Zoran Szpisljak (Újpest): – Először is gratulálok a Siófoknak, mert nagyon rákészültek a mai meccsre. Az első félidőben a taktikai kéréseket megvalósították a játékosok. A védekezésben nem adtunk lehetőséget az ellenfélnek. Egyetlen szabadrúgás volt, ami veszélyt jelentett a kapunkra, de az a kapufáról kipattant. Nekünk több lehetőségünk is volt a gólszerzésre, de az utolsó passzok nem voltak tökéletesek. A második félidőben több hullámvölgy is volt mind a két csapat játékában. Az emberhátrány megfogott minket. Abba most nem szeretnék belemenni, hogy jogos volt-e a kiállítás, vagy a kapott gólunk les volt-e. Majd ha visszanézzük a mérkőzést, kielemezzük a szituációkat. A Siófok kihasználta az egyetlen helyzetét, mi nem tudtunk annyi lehetőséget kidolgozni, mint az első félidőben. Voltak hiányosságok a támadójátékunkban, de a jövőben erre nagyobb hangsúlyt fogunk fektetni, és biztos vagyok benne, hogy javulni fogunk. Mihalecz István (Siófok): – Tetszik, hogy felvállaltuk a játékot, bátran küzdöttünk. 1-0 után nem süllyedtünk el, és még ha emberelőnyből is, de egyenlíteni tudtunk. Ez mindenképpen pozitívum. Az nem tetszett, hogy a Kabát Péter túl sok faultot csinált rólunk, hiszen tudtuk, hogy ilyen szituációkból az Újpest nagyon veszélyes. Örülünk az egy pontnak, de nem vagyunk elégedettek. Picivel lehettünk volna agresszívabbak, és akkor máshogy is alakulhatott volna a mérkőzés. Az mindenképpen pozitív, hogy nem vereséggel kezdtük a tavaszi szezont.
(ujpestfc.hu)
Újpest-Siófok: elégedett elégedetlenek
Zoran Szpisljak fanyalgott a meccs után, míg Mihalecz István örült a döntetlennek.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!