Öten pályáznak Sepp Blatter pozíciójára
Hatalmas fekete testőr hívja fel a figyelmet a copfos úrra, s ha nem tudnánk róla, hogy az ázsiai sportélet legbefolyásosabb embere, a kuvaiti Al-Szabah sejk, még így is egykori arab pénzváltónak néznénk a Felszabadulás térről. Zürich belvárosában, a legendás Baur au Lac hotelben vagyunk, amely nem csak az egyik legrégebbi és legdrágább hotel Európában, de újabban arról is híres, hogy FIFA-kongresszusok és végrehajtó bizottsági ülések hajnalán itt „szokta” letartóztatni az FBI és a svájci ügyészség a nemzetközi futballélet vezetőit. Főleg amerikaiakat, de ami nem sikerült a hatóság és a törvények révén, azt a FIFA életét feldúló titkos erők elérték az úgynevezett belső etikai bizottsággal: jogerős ítélet, bebizonyított törvénytelenség híján is sikerült nyolc évre (!) felfüggeszteni – de legalábbis a tisztújítás idejére félretenni a FIFA és az UEFA korábbi, megingathatatlannak tűnő pozíciójú elnökét, a 79 éves Sepp Blattert és az 58 esztendős Michel Platinit. A büntetést végül hat évre mérsékelték. Mint a nemzetközi sportélet erős emberét, többen is kérdezgetik Al-Szabah sejket, hogy mi lesz pénteken az eredmény. S ő forintban ezermilliárdos vagyona dacára mosolygós szerénységgel feleli: ő sem tud többet mint bárki más, azt sejti, nagyon szoros lesz a végeredmény. Pedig mindenki tudja, hogy az ő jelöltje a jelenleg legesélyesebbnek tartott bahreini Szalman sejk, az ázsiai futballszövetség elnöke.
Szalman Bin Ibrahim al-Kalifa
A „nagyon szoros” az elmúlt napokban a bennfentesek számára nem jelent mást: Szalman sejk és Gianni Infantino között dől majd el a verseny, ki tudja, hányadik körben (az első körben kétharmaddal lehet nyerni, a másodikban már egyszerű többséggel is, s a kezdetben várhatóan sokfelé szóródó szavazatok egyre kevésbé oszlanak majd meg, amint az utolsó helyezett rendre kiesik majd a versenyből). A témát nagyon jól ismerő angol szakíró ismerősünk szerint őfelsége Ali Bin Al Husszein jordán herceg és Jerome Champagne francia sportdiplomata meglepően sok szavazatot kaphat a várakozásokhoz képest, de semmiképpen sem eleget a győzelemhez (úgy tudjuk, például a hatalmas Kína – amelynek persze szintén csak egy szavazata van, mint a másik 208 tagállamnak – a herceg mögött áll). Azt mondja amit (a mindig jól értesült és hiteles) angol fogadóirodák, vagyis, hogy képtelenség megmondani, ki lesz a befutó, de ha föltétlenül fogadnia kellene, akkor Szalmanra, a bahreinire tenne jelentősebb összeget.
