A vétkes tizenegy, amely kiábrándítóan játszott Bukarestben (Fotó: Takács József)
Ez a 3-0 a két csapat közös meccseit tekintve a legsúlyosabb magyar vereség. Buzánszky Jenő tömör összegzése: se csatársor, se védelem. Egy MLSZ elnökségi tag pedig a fülünk hallatára jelentette ki: kezdeményezni fogja Egervári Sándor szövetségi kapitány leváltását.
Sokat fognak még beszélni erről az arcpirító vereségről, de addig is, tényszerűen megállapítható: a két csapat meccseinek, pikáns fordulatokban is bővelkedő történetét tekintve ez a 3-0 a legfényesebb román győzelem, és a legsúlyosabb magyar vereség.
Az FFT nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a három év alatt, mióta Egervári Sándor a kapitány, egy tapottat sem lépett előre a csapat: visszatértünk oda, ahonnan indultunk, kezdhetünk ismét mindent a nulláról. És ez még akkor is így van, ha a magyar válogatott mégis élne a még meglévő matematikai esélyével, és csodák csodájára továbbjutna abból a csoportból, amelyből szerintünk sohasem volt esélye továbbjutni.
Arról egyelőre ne beszéljünk, mit érezhet most a magyar válogatott kedvéért útra kelő két-háromezer szurkoló…
Az FFT percről percre tudósítása:
90. perc: eldugják a labdát a románok. Mi keressük, nem sok sikerrel. Lassan vége lesz.
Csalódott magyar szurkolók a meccs végén (Fotó: Takács József)
Tanase könnyed cselekkel átfűzte magát a magyar védelmen, majd szép gólt lőtt a hosszúba. 3-0.
88. perc: ott a harmadik román gól… bohócot csináltak megint a magyar védelemből.
Szalai Ádám sem tudott segíteni (Fotó: Takács József)
Szalai lövése után a románok kapusa, Tatarusanu végezte el a kirúgást, a saját ötöséről Bogdán kezébe rúgta a labdát. Nem mindennapi teljesítmény!
85. perc: a román közönség már ünnepelt, ez a hajó elment. Nálunk Szabics jön Koman helyett.
80. perc: továbbra is teljesen reménytelen, kilátástalan helyzetben a magyar válogatott. De jó hír nekünk, hogy Marica lement a pályáról, lecserélte Piturca…!
A spanyol játékvezetőt az imént egy csöppet sem zavarta, hogy Adrian Popa fájdalmasan vonaglott a magyar tizenhatos vonalán, hosszú másodpercekig engedte a játékot, amíg ki nem ment a labda a túloldalon. Bár a publikum őrjöngött a Steaua-játékos szenvedését látva, mégiscsak a játékvezetőnek volt igaza, mert miután levitték a pályáról a román futballistát, nemigen szorult ápolásra, egyből visszakéredzkedett. Utána Dzsudzsák egy remek bokából indított külső lábfejes indítással vétette észre, hogy ő is itt van a pályán, mert eddig nem igazán volt szembetűnő.
Koman Vladimir észrevehetetlen volt Bukarestben (Fotó: Takács József)
70. perc: és már megint mit úsztunk meg, ezúttal Popa lövése után védett nagyot Bogdán. A kipattanóra is rástartolt a román támadó, el is tolta a labdát a földön fetrengő magyar kapus mellett, a középre ívelt labda után azonban megúsztuk a harmadikat. De nincs mit szépíteni: sokkal jobbak a románok.
69. perc: ajtó-ablak román helyzet maradt ki. Egy újabb hajmeresztő védelmi hiba után Stancu vezethette egyedül a labdát a magyar kapu felé, de Maricával ellentétben nem tudta ellőni a labdát Bogdán mellett. Nagy védés volt.
66. perc: próbálkozunk, próbálkozunk, de továbbra sem jelentünk semmiféle veszélyt a román kapura. A hazaiak minden gond nélkül verik vissza erőtlen támadásainkat. Csere nálunk: Lovrencsics érkezik Varga József helyett.
