Haraszti, aki a Paks után most a Fradiban is együtt játszhat korábbi csapattársával, Böde Dániellel, a 2011-12-es idényt Siófokon töltötte, első élvonalbeli gólját a Balaton-partiak színeiben szerezte az Újpest ellen, az idényben összesen öt találatig jutott. Miután alapember volt a középcsapatnak számító Siófokban, szerződtette a Videoton, amellyel azonnal megnyerte a Magyar Szuperkupát. A 2013-as őszt kölcsönben töltötte a Puskás Akadémiánál, majd 2014 tavaszán már rendszeres játéklehetőséghez jutott a Videotonban. Ennek ellenére az elmúlt idényre visszatért Paksra, ahol 24 mérkőzésen 4 gólt szerezve járult hozzá az együttes ötödik helyezéséhez. Haraszti előtt a Ferencváros már leigazolta a tavasszal kölcsönben az Üllői úton játszó Cristian Ramírezt és az FTC-hez kilenc év után visszatérő Leandro de Almeidát, csütörtökön pedig aláírt a szlovák válogatott Stanislav Sesták is.
Újabb igazolást jelentettek be a Fradinál

A Ferencváros szombaton szerződést kötött Haraszti Zsolttal - adta hírül a Fradi.hu. A Paksról érkező játékos 2010-ben, 18 évesen mutatkozott be a magyar élvonalban, első idénye egyben a tolnai egyesület legsikeresebb szezonja volt: az NB I-ben a második helyen végzett a klubbal, ráadásként a Ligakupát is megnyerte.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!