Újabb Barca-sztár hagyja ki az El Clásicót

Mintha nem lenne elég nagy csapás a Barcelonának, hogy Neymar hárommeccses eltiltása miatt nem vehet részt az április 23-i El Clasicón a Real Madrid ellen, kiesett egy újabb kulcsjátékos is a katalánok kezdőcsapatából.


Neymar és Mascherano, a futó és a bástya kidőlt

A Barcelona szerda délután írta ki a Twitter-oldalára, hogy az argentin Javier Mascherano bal vádlisérülést szenvedett a Juventus elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen, ennek ellenére végigjátszotta a kilencven percet, ami nyilván nem tett jót a sérült lábnak.
A 32 éves játékos a szezonban eddig 35 alkalommal lépett pályára a Barcelona csapatában, kiesése azért is nehezíti Luis Enrique edző dolgát, mert Mascherano igen sokoldalú játékos, elsősorban védekező középpályás és hátvéd, de a Málaga ellen például jobb oldali védőt játszott.
A vádlisérülés pedig 3-4 hetes kiesést jelent, és a Barcelonának már az elkövetkező 12 napja is nagyon kemény lesz, benne két nagyon fontos meccsel. Április 19-én, a Juventus elleni visszavágón a Camp Nouban 3-0-s hátrányból kellene kiharcolniuk a Bajnokok Ligája továbbutást, április 23-án pedig Madridba utaznak, a szezon legfontosabb bajnoki meccsére, amin akár el is dőlhet a spanyol bajnoki cím sorsa.
Mascherano a második alapember, aki kiesik a katalánok csapatából az elkövetkezendő hetekre, ugyanis Neymar hárommeccses eltiltást kapott a La Ligában, mert a kiálítása után gúnyosan megtapsolta a bírót, így ő már biztosan kihagyja az El Clásicót.

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában