Vadócz Krisztián minden kérdésre válaszolt munkatársunknak
Gratulálunk a Sion elleni duplához! Fel tudod idézni, hogy alakultak a gólok? A mérkőzés elején szöglethez jutottunk. Láttam, hogy egy magas srác kiszúrt engem és próbált minél távolabb tartani a kaputól. Ezért hátulról indultam, igyekeztem még a labda érkezése előtt „megverni”, sikerült kibillentenem az egyensúlyából, lendületből érkeztem és a bal térdemmel sikerült jól eltalálnom a labdát öt méterről. A kapus fel sem tudta emelni a karját. Bal térddel még nem szereztem gólt. Végre ennek is eljött az ideje… 3-0-ra vezettetek, amikor másodszor is villantál. Mi támadtunk, viszont az ellenfél labdát szerzett, de mi azonnal visszatámadtunk és ennek meg is lett az eredménye. A jobbhátvédünk visszapasszolta a labdát a középpályásnak, aki lőtt. Én pedig még az előző támadásnál „fent ragadtam”. A kapus csak kitornázni tudta, én meg egy védővel a nyakamon értékesítettem a kipattanót. Lesipuskás gól volt. Volt nagy öröm? Lerohant a svájci média? A média mindig támad, ha nyerünk, ha nem… Eleget tettem a riportoknak. Mivel a tévé adta a meccset, közvetlenül a meccs után interjút adtam. Szép esténk volt! 5-0-ra nyertünk idegenben egy közvetlen rivális ellen. Összejöttek a dolgok! Hipotetikus kérdés: mi lett volna, ha Vanczák Vili kezdő a Sionban? Akkor is ötöt rúgtok? Nyilván régóta kint játszik, ennyi idő alatt a véletlenek is kiderülnek. Vili régi motoros, jól sikerült kiépíteni a helyét az itteni világban. A Sion elég bizonytalan volt, a két belső védőt sokszor zavarva hoztuk. Gondolom, ő alapember a csapatban, az ellenünk látott Sionnak voltak problémái. Más lett volna a mérkőzés, ha ő a pályán van. Mi a cél, hol szeretnétek végezni? Amikor érkeztem, elég ramatyul álltunk, most azon vagyunk, hogy kozmetikázzuk az idei szezont. Haladgatunk felfelé apránként. Ha kicsit összeszedjük magunkat, akkor nemzetközi kupaszereplést érő helyen végezhetünk. Ami hivatalosan a negyedik hely is lehetne, de ha a kupát az első négy helyezett csapat valamelyike nyeri, akkor az ötödik is mehet a nemzetközi porondra. Nézd, van még 10 meccsünk, sok pontot kell gyűjtenünk és erre meg is van a lehetőségünk. Tőlünk függ, hogy abszolváljuk-e ezt a feladatot. A klub hírnevéhez a nemzetközi szereplés volna méltó. Milyen poszton számítanak rád? És mennyiben más a svájci játékrendszer az eddig tapasztalttól? A játékrendszer nagyjából ugyanaz. 4-2-3-1 vagy 4-3-3. Lehet játszani a számokkal… Volt, hogy a védelem előtt szerepeltem, a Sion ellen inkább támadó pozícióban voltam, többször érhettem fel a 16-os környékére. Néha változnak a formák és a pozíciók. Nyilván elől látványosabb játékra vagyok képes. Már van tapasztalatom. Szóltak a többiek is, hogy épp itt volt az ideje, hogy gólt rúgjak, hiszen edzőmeccseken és edzéseken is többször voltam eredményes. A mostani Grashoppers a jelenlegi spanyol első osztályban hol helyezkedne el? Talán középcsapat lennénk. Ha átültetnénk a klub nagyságát, akkor mások lennének a merítési lehetőségek. Mégis csak svájci rekordbajnok a Grashoppers. Mégis csak más a Vaduz ellen idegenbe elkísérni a csapatot, mintha mondjuk Barcelonába kellene jönniük szurkolni. Imádják a focit vagy imádják a Grashopperst? Inkább a csapatot. Óriási a klub renoméja. Ennek megfelelő a szurkolótábor. Kifejezetten jó dolog Grashoppers-játékosnak látni. Szemezgetve az eddigi csapataidból, dobogós helyen van a Grashoppers-szurkolótábor? Persze, ott van a legjobb háromban. És ezt nem is azért mondom, mert itt játszom. Talán az Osasuna az első, igazi katlan volt a hazai pálya, ahol megizzadtak az ellenfelek és nem csak a csapatunk miatt. Egyébként milyen az élet Svájcban? Nyugalom szigetének nem mondanám, nálam ez inkább Skandinávia vagy Izland. Zürich igazi metropolisz. Jó az élet, az emberek kiegyensúlyozottak, elégedettek az életükkel, viszontlátjuk a munkájuk gyümölcsét. Minden rendben van, ilyen helyen könnyű élni. Nyugat-Európában sosem volt ezzel gond. Persze lehet, hogy a friss külföldi nem lát bele a szürke hétköznapokba. A futballisták világa sajátos, sokszor hetekre elfelejtődik, hogy hol él az ember. Nyilván Zürichben is van látnivaló, de mikor sűrű a program, akkor örülök, ha otthon vagyok. Családostul? Igen, a feleségem (Bajner Dóra – a szerk.) is itt van velem. Hazarepül Magyarországra, ha munkája oda hívja. Kerek a történet. Vanczák Vilivel napi szinten vagytok kapcsolatban? A Sion elleni meccsen lett volna jó találkozni. A sérülés miatt hivatalosan nem tudunk összefutni, de lesz lehetőség, hogy összefussunk civilben. Ha már Vanczák: ő kijelentette, hogy nyáron hazajön és az NB I-ben folytatja. Korábban Gera, Juhász, Hajnal vagy akár Koman is hazaigazolt. Benned felmerült hasonló gondolat? Mikor tervezed a hazatérést, egyáltalán tervezed-e? Nekem teljesen mások a futballal, a karrierről való nézeteim. Még hosszú ideig szeretnék külföldön szerepelni, szóval nem aktuális a kérdés. Láttad a görög-meccset? Sikerült belenézegettem, inkább a második félidőt láttam. Fáj a szíved ilyenkor? A futball olyan, mint az élet. Kegyetlen! Ha az ember azt gondolja, hogy igazságtalanság éri. Beszéltél Dárdaival a kinevezése óta? Nem. Számítasz rá, hogy megkeres? Nem beszélni akarok, hanem válogatott lenni. De most várnod kell júniusig, hogy meggyőzd a kapitányt. Tizenhárom éve győzködöm az összes kapitányt. Legutóbb öt éve voltam válogatott, azóta gyűjtögettem a külföldi tapasztalatokat. Próbáltam minél több meccset játszani komoly nyugat-európai klubokban. Külföldön több különböző stílust képviselő edzőt és játékost is meg lehet kérdezni, hogy mi a véleménye az én játékomról, a „hozzáadott értékemről”. Számomra ezek egyértelmű pozitív visszajelzések, mármint hogy gyakran új helyre kerülök, ahol az elején még nem sokat tudhatnak rólam, de mindig sikerül mindenkit meggyőznöm, hogy jó játékos vagyok. Kijutunk az Eb-re? Apránként halad a válogatott, nyilván meglepetés volna, ha kijutnánk. Az elmúlt időszakban csak tévében néztünk futball-világeseményt. Ilyen szempontból az a „normális”, ha nem jut ki a csapat. De most megvan a lehetőség, karakteres kapitány olyan, aki külföldi mérkőzéseken járt és nem is fizetett érte. Jobbnak látom a helyzetet, mint az elmúlt években, amikor kívülről szemléltem a dolgokat. Leszel még válogatott? Igen! Azt is tudtam, hogy külföldön fogok játszani, hogy meg fogom állni a helyemet. Napról napra bizonyítom, hogy jó játékos vagyok. Nem tudok másként jelezni azon kívül, hogy jól játszom. Különböző országok különböző klubjaiban állom meg a helyem. A spanyol válogatottnál számításba vehető hozzám hasonló játékosokból van nagyjából tízezer. De nem ez a mérce! A magyar labdarúgásról beszélünk. Én futballozom, az élet úgyis elrendezi a dolgokat. Mi az oka a gyakori klubváltásoknak? A szerződéseim. De el tudom képzelni, hogy egy klubban játsszak évekig. Ha egy adott klubban játszol és azt látod, hogy nincs komoly ambíció az eredmények eléréséhez és ez téged nem motivál, akkor elgondolkozol a jövőn. Szeretné magasabbra tenni a lécet. Ha erre nem látsz lehetőséget, akkor igazolsz oda, ahonnan meggyőző ajánlat érkezik. Picit kilóg a sorból az indiai kaland. Helyes döntésnek gondoltam. Igazad van, teljesen kilóg a karrierem csapatai közül. Behatárolódtak a lehetőségek, 2014 novemberében jártunk, próbáltam mielőbb új szerződést aláírni, de ez sajnos nem jött össze. Ekkor jött a lehetőség, hogy hat-hét meccset tudok játszani Indiában. A futball világában ez nem gyakori. Végül is főnyeremény volt: új kultúrát tapasztaltam meg. Rendkívüli eset volt, különös szabályokkal. Attól függetlenül, hogy Ázsiában játszottunk, a csapattársaim miatt olyan érzésem volt, mint ha Európában lennék. Belga, francia, holland, olasz, görög futballisták voltak a keretben. Kicsit olyan volt, mint egy hosszú edzőtábor, tele tétmeccsekkel. Ha most meg kellene saccolnod, hogy hány külföldi csapat lesz még a pályafutásodban, akkor mit mondanál? Nem tudom! Az a furcsa, hogy úgy érzem, mindig is ezer szállal kötődtem a csapataimhoz. Hattól húszéves koromig a Honvédban játszottam, nem is akartam jobb csapatba igazolni Magyarországon. Én honvédos vagyok! És nem játszottam egy országban két különböző csapatban. Majd az élet elrendezi ezt is: a sportoló célokat tűz ki maga elé. A Grashoppersnél van lehetőség a nemzetközi kupaszereplésre. Ez abszolút ambiciózus esély, most ezzel kelek és fekszem. Itt van lehetőség ostromolni célokat. Ennek örülök: ilyenkor látom, hogy van értelme harcolni. Ad abszurdum azt is el tudod képzelni, hogy mondjuk a Grashoppersből vonulsz vissza? Ilyet se mernék kijelenteni. Ha jól megy a játék és a klub is szeretne hosszabbítani, ezt sose lehet előre kiszámítani. Nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő. Nyáron lejár a szerződésem. Mégis akkora szeretettel beszélsz a csapatodról, hogy ha rajtad múlna, akár maradnál Zürichben hosszabb távon. El tudom képzelni. Az a lényeg, hogy megvan a potenciál. Ha adottak a feltételek és a klub is úgy gondolja, hogy érdemes tovább folytatni. A jövőben mindkettőnk számára jó verzió lehet. Itthon kivel tartod a kapcsolatot futballügyekben? Szélesi Zoltán és Prosser Dániel jó barátom. Csődközelben az ETO, és a nevelőklubod, az akadémiával rendelkező Honvéd alaposan bevásárolt külföldiekből, jelenleg menekül a kiesés elől. Mindig a Honvédban tartom karban magam, ha otthon vagyok. Nagy segítség nekem átvészelni a nehezebb időszakot. De ez nem kapcsolódik a témához, az viszont igen, hogy mindenki tudja rólam: hatalmas Honvéd-drukker vagyok. Nagyon nehéz helyzetben van a csapat, nyilván mindenki azt akarja, hogy akadémisták játsszanak és ne a külföldiek. Ez kicsit „magyaros történet”. Játsszon a legjobb! Az elmúlt években rengeteg játékos megfordult a Honvédban, alig egy-két évre, ami azt is jelentheti, hogy nem működik olajozottan a gépezet, míg az akadémisták közül az első fecskék, Vécsei Bálinték óta nem volt komoly áttörés…. Bentmarad a Honvéd? Az ősszel úgy mentem el Indiába, hogy nem akartam ilyenekről beszélni. Pedig anno én is közelről átéltem ezt a szituációt. Lassan fogy az idő… Össze kell szednie magát a csapatnak. Bentmarad? Mit tudok erre mondani? Például azt, hogy Honvéd-drukkerként mi mást mondhatnék. Persze, bentmarad, a játékosok minőségét tekintve illene.
Interjú: Szilágyi László