Ali Bin Al Hussein
A bahreini királyi család tagjára, aki a helyi labdarúgó-szövetség elnökeként 2011-ben jobb esetben csak asszisztált (ezt mondja ő), rosszabb esetben aktívan hozzájárult százötven, a tüntetéseken és lázongásokban részt vevő sportoló, köztük válogatott labdarúgók bebörtönzéséhez, megkínzásához (!). Róla, a küldöttek között legnépszerűbbek tűnő jelöltről mondta az FFT-nek Les Murray, a FIFA etikai bizottságának korábbi magyar-ausztrál (mint ilyen, az ázsiai futballt is jól ismerő) tagja, aki egyébként a korábbi vezetőség ellen és a reformok mellett szokott kiállni, hogy „Blatter hozzá képest assisi szent Ferenc…”. Ez hát a bökkenő. Hogy egyik jelölt rosszabb mint a másik. De mindegyik rosszabb, mint Blatter. Miközben nincs kizárva, hogy bármelyikük nyer, nagyjából ugyanazt csinálja majd, mint Blatter, csak alacsonyabb színvonalon. Mert bár Infantino (aki amúgy a hajrában nagyon beleerősített) mondhat olyanokat, hogy „a FIFA-nak nem diktátorra és nem olyan elnökre van szüksége, aki pályákat ad át, hanem olyanra, aki dolgozik”, de egyrészt ugyan ki képes annyit dolgozni, amennyit Blatter (valóban hajnaltól késő estig csak a FIFA-val foglalkozott évtizedeken át minden nap), másrészt a diktátorozás jól hangzik ugyan, de Infantino is sok mindent Platininek, közvetve Blatternek köszönhet, miközben szinte elképzelhetetlen, hogy az egyre erősebb érdekek hálójában valaki úgy tudjon lavírozni, mint az ellenségei szerint is páratlan diplomáciai érzékkel megáldott volt elnök. Az a Sepp Blatter, akit valóban a barátjának és párfogójának érezhetett a 209 tagállam minden egyes küldötte, s aki különleges kisugárzásával és tekintélyével egymaga tartotta össze a világ leghatalmasabb, több szempontból (például monopolhelyzeténél és a világ összes országában való jelenléténél fogva) még a katolikus egyháznál is nagyobb szervezetét. Érdekes élmény egyébként, hogy még egy éve sincs Blatter brutális (a demokrácia nevében történő, valójában a demokráciát, a küldöttek csaknem kétharmadának döntését semmibe vevő) félreállításának, s máris a történelmi hős szerepében látják őt nem csak az afrikai származású taxisofőrök („itt mindenki szidja, de mi szeretjük őt, nem felejtjük el, amit Afrikáért tett” – mondta szerdán éjjel a kameruni taxis), de suttogós magánbeszélgetésekben a FIFA volt és jelenlegi alkalmazottai is: „Sok mindent mondanak Blatterre, de nézze csak meg ezen a térképen, hány országba és milyen vidékekre vitte el a futballt egy-egy férfi, női vagy korosztályos világbajnokság révén a FIFA az ő elnöksége idején” – hallottuk egy hivatalnoktól a FIFA most nyitó múzeumában. És igen, immár mindenki belátta, hogy bármennyire is ő a civilizált világ aktuális közellensége, Blatter képét, megjelenését nem nélkülözheti az újonnan megnyílt FIFA-múzeum tárlata, az ott vetített nyolcperces, csak a vb-döntőkből összevágott (a Zidane-lefejelést és az 54-es Puskás-gólt azért hiányoltuk) fantasztikus film sem. Mellesleg, a kongresszus előtt két nappal a sajtó jelenlétében (de FIFA-vezető jelenléte nélkül) megnyitott múzeum is Blatter projektje volt, a belvárosi épület alsó részét alakították múzeummá, felül apartmanok és irodák vannak, ezeket kiadja a FIFA, sőt a szomszédos hotelt is megvásárolta, így a múzeum, amelynek működtetése általában inkább veszteséges, itt profitot termel akkor is, ha nincs látogató. Mindezt csak azért mondjuk, mert abszurd módon „hűtlen kezeléssel” vádolják Blattert, aki ilyen befektetésekkel alapozta meg a FIFA jövőjét. A FIFA-ét amelynek érkezésekor, 1973-ban kilenc alkalmazottja volt és az irodabérleti díjjal is elmaradásban volt, s amelyet most másfél milliárd dolláros tartalékkal (!), futurisztikus székházzal, múzeummal, milliárdos globális szolidaritási és fejlesztési programokkal hagyott ott a marakodó utódoknak.
