UEFA Év játékosa-díj: tízen maradtak versenyben

Az UEFA nyilvánosságra hozta azt a névsort, amelynek tíz futballistája közül kerül ki az Év játékosa augusztus végén


Tavaly Michel Platini akkori UEFA-elnök Messinek adta át a díjat, miközben Cristiano Ronaldo a háttérben vág fancsali képet. Idén alighanem szerepcsere következik… (fotó: eurosport.com)



Az UEFA 55 tagországának újságírói az általuk legjobbnak látott öt játékosra szavazhattak 37 jelölt közül, az első helyezett öt pontot kapott, a második négyet, a harmadik hármat, a negyedik kettőt, az ötödik pedig egyet.
A legtöbb pontot szerző tíz játékos jutott be a második körös szavazásba, amely a három döntősről határoz, őket augusztus 5-én nevezik meg.
Az uefa.com közlése szerint a szakmai zsűri a három futballista közül választja ki a győztest, akit a Bajnokok Ligája csoportkörének monacói sorsolásán díjaznak augusztus 25-én.
Tavaly Lionel Messi, a Barcelona argentin támadója nyert, s ha az idén is őt választják a legjobbnak, már harmadszor lesz az Év játékosa, mivel 2011-ben is ő kapta a díjat.
Az Év játékosa-díj 10 jelöltje:
Gareth Bale (walesi, Real Madrid) Gianluigi Buffon (olasz, Juventus) Antoine Griezmann (francia, Atlético Madrid) Toni Kroos (német, Real Madrid) Lionel Messi (argentin, FC Barcelona) Thomas Müller (német, Bayern München) Manuel Neuer (német, Bayern München) Pepe (portugál, Real Madrid) Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid) Luis Suárez (uruguayi, FC Barcelona)
(MTI)

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában