"Három évet játszottam Genkben, voltak szép sikereink, például a Belga Kupa megnyerése 2009-ben. Ahogy nézegettem csütörtöki ellenfelünk keretét, elég jelentősen megváltozott azóta, hogy eljöttem, mindössze talán hét játékost találtam, akikkel együtt szerepeltem. Egy nagyon szervezett, erőszakos futballt játszó csapat most a Genk, ebben rejlik a legnagyobb erejük. Érzésem szerint hasonló játékerőt képvisel a Genk és korábbi EL-ellenfelünk, a Gent, játékstílusban viszont egészen más a kettő. Mostani ellenfelünk fizikálisan erősebb, és ahogy említettem, inkább egyfajta erőfocit játszik. Szenzációs hangulatú mérkőzésre számítok, hiszen egy rendkívül futballszerető városba és országrészbe látogatunk. Keményen dolgoztunk az elmúlt napokban, a szakmai stáb, az eddigiekhez hasonlóan, most is remekül felkészített bennünket, úgyhogy a csapat készen áll arra, hogy egy kiváló eredményt érjen el Belgiumban"-mondta aVideoton hivatalos honlapjánakTóth Balázs.
Fotó: www.vidi.hu
Tóth Balázs: erőszakos csapat a Genk!
A Videoton holnap lép pályára az Európa Liga csoportkörének első fordulójában. Az ellenfél idegenben a belga Genk lesz, az a csapat, ahol Tóth Balázs is játszott korábban.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!