Gianni Infantino
Egyelőre azoknak az amerikai jogászoknak és tanácsadóknak, akiknek bő félév alatt a hírek szerint sikerült megborítaniuk a FIFA tavalyi és idei költségvetését gigantikus, sokmillió dolláros megbízási díjaikkal, s akik miatt régi, sokat látott és megkérdőjelezhetetlen szakértelmű FIFA-alkalmazottak vásárolnak titokban feltöltős telefonokat, mert rettegnek még magánbeszélgetésekben is elmondani, amit gondolnak. Akárhogyan is, egyelőre minden Blatterhez képest történik a FIFA-ban és környékén, s nehéz látni, hogy mi jön ezután, azon túl, hogy a megújulás hivatalos programja olyan elcsépelt, s eddig is váltig hangoztatott jelszavakat sorjáz, mint „transzparencia”, „pénzügyi ellenőrzés”, „a női futball fejlesztése”, és így tovább. A jelöltek szinte mindegyikéről elmondható, hogy így vagy úgy, de kötődik Blatterhez, az ő köpönyegéből lépett ki, korábban támogatta az elnököt vagy az őt, ám egyikükben sem érezzük azt az intellektuális kapacitást, amivel Blatter évtizedekig elkápráztatta a futball persze nem éppen kifinomult világát. Akiben igen, azt meg nem veszik komolyan a szavazók. Ezt mindennél jobban alátámasztja az a tény, hogy Jerome Champagne kivételével az öt jelölt egyike sem vállalt semmiféle tévévitát, amelyre így nem is került sor, s ami valljuk meg, meglehetős cinizmusról és felkészületlenségről tanúskodik. Champage tapasztalt, nyelveket jól beszélő, felkészült és értelmes programmal kampányoló francia sportvezető (mint Platini), volt újságíró (csakúgy, mint Blatter), a SkySport televízió által megszólaltatott bázeli jogászprofesszor, a FIFA-t megtisztító vizsgálatokat és folyamatot elindító Mark Pieth szerint „az egyetlen hiteles jelölt”. Jóllehet korábban ő is dolgozott Blatter apparátusában, és sohasem fordult élesen szembe volt főnökével, de az igazi probléma vele az, hogy a küldöttek általános szellemi szintjén kevés visszhangra lel mindaz, amint már két és fél éve mond, sőt kifejezetten népszerűtlen a választók körében: a William Hill egy nappal a voksolás előtt 66-szoros pénzt ígér annak, aki győzelmére fogad, az előző, Blatter által végül megnyert kampányban pedig egyenesen képtelen volt összeszedni földrészenként legalább a szükséges egyetlen (!) ajánlást is. Sokan akkor is Blatter trükkjének tartották az indulását, akinek a kandidálása csupán a küldöttek hűségét volt hivatott tesztelni. Nos: hűségesek voltak Blatterhez. Nem kétséges, hogy ha Blatter ma kiállna és azt mondaná, hogy ezt vagy azt a jelöltet támogatom (mint ahogy nem állhat ki a felfüggesztése miatt), akkor bizony a jelöltek jelentős része nem habozna végrehajtani a „főnök” kérését. Nagy kérdés, hogy van-e Blatternek embere, akit a háttérben támogat, vannak-e, a jelenlegi helyzetben elképzelhetők-e titkos találkozók, egyezkedések (a Reuters beszámolója szerint a minap Miamiban tartott hivatalos CONCACAF-kampánygyűlést a korábban természetes rongyrázás helyett az ebédjegyek és az ásványvíz puritánsága jellemezte). Mindenesetre (miközben az elnökválasztást a pénteken fél tízkor a zürichi Hallenstadionban kezdődő közgyűlésen a korábbi rafináltsággal összeállított napirendben megelőzi a szerkezeti reformról és az alapszabály megváltoztatásáról szóló döntés), nehéz elképzelni, hogy a jelöltek bármelyike gyökeresen új irányba indítja el a FIFA-t és kiszabadul a demokráciát megtestesítő, de előjogaikkal és mentalitásukkal mégis talán a megújulás legnagyobb gátját jelentő küldöttek és vezetőségi tagok mindenható uralma alól.
