Az azeri, olasz és északír ellenféllel meccselő magyar csapatban – a szigorú szabályoknak megfelelően – csak amatőr labdarúgók szerepelnek, akik polgári foglalkozásuk mellett játszanak – többnyire – NB III-as együttesükben, és korábban soha nem rendelkeztek profi szerződéssel. A magyar amatőrválogatott keretében szereplő húsz focista ennek megfelelően szabadsága terhére vesz részt a viadalon, és a felkészülés során is munkahelyi elfoglaltságait félretéve szerepelt az összetartásokon.
A válogatott egyik tűzoltója, Fodor András Kisvárdán futballozik, és mivel klubcsapata megnyerte az NB III-as csoportját, majd a Szeged elleni osztályozót is, a következő szezonban már profi osztályban, az NB II-ben szerepelhet.
– Nem könnyű összeegyeztetni a focit és a munkát, tűzoltóként 24 és 48 órás műszakokat vállalunk, ezért sűrű egyeztetéseket igényel, hogy a szolgálat mellett az edzéseken, meccseken is részt tudjak venni – mesélt az amatőrök nehézségeiről az mlsz.hu-nak Fodor András. – Most néhány napra sikerült kiszakadni a munka-edzés-foci rutinból, és immár profi körülmények között készülhetünk a régóta várt feladatra, az olaszországi tornára. Néhány napja még félő volt, hogy nem tudok elutazni a csapattal, mert a dunai árvíz miatt a brigád egy részét átvezényelték a gátakra, és ha tovább tartott volna az emelt szintű készültség, akkor ezekben a napokban edzőtábor helyett a dunai ártérben kellene dolgoznom. Nem titkolom, nagyon örülök, hogy nem így történt, és el tudtam jönni a válogatotthoz, mert pályafutásom legnagyobb kihívása előtt állok. Ebből a szempontból sokkal könnyebb a profik dolga, de titkon még én is bízom benne, hogy egyszer magasabb szinten szerepelhetek, nagy álmom egy NB I-es szerződés lenne. Az amatőrválogatott múlt ősszel, a csehországi elitkörben az előző kiírásban a legjobb nyolc közé jutott németeket és cseheket megelőzve végzett a csoport élén, vagyis bizonyította, hogy a legerősebb ellenfelekkel is felveszi a versenyt. Az olaszországi döntőben négy nagyon nehéznek ígérkező meccset kell megnyerni a végső sikerhez, a játékosok azonban optimisták, és azzal a céllal vágnak neki a viadalnak, hogy megszerezzék az amatőr Eb-győztesnek járó trófeát. – Képesnek tartom a csapatot a jó eredmény elérésére, már csak azért is, mert roppant erős csoportból jutottunk ki a döntőbe. Sokkal erősebb ellenfelek talán nem várnak ránk most sem, bár egyik riválisról sem tudunk sokat, minden válogatott úgy vág neki a viadalnak, hogy szinte teljesen ismeretlenek lesznek számukra az ellenfelek. Nekünk a nagyszerű csapategység lehet a legnagyobb erősségünk, az elmúlt időszakban összekovácsolódott a gárda, az új játékosok is gyorsan beépültek, túlzás nélkül állítható, hogy baráti viszony alakult ki közöttünk, nagyon jó hangulatban készülünk a megmérettetésre. A motivációval nem lesz probléma, mindegyikünk számára felemelő érzés, hogy egy UEFA-torna döntőjében szerepelhetünk, arról nem is beszélve, hogy pályafutásunk szempontjából is nagy lehetőség ez a finálé – tette hozzá az amatőrválogatott támadója.
mlsz.hu
Tűzoltó, rendőr, menedzser is Európa-bajnok lehet


Június 22-én kezdi meg szereplését az olaszországi Veneto tartományban a keleti régió legjobb játékosaiból áll magyar amatőrválogatott.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!