A béke szigete
Volt idő, amikor jó érzésű ember elkerülte a népligeti Fradi-pályát az Újpest elleni derbi napján. Mind a stadionban, mind a környékén gyakran tombolt a pokol.
Nem úgy most szombaton. Az égvilágon semmilyen balhé nem akadt a népligeti metró- és villamosmegálló környékén, még üvöltözés is csak alig-alig volt hallható, egy kósza hanggránát sem durrant az aluljáróban. Pedig csaknem tizenkétezer ember volt kinn a mérkőzésen. Belépés persze szigorúan szurkolói kártyával, nagyüzemben a vénaszkenner, de semmi fennakadás.
Belül már-már steril hangulat uralkodott. A bekamerázott szektorokban úgy ültek a szurkolók, mintha színházban lennének. Olyan béke honolt, hogy ha posztimpresszionista festő lennék, ide vonulnék el a világ zajától, nem Tahitire, mint Gauguin. Ha nem volna a vendégszektorban néhány száz újpesti ultra – aki minden gólnál petárdát robbant, kettőt-hármat –, abban sem lehetne biztos az ember, hogy futballmeccsen van.
A mérkőzés után a Népliget ugyanúgy a béke szigete, annak ellenére, hogy a rendőri jelenlét nem túlnyomó. Aztán úton hazafelé szirénázó rendőrautók hosszú sorban rohannak eszeveszetten, egyik előzi a másikat, utat csinál nekik a közlekedő tömeg. Hová száguldanak? Valahol a belvárosban csaptak össze egymással a zöld és a lila ultrák?
Dehogy. Szöges bomba robbant a Király utcában, a bulinegyed közelében. Vérző rendőrök fekszenek a földön. Eljutottunk oda, hogy ha az FTC–Újpest napján sebesült rendőrök fekszenek a földön, eszébe sem jut senkinek a futball. Senki nem arra gondol elsőre, hogy a Fradi-huligánok csaptak egyet oda a „rendőrcsapat”, az egykor a Belügyminisztériumhoz tartozó klub embereinek. Az első gondolata mindenkinek, hogy arab terrorista volt az elkövető, a második az, hogy drogdíler.
Ott tartunk 2016 őszén, hogy a derbi napján Budapest legbiztonságosabb helye a Fradi-stadion.
Bodnár Zalán