Jerome Champagne
Netán a legesélyesebb Szalman sejktől, egy ázsiai királyság uralkodócsaládjának tagjától, az emberi jogok megsértésével vádolt, előre megírt száraz szövegeit egykedvűen felolvasó bahreinitől várható ilyesmi? Aki a végrehajtó bizottsági tagok szerdai vacsorájáról öt perc után lelépett, s addig is csak az arabokkal beszélgetett? Vagy a másik ázsiai uralkodótól, Ali hercegtől, akit a már megrogyott Blatter is fél kézzel söpört félre az útból? Vagy Infantinótól, aki csak azért indult el a választáson, mert Platinit, a főnökét felfüggesztették, s ezért ő nem kandidálhatott? Aki mögött kétségtelenül ott van a Platini és a Platinihez feltétlenül lojális teljes európai kontinens, mi több, azt mondják, Dél-Amerika is? (Még az angolok is hivatalosan beálltak Infantino mögé, azok az angolok, akik a legélesebben támadták korábban Blattert és Platinit is a katari vb-rendezési jog miatt). Nos, igen, most Infantino a trendi megoldás, sokat jelent, hogy a New York Times, amely ugyancsak jelentős szerepet vitt a FIFA és Blatter elleni kommunikációs lerohanó hadműveletben (már az érzékenyen időzített letartóztatások reggelén, azaz előzetes belső információk birtokában tálalta kétszer is címlapon a rettenetes botrányt a futballtörténetek iránt korábban teljesen immunis újság), nos ez a NYT a választás előtti napon Infantinóról közölt meglehetősen baráti hangú portrét, idézve a felesegét, hogy miután Platini felfüggesztése után a spanyol FIFA-alelnök, Villar bátorította Giannit először, hogy méresse meg magát a választáson, majd a felesége előbb úgy nézett rá, mint egy bolondra az ötlet hallatán, végül mégis azt mondta: „ahelyett hogy a szép nyoni irodádból végignéznéd, miként omlik össze minden, állj ki, vállald az arcodat és mentsd meg a labdarúgást!” Nem tudni, hogy ez a James Bond-tempó sikerre vezet-e, de Infantino tényleg beindult, állítólag percről percre nőnek az esélyi, a mi belső informátoraink csütörtök este már őt látták esélyesnek, ám máris támadják, hogy az UEFA pénzén kampányol, félmillió eurót költött a szövetség pénzéből arra, hogy magángéppel körberepülje a küldötteket. Jól nézünk ki. Miközben Simon Evans, a Reuters szakértője arról ír, hogy a következő FIFA-elnök élete nem az államfőkkel való találkozókról, a tiszteletére adott gálavacsorákról, a különgépes utazásokról fog szólni, hanem a csendes munkáról a háttérben, s most nem is fontos, hogy retorikai bravúrokkal teletűzdelt beszédek elmondására legyen képes az új elnök. Biztos, hogy Infantino ilyen szerényen meghúzódik majd a háttérben? Miközben ő is egy svájci, mint Blatter (s ugyanabból a félig olasz kantonból származik!), egy európai, míg a világ többi részének elege van abból, hogy európai feje legyen a világfutballnak. És bár az UEFA (Platini miatt) hivatalosan egységesen sorakozik föl Infantino mögött (legalább ilyen fontos, hogy a korábban is oly sokszor a mérleg nyelvét jelentő Afrika meg Szalman sejk mögött), bizony titkos szavazás lesz – hiába is akar Ali herceg átlátszó üvegfalú szavazóhelyiségeket -, s egyáltalán nem vagyunk biztosak abban, hogy minden európai küldött valóban Infantinóra szavaz majd. Csányi Sándor, a szintén szavazó MLSZ-elnök helyzete viszonylag egyértelműnek tűnik a Platinihez egyelőre abszolút lojális UEFA-vezetőség tagjaként, de akkor sem lennénk meglepve, ha a nagy rivális Szalman sejket választaná. Ott van még az ötödik jelölt, akiről nem ejtettünk szót, s talán nem is fogunk, az igazán outsider Tokyo Sexvale Dél-Afrikából, akinek egyetlen közismert érdeme, hogy Nelson Mandela barátja volt.
Tokyo Sexwale
A várhatóan estébe nyúló szavazás tehát talán hoz majd eredményt, de hogy mennyire lesz legitim és főleg érdemben sikeres az új elnök, megmarad-e egyáltalán a FIFA és az UEFA úgy, ahogy az elmúlt ötven évben nagyjából megszokhattuk, vagy mindenki egymásnak esik, és széthullanak a hagyományos struktúrák, nos ezt ebben a percben nehéz megjósolni. Mindenesetre készüljünk, hogy Szalman sejk költözhet be a FIFA-házba, az a sportvezető, akinek labdarúgó-szövetségi elnöksége idején 2010-ben Bahrein hazai pályán egy valójában nem válogatott játékosokból álló (az igazi nemzeti csapat Botswanában szerepelt akkor), de togói A-válogatott néven érkező fantomcsapattal játszott egy kizárólag a fogadási csalás céljával megszervezett látszatmérkőzést a „Bundakirály”, Wilson Raj Perumal emlékiratai szerint. Szép, új futballvilág. Amikor e sorokat írom, a választás előestéjén, még nem vittek el senkit bilincsben a Baur au Lac hotelből… Szöllősi György (Zürich)
