Újpest – Ferencváros Megyeri út, 17:30 (tv: Sport1) Mészöly Géza újpesti edzőként még nem veszített a zöld-fehérek ellen, öt győzelem mellett két döntetlen a mérlege, de még mindig külön izgalommal várja a derbit: – Az első napok nehezen teltek az MTK elleni vereség után, ebből a szempontból szerencsés volt, hogy két hetünk volt a következő meccsig, főleg így, hogy nem egy átlagos találkozó következik, hanem a Ferencváros elleni rangadó. Egyedül a két válogatottunk és a sérült játékosok hiányoztak az edzésekről, ezen kívül minden adott volt a zavartalan felkészüléshez. Nagyon sokat gyakoroltuk a tréningeken a ziccerek értékesítését, nem csak a támadók, hanem a középpályások és a védők is, azért, hogy ha akár egy pontrúgás után ők kerülnek gólhelyzetbe, akkor nekik is ott legyen a fejükben az a mozdulat, amivel eredményesek lehetnek. Több olyan lehetőségünk volt most, gondolok itt most a szekszárdi túrára, vagy akár a sprintfelmérésre, amely kicsit kizökkentette a csapatot a monotonitásból, ezek is segítették azt, hogy a csapat a legoptimálisabb állapotba kerüljön szombatra. Barczi Dávidra és Sitku Illésre ezen a mérkőzésen nem számíthatunk, Kovács Dani viszont rendben van, és jó benyomást tett rám a barátságos mérkőzéseken, ezért ő ott lehet a keretben, már nagyon vártuk, hogy felépüljön. Barczi Dávid hosszú kihagyás után már edzett a csapattal, remélhetőleg hamarosan rá is lehet majd számítani.
Más a Ferencváros ellen készülni, mert az a „klassz” érzés van meg mindenkiben a csapat körül, ami a régi nagy játékosoknak természetes volt, ilyenkor futball-lázban ég mindenki a két csapat körül, azért kell küzdenünk, hogy ez a közeg újra mindennapos lehessen a labdarúgók számára. Hihetetlen emlékeim vannak az eddigi derbikről, remélem ezek tovább bővülnek majd szombat este. Amellett, hogy a játékosoknak tiszta fejjel kell játszaniuk, ki kell majd használnia a csapatnak azt a pluszt, hogy a szurkolóink euforikus hangulatban fogják őket bíztatni. Ezt az erőt kell majd helyzetekké, és gólokká alakítunk. Fontos, hogy a mérkőzés fordulópontjaiból pozitívan jöjjünk majd ki, akkor megnyerhetjük a szombati találkozót! Prukner László szerint háromesélyes az Újpest – Fradi. – Nehéz lenne esélyest megnevezni, a pillanatnyi forma dönthet. A mérkőzésnek lesznek fordulópontjai, ha ezekből jól jövünk ki, akkor nyerhetünk. A héten voltak sérültjeink, egyelőre nem tudom, hogy kire számíthatok és kire nem. Az Újpest egy jó csapat, több rutinos, meghatározó játékossal, akik képesek egy ilyen fontos találkozót is eldönteni. Nem lesz tehát könnyű dolgunk, már csak azért sem, mert nálunk sokkal kevesebb az olyan labdarúgó, aki pályára lépett a korábbi derbiken. Tisza Tibor az Újpest FC kapitányaként vezeti ki a csapatot szombaton a pályára: – Nagyon vártam már ezt a pillanatot, büszke vagyok arra, hogy egy ilyen remek csapat kapitánya lehetek. Itt, Újpesten most mindenki ugyanazokért a célokért küzd, legyen szó játékosról, edzőről vagy vezetőről. Büszkeséggel tölt el, hogy rövid idő alatt ilyen egységes gárdát tudtunk kialakítani. Masszív, jó csapat a Fradi, de nem szeretnék az ellenféllel