált be az Angyalföld kapujába. Szeptember 26-án egy alkalommal már megmérkőztek a felek, 2004-ben. Ekkor Rósa góljával 1-0-ra a Fradi győzött. Amúgy is jó jel a zöld-fehéreknek, ha ezen a napon játszanak bajnoki meccset, ugyanis mindössze egyszer szenvedtek vereséget, még 1937-ben az Elektromostól. Szeptember 26-án az első mérkőzést 1909-ben, míg az utolsót 2007-ben rendezték meg.
Végh Zoltán 460. alkalommal léphet pályára ma bajnoki mérkőzésen, ezzel megdöntheti Kuttor Attila rekordját.
Vasas – Ferencváros Ilovszky-stadion 17:30. Tv.: Sport 2. Vezeti: Kassai Viktor (Erős Gábor, Vámos Tibor)
Gianni Dellacasa (Vasas):
– Hogy készen állunk-e a mérkőzésre? A héten elvégzett munka után azt mondom, igen. A szerdai kupameccsen pontot tettünk a rossz sorozat végére, újra éreztük a győzelem ízét. A sikeres folytatáshoz egységre, akaratra és alapos koncentrációra lesz szükségünk. Próbáltuk feltérképezni vasárnapi ellenfelünk sajátosságait, azt gondolom sikerült felkészülni belőlük. Erős csapattal találkozunk, amelynek sok fontos láncszeme van, így például Rósa Dénes a szervezőmunkájával, Junior a felfutásaival, vagy akár a nagyon jó képességekkel rendelkező Tóth Bence. De jó csapat a Vasas is, és ezt feltétlenül meg akarjuk mutatni.
Prukner László (FTC):
– Elsősorban önmagunkat kell legyőznünk, ha ez sikerül, akkor nyerhetünk a Vasas ellen. Szakmai tanúságokat is hozott az elmúlt két hét, el kell dőlnie például annak, hogy kik azok akikre hosszú távon lehet számítani, és kik azok, akikre nem. Továbbá nagyon fontos a jövőre nézve, hogy mentálisan összeszedje magát a csapat. Nem jó, hogy a vezéregyéniségek közül többen sérülés miatt – Tutoric, Dragóner, Heinz – nem állhatnak a rendelkezésünkre. Az elmúlt évek legerősebb Vasas-kerete a mostani, több játékrendszerre is képes, nem lehet fix sablonra számítani. Nem szabad semmiféle következtetést levonni a Vasas előző két vesztes meccséből, hiszen annál jobb játékra képes ellenfelünk.
Várható kezdőcsapatok:
Vasas: Végh Z. – Balog Zs., Arnaut, Gáspár, Katona – Bakos, Pavicsevics – Benounesz, Németh, Lázok – Ferenczi
FTC: Ranilovic – Balog, Csizmadia, Rodenbücher, Junior – Maróti – Sztanics, Rósa, Andrezinho – Schembri, Abdi
(ftc.hu)
Tolnai Balázs
Vasas – Fradival zárul az NB I nyolcadik fordulója
A Vasas és a Ferencváros fővárosi rangadójával zárul a Nemzeti Bajnokság nyolcadik fordulója. A Ferencváros budapesti rangadón több mint egy éve nem tudott győzni. Legutóbb az MTK ellen sikerült három pontot szereznie a zöld-fehéreknek, míg a Honvéd, az Újpest és a Vasas ellen mindeddig nyeretlenek.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!