Kedd este az Allianz Arenában a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén a Bayern München a Manchester Uniteddel fog összecsapni, és a párharc esélyesének az angolok számítanak, akik az előző két kiírásban ott voltak a döntőben, 2008-ban nyertek is. Bár két Bayern-legenda, Karl-Heinz Rummenigge és Franz Beckenbauer is kifejezte aggódását a United angol válogatott csatárának, Wayne Rooney-nak a formáját látva, de Louis van Gaal szerint együttese képes őt kivenni a játékból. ,,Soha nem féltem, mint ahogyan a játékosaim sem” – kezdte a tréner. ,,Elismerjük Rooney-t, valóban egy szuper futballista. Már akkor csodáltam, amikor fiatal volt. Azóta sokat fejlődött, és nem könnyű őt »lekapcsolni «. Ugyanakkor meg tudunk birkózni ezzel a feladattal, ugyanis a csapatunk minőségi. Fergusonnak (Sir Alex, az MU menedzsere – a szerk.) és a játékosainak kellene félnie tőlünk…” Könnyen meglehet egyébként, hogy a találkozón nem léphet pályára a bajorok egyik legveszélyesebb futballistája, Arjen Robben. (goal.com) Motyvai Márk Viktor
Van Gaal: Nem félünk a Manchestertől
A holland mester elmondta, hogy egyáltalán nem tart a Vörös Ördögöktől.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!