foglalkozni, nekünk magunkra kell koncentrálnunk. Ha tiszták lesznek a fejek a pályán, akkor nagy sanszunk lesz a győzelemre. Bízom benne, hogy megtelik a Szusza Ferenc Stadion, mi mindent megteszünk majd a pályán a szurkolók pedig olyan hangulatot teremtenek majd, amit sosem fogunk elfelejteni, hiszen miattuk Újpest az Újpest! A sérülése miatt hiányzó Dragóner Attila is megszólalt a derbi előtt: – Tudom, hogy egy derbi előtt nem kell ösztönözni a játékosokat, de a győztes gólunk szerzőjének – amellett, hogy halhatatlan lesz – egy hétig saját kezűleg tisztítom a futballcipőjét. Ha többen is betalálnak, és megnyerjük a meccset, akkor természetesen minden gólszerzőnek. Remélem, ez kellő motiváció a srácoknak, nagyon várom, hogy minél több cipőt tisztíthassak… (ftc.hu, ujpestfc.hu) Honvéd – ZTE Bozsik-stadion, 15:00 (tv: Sport1) Massimo Morales (Honvéd): Nem számítok könnyű mérkőzésre. A Zalaegerszeg az előző szezonban a Magyar Kupa döntőjéig menetelt és nemzetközi porondon is szerepelt, jó csapatról van szó. Mi viszont remek formában vagyunk, ráadásul jó kondíciónak örvend mindenki. Ezért biztos vagyok benne, hogy meglesz az esélyünk a győzelemre holnap. Jó hír, hogy a csapatból mindenki egészséges. Csank János (Zalaegerszeg): Nehéz meccsnek ígérkezik a holnapi találkozó. A Honvéd az elmúlt fordulókban jelentős eredményeket ért el. Masszív együttes, mely nem cifrázza túl a játékot, és nagyon célratörően játszik. Holnap idegenbe látogatunk, többek között ezért sem számítok könnyű összecsapásra. (honvedfc.hu) Siófok – MTK Siófoki városi stadion, 18:00 Garami József (MTK): – Az elmúlt héten intenzíven edzettünk, hétvégén pedig egymás közötti játék során gyakoroltunk a Siófok elleni taktikát. Ezen a héten visszatértünk a bajnoki kerékvágásba, és szerencsére már velünk tarthatott Sütő László is, aki felépült sérüléséből, így újra ott lehet a védelemben. Hasonlóan Szekeres Adriánhoz és Vadnai Dánielhez, akik az U21-es válogatottal dolgoztak, és sérülésmentesen tértek vissza. Azokon a meccseken, melyeket a Siófoktól láttam harcosan játszott ellenfelünk, az Újpest, a Videoton és a Győr ellen is keményen játszott, a legutóbbi, Vasas elleni vereséget kisiklásnak tartom. Azóta két játékost is igazoltak, egy támadót és egy középpályást, akinek veszélyesek a pontrúgásai. Nehéz ellenfél vár ránk, de bizakodunk abban, hogy a mi akaratunk érvényesül és számunkra kedvező eredmény születik. (mtkhungaria.hu) A Paks – Pápa és a Kecskemét – Haladás mérkőzések elmaradnak, az esőzések miatt a pályák talaja játékra alkalmatlanná vált.
Újpest – Fradi: Mészöly tiszta fejeket akar, Prukner bizakodó
Már csak pár óra van hátra a rangadó kezdetéig. A 207. derbi előtt, ahogy kell, mindkét tábor részéről óriási a várakozás. Az Újpest az előző szezonban oda-vissza verte a Fradit, így van miért visszavágniuk a zöld-fehéreknek, akik egy esetleges nagyobb különbségű győzelemmel a tabella élére is állhatnak. Persze, ez nem lesz könnyű feladat, a Ferencváros tíz éve nem nyert a Megyeri úton. Nyolcezer belépő elkelt, a vendégszektorba már nem lehet jegyet kapni.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!