Csányi Sándor MLSZ-elnök Hagival beszélgetett, majd szomorú biccentéssel indult vissza a VIP-páholyba. Megjegyeznénk ugyanakkor, hogy a párolt lazac elsőrangú, a bukaresti Nemzeti Stadion hatalmas VIP-zónájában, ahol felvonult a teljes román gazdasági- és politikai elit, míg magyarokkal alig-alig találkoztunk. Jóllehet, mégiscsak egy szomszéd országgal vívott nagy jelentőségű vb-selejtezőről van szó, egy a nézőket és a díszvendégeket is kitűnően kiszolgáló létesítményben.
Vanczák Vilmos akcióban (Fotó: Takács József)
58. perc: cseréltek a románok. Torje lement, Tanase beállt. Egy több poszton is bevethető, univerzális játékos.
54. perc: Marica játszotta meg volna a szélen üresen álló csapattársát, de szerencsére már lesen állt, így nem lett baj.
50. perc: valami nagy fordulat kéne a második félidőre. Eddig mindenesetre egyik csapat sem alakított ki újabb helyzetet.
46. perc: elkezdődött a második félidő.
A szünetben újabb neves vendéget pillantunk meg a Nemzeti Stadionban: Ion Tiriac, korábbi világklasszis férfi teniszező.
47. perc: félidő. Jobb is.
A magyar szurkolók a Székely himnuszt éneklik Bukarestben (Fotó: Takács József)
44. perc: ebben több volt. Szalai már lendítette volna a lábát, Böde azonban szintén rámozdult, így oda lett a lehetőség. Közben óriási tapsot kapott a román szövetségi kapitány, Piturca, aki egy oldalvonalnál lehulló labdát előrehajolva, sarokkal passzolt vissza, pontosan a bedobni készülő játékos kezébe.
43. perc: Guzmics kiengedi az alig vánszorgó labdát, pedig lendületben voltunk. No comment!
41. perc: Eleve sunyi ötletnek tartottuk, hogy öt védővel kezdett a magyar csapat, abban a reményben, hogy kibekkeljük az első félidőt. De legalább kibekkeltük volna. Közben megvolt az első magyar lövés, Hajnal próbálkozott vagy 25-ről, a román kapus védett.
34. perc: cserél a magyar válogatott. Korcsmár lemegy, helyére Hajnal érkezik. Valami fazont kell szabni a csapatnak, mert ez eddig nulla.
Szabics Imre és társai oldalról figyelik a történteket (Fotó: Takács József)
Egy teljesen céltalanul előrevágott labda után Marica passzolt Pintiliihez, aki irgalmatlan nagy gólt rúgott Bogdán kapujába. Nagyon nagy a baj, és még nagyobb is lehet, ha nem szedjük össze gyorsan magunkat. 2-0.
31. perc: Óriási román gól. Kínos.
26. perc: A hangosbemondó magyarul, de röhejes hanglejtéssel már másodszor mondta be, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség a magyar szurkolóknak "két darab ingyen italt és ételt biztosít." Az abszurd jelenetet az teszi teljessé, hogy a románok közben felháborodva fütyülnek, pusztán a magyar szavak hallatán, hiszen fogalmuk sincs miről van szó.
20. perc: ezt eddig nem túl jó érzés nézni. A románok olykor cicáznak a mieinkkel, mintha nem tudnánk, mit kéne tenni a pályán. Még szerencse, hogy az ellenfél is lassan játszik, a gólon kívül eddig nem tudott helyzetet kialakítani. De ez így, aggasztó.
13. perc: Koman – Puskás Ferenc 10-es mezében – senkitől sem zavartatva, vállal idétlenül játszotta meg a labdát a saját alapvonalától tíz méterre, szöglet lett belőle.
9. perc: még mindig támadásban Románia. Az imént Bogdán védett könnyedén egy távoli lövést.
Helyszínen tartózkodó munkatársunk jelenti: lepacsiztunk régi ismerősünkkel, a futballisten Gica Hagival, majd hátborzongató élmény volt üvöltve énekelni a magyar himnuszt, a pár ezer magyarral túlharsogva ötvenezer fütyülő románt. Na, de így kezdeni, ez igazán méltatlan ehhez a lelkesedéshez.
