A helyszíni tudósítók jelentése szerint a hangulat nagyon feszült, és érezni lehet, hogy a jelenlévők tisztában vannak az ügy jelentőségével A meghallgatás során egyébként Guido Rossi – aki az Internek ítélte a 2006-os Scudettót – halálos fenyegetést kapott néhány Juventus szurkolótól. 9:25 Moggit belépésekor tapssal fogadják néhányan. 9:30 Teresa Casoria bírónő kíváncsian várja, hogy Moggi védői bemutassák azt a több mint száz lehallgatott telefonbeszélgetést, amelyek terhelő bizonyítékokat tartalmazhatnak például az Interre, Cagliarira, Milanra vagy Udinesere nézve. A meghallgatás során a védők azt kívánják bizonyítani, hogy nem csak Moggi beszélt játékvezetőkkel és azok kijelölőivel, hanem a többi csapat vezetői is rendszeres kapcsolatban álltak velük. Ezzel kapcsolatban a bíróság szeretné hallani, hogy Paolo Bergamo – játékvezetők küldéséért felelős tag – és például Pierluigi Pairetto játékvezető mikben állapodtak meg más csapatokkal. Trofino ügyvéd úr ezen felül kérdőre vonta Colonello Auriccho urat is, aki 2006-ban a nyomozásokat vezette. Őt arról faggatták, hogy a például Intert rossz fényben feltüntető telefonbeszélgetések miért nem kerültek napvilágra, míg a Juventust, Fiorentinát, Laziót, Milant, Regginát és Arezzót megbüntették. 10:22 Trofino kérdésére Auriccho elmondta, hogy ő már akkoriba is tisztában volt vele, hogy az Inter – azóta elhunyt – egykori elnöke Giacinot Facchetti többször meglátogatta otthonában Paolo Bergamot, de arról nincs tudomása, hogy Moratti is ezt tette volna. 10:37 Az ügyvédek ezután több ezer beszélgetést adtak át a bírónak egy CD lemezen. 11:05 – Akkor úgy gondoltuk, hogy a Facchetti és Collina közötti beszélgetés, amelyben Bergamo játékvezető hálózatáról volt szó, nem fontos az ügy szempontjából – mondta Auriccho, melyre a teremben többen hangos nevetéssel reagáltak.
Az egykori nyomozást vezető Auriccho ezzel a kijelentésével könnyen bajba sodorhatja magát, mivel a bizonyítékok eltitkolása bűncselekménynek számít. 11:15 Auriccho kijelentésére Trofino ügyvéd úr komikusan reagál: – Áhhh értem. Viszont azokat a beszélgetéseket, amelyeken Bergamo felesége és barátnői beszélik meg az aznapi menüt, már fontosnak találta, igaz? 11:59 Auriccho kezdi elveszteni türelmét, ahogy a meghallgatás tovább folytatódik. 12:30 A szünet után olyan hírek kezdenek el terjedni a tárgyalóteremben, hogy Massimo Moratti elégedetlen a Calciopoli II fejleményeivel és az Inter eladását is fontolóra veszi. 13:38 Egy Facchetti és Bergamo között lezajlott beszélgetést mutatnak be Moggi ügyvédei, mely során Facchetti jelzi, hogy problémáik vannak Bertini játékvezetővel. Facchetti biztosítékokat akar és szeretné, ha nem Bertini vezetné a mérkőzést. 13:50 Nicola Penta, a védelem tanácsadója egy másik körülményre hívta fel a figyelmet. 2006-ban azzal vádolták Moggit, hogy ő tudott először az egyes mérkőzésekre kijelölt játékvezetők személyéről, holott ez Penta szerint nem így történt. Szerinte ugyanis az Inter tudott meg mindent elsőként: – Valójában dokumentumok és hangfelvételek bizonyítják, hogy Moggi a harmadik volt aki ezekről tudomást szerzett. Volt idő, amikor egy egykori Inter-elnök (meg nem nevezett) hívta fel a bírók küldéséért felelős bizottság alelnökét, Mazzeit kedden 17:50-kor, és olyan nevek hangoztak el, amelyek azonban a nyilvánosság elé csak másnap kerültek. (Leonardo) Meani volt a második aki megtuda a bírók kilétét, amikor egy péntek délelőtt, 11:15-kor két sms-t kapott a játékvezetők nevével. Moggit pedig azért ítélték el, mert ugyanezen a pénteken 11:53-kor tudomására hozták ezeket az adatokat. 13:55 Casoria bírónő lezárja az ülést. A következő meghallgatást április 20-ra írja ki. A bíróság elfogadta a védelem által benyújtott bizonyítékokat. Azt a 75 telefonbeszélgetést és több mint 3000 hangfelvételt, amelyeket a 2006-os nyomozás során figyelmem kívül hagytak. 14:30 Moggi a Juventus szurkolóinak éljenzése és őt éltető kántálás közepette hagyja el a bíróságot. – Boldog vagyok, hogy vannak emberek, akik még mindig támogatnak – mondta Moggi ezzel kapcsolatban. 14:40 – Amikor meghallottam a Facchetti és Bergamo közti beszélgetést, elmosolyodtam, mert akkor már tudtam, hogy eljött az igazság pillanata – mondta Moggi azokról a mai fejleményekről, amelyek az Intert egyértelműen bűnösként állítják be.
A goal.com tudosítása alapján összeállította:
Csernus Imre
Tudósítás a Calciopoli tárgyalásról
A Calciopoli per ötödik meghallgatását tartották ma a nápolyi bíróságon, amely során az egykori Juventus igazgató, Luciano Moggi és ügyvédei – Paolo Trofino, Maurilio Prioreschi és Paolo Rodella – új bizonyítékokat tártak a bíróság elé.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!