Talpra állt… (Fotó: gettyimages.com)
Biztos, hogy a bosnyák játékos nem pályafutása legszebb fejezetei között emlékszik majd az elmúlt fél évre. Rendkívül hosszú kihagyás (egészen pontosan szeptember 12.) óta nem lépett pályára egy izomszakadás miatt Muhamed Besic. Pedig a Chelsea elleni találkozóról (amely számára mindössze 9 percig tartott) igazán szép emlékei lehettek volna: 3-1-re győztek. A lényeg, a játék nélküli időszaknak vége: a válogatott futballista a Newcastle elleni december 26-i fordulóban tért vissza (a 69. percben állt be), és teljesítménye annyira meggyőzte Roberto Martinez menedzsert, hogy a Tottenham elleni találkozón már fél órát szerepelt, míg a Manchester City elleni győztes Ligakupa-elődöntőt végignyomta! A mindig éles szemű angol szakíróknak is feltűnt, hogy az egykori Fradi-kedvenc milyen hamar visszanyerte régi formáját. Az egyik legismertebb országos brit napilap, a Guardian többek között a következőket írta Besicről: „Legjobb teljesítményét nyújtotta az Everton mezében, a mindig stabil és kevéssé mozgékony Gareth Barryt remekül kiegészítette. Az elődöntő sok pozitívummal szolgált a liverpooli szurkolók számára, de semmi sem annyira, mint Besic teljesítménye. Egyedül Barry ért többször labdához, mint ő és különösen feltűnő volt meccsvégi higgadtsága, amikor az Everton tíz emberre fogyatkozott Seamus Coleman sérülése miatt. Nagy tapsot kapott, amikor lassította a játékot és megvárta, hogy tér nyíljon egy fontos passzához. Fantasztikus futballintelligenciáról tett tanúbizonyságot abban az emberhátrányos 10 percben.”
Újra Besicet magasztalják Angliában!


Hosszú idő után ismét az egykori Fradi-játékos dicséretétől volt hangos a brit sajtó.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!