Totális támadás

Igazi sokkterápiát alkalmazott tegnap a Bayern München, amit a portó nem bírt kezelni. És miben nyilvánult ez meg?


Portugáliában nagyszerűen játszott a Porto, igaz, a német védők ügyetlenkedése is kellett ahhoz, hogy végül 3-1-es győzelmet arasson a Bayern München ellen. És bár az előny jónak tűnt, azt egyetlen portugál játékos, vezető sőt, szurkoló sem gondolta, hogy már meg is van a továbbjutás. Igaz, azt sem, hogy a Bayern földbe döngöli a Portót.
Pedig ez történt, mert a németek már az első pillanatokban olyan támadólag léptek fel, ahogy egy kétgólos hátrányban lévő csapatnak fel kell lépni. A kiütéses győzelem kulcsa pedig egyértelműen az volt, hogy akkor sem álltak le, amikor már a 21. percben továbbjutók voltak az idegenbeli gólnak köszönhetően, sőt, a 27. perc után – amikor már simán is a Bayern ment volna tovább – sem engedték a Portonak egyetlen reménysugarat sem.
A fourfourtwo.com statszone programjából azonban több érdekes adatra is fény derül. Például a labdabirtoklásban nem volt nagy különbség: 55 százalékban a németeknél, 45 százalékban a portugáloknál volt a labda. A pontos passzok számában sincs óriási különbség (419-326 a Bayernnek), sőt, a harmadik érintéses pontos passzok száma sem nagyon eltérő (188-85, szintén a németeknek).

Ami a döntő, az a lövések száma, pontosabban a támadások hatékony befejezése.Mint említettük, a Bayern az első pillanatban támadólag lépett fel, és ez a