5. perc: jól látható zavar a magyar csapatnál. Szinte csak a románoknál van a labda, és nagyobb baj, hogy óriási lelkesedéssel is mennek a hazaiak. Még nagyobb baj, hogy már vezetnek is…
A mérkőzés előtt készített csapatkép (Fotó: Takács József)
Hatalmasat hibázott a magyar védelem, Marica kilépett középen, és könnyedén elgurította a labdát Bogdán mellett. Érthetetlen, hogy miért nem figyeltünk. 1-0.
2. perc: ennél rosszabul nem is kezdődhetett volna. Vezetnek a románok.
1. perc: mi kezdtük a meccset.
A magyar himnuszt erőteljesen fütyülték a románok. Félelmetes a hangulat a Nemzeti Stadionban. Vajon most kinek lesz helyén a szíve?
Helyszínen tartózkodó munkatársunk jelenti: pazarul szurkol a két szektornyi magyar, hátborzongató érzés. És a hibátlan, stadiont – amilyenről itthon csak álmodunk – ajánljuk a stadionépítések ellen küzdő lúzer politikusaink figyelmébe. Közben jönnek a himnuszok.
"Parázs hangulatú mérkőzés lesz" – jósolja Kovács Zoltán, az m1 szakkommentátora. És igen, már csak tíz perc és megkezdődik. Az Évszázad mérkőzése 2.0.
A magyar szurkolók már a stadionban várják a kezdést. Sokan vannak, jó ezt látni (Fotó: Takács József)
Felfoghatatlan, hogy amikor a románok robbantottak rakétát, a helyi biztonságiak nem tettek semmit. Aztán, nemrég egymással is összecsaptak a román keménymag tagjai.
Az FFT szemtanúja volt, amint a lelátó magyar szektorában miután egy tűzijáték röppent a levegőbe, a rohamrendőrök beszorították és válogatás nélkül ütlegelték a vendégszurkolókat. Közülük jól láthatóan néhány olyan fiatalt is, akinek aligha lehetett köze a tűzijáték berobbantásához.
Úton a stadion felé. Telt ház lesz (Fotó: Takács József)
Lassan félóra a kezdőrúgásik, az m1 közvetítésének megkezdéséig pedig annyi sem. Közben az FFT két prominens román vendéggel találkozott a Nemzeti Stadionban: az egyik Anghel Iordanescu, korábbi román sikerkapitány, a másik Gica Popescu, a Barcelona egykori játékosa.
És egy régi ismerős: Miodrag Belodedici, korábbi sokszoros román válogatott, kétszeres BEK-győztes labdarúgó is ott van a Nemzeti Stadionban. Az FFT főszerekesztője, Szöllősi György a helyszínen tartózkodik, a fotót ő készítette mobiltelefonjával.
Belodedici sem mulasztja el az esti találkozót
A VIP-páholyba nem sokkal hét óra után érkezett meg Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, aki Berzi Sándor MLSZ-alelnök és a szokásához híven kockás ingben meccset néző Garancsi István társaságában tekinti meg a sorsdöntő vb-selejtezőt.
Az MLSZ elnöke már ott van a bukaresti arénában (Fotó: Takács József)
Még egy óra… A magyar csapat busza nemrég megérkezett a Nemzeti Stadionba, Dzsudzsák Balázs – aki a csapatkapitány lesz a mai este – pedig üzent a Facebookon: készen állnak a meccsre.
A magyar csapat busza lassan megérkezik a Nemzeti Arénába (Fotó: Takács József)
Ismert a mieink összeállítása is: Bogdán – Vanczák, Guzmics, Lipták, Kádár – Koman, Korcsmár, Varga J., Dzsudzsák – Böde – Szalai.
A románok megerősített kezdőcsapatát már ismerjük, íme: Tatarusanu – Matel, Goian, Chiriches, Rat – Bourceanu, Pintilii – Torje, B. Stancu, Maxim – Marica.
Egervári Sándor már megnevezte kezdőcsapatát, a neveket azonban az utolsó pillanatig titkoljuk. Hamarosan kiderül, melyik tizenegy játékosnak szavazott bizalmat a kapitány.
A billentyűzetnél: Tóthpál Zoltán