Totti, a rekorder

Rómában már eddig is Istenként tisztelték Francesco Tottit. Tegnap, a Manchester City ellen szerzett góljával immár a Bajnokok Ligája történelemkönyvében is beírta magát.


Városi legenda, hogy amikor Totti még független sztárként kereste az igazit, egy discóban egyszer így mutatkozott be egy csinos nőnek: Szia, Totti vagyok! Tudod, az a Totti!
Persze, tegyük a szívünkre a kezünket: melyikünk nem használta volna ki azt, ha már 20 évesen a Roma egyik ikonjának tekintik. Tottival ugyanis ez történt. Igaz, az évek során bizonyította, nem volt tévedés a megelőlegezett bizalom.
Tizenhat évesen játszotta első mérkőzését a felnőtt csapatban, amikor az edző, Vujadin Boskov a kezdőbe jelölte a Brescia Calcio elleni idegenbeli 2-0-s győzelem alkalmával, 1993. március 28-án. Első gólját 1994. szeptember 24-én Foggia ellen szerezte. 1997-ben már klubszimbólumként néztek rá, akkor, alig 20 évesen kapta meg a kapitányi karszalagot. Több mint 500 meccset játszott a csapatban, és James Palotta, a klub elnöke már bejelentette, amint Totti befejezi pályafutását, a klub visszavonultatja a 10-es mezt.
De Tottinak még esze ágában sincs visszavonulnia. Olyannyira nincs, hogy tegnap a Manchester City elleni góljával, 38 évesen és 3 naposan a Bajnokok Ligája legidősebb gólszerzője lett.

Totti tegnap ismét igazi vezére volt a Romának, amely bár hátrányba került Manchesterbe, gyorsan egyenlíteni tudott. A kapitány 24 pontos passzt osztott ki társainak, és két alkalommal a kaput is veszélyeztette. Az egyik ilyen kísérletből született meg a jubileumi gól.


– Őszinte leszek, egyáltalán nem gondolkoztam a rekordomon, sőt, a meccs alatt eszembe sem jutott. Mindig inkább a csapat jár a fejemben, mint a saját eredményeim, ez tart a pályán már hosszú ideje. Ha betalálok, a csapat számára szerzek gólt, ennek csak egyenes következményei a személyes rekordok – mondta szerényen Totti, aki hozzátette, úgy érzi, a kilencven percet tekintve a Romának voltak a tisztább helyzetei így akár nyerhettek is volna. – Az a célunk, hogy a legjobbunkat nyújtsuk, még ha tudjuk is, hogy az olyan riválisokat felvonultató csoportból, mint a Bayern München vagy a Manchester City, nem könnyű a továbbjutás, hiszen ők a mi szintünkön vannak, ha nem feljebb. De ha így játszunk, elérhetjük a céljainkat – zárta mondandóját a rekorder. Hozzá kell tenni, ez a rekord a Bajnokok Ligája történelméhez köthető, ám ha az elődjét, azaz a Bajnokcsapatok Európa Kupáját is nézzük, akkor már más a helyzet. Puskás Ferenc 1965 szeptemberében például négy gólt lőtt a Feyenord ellen. Puskás akkor már 38 és fél éves volt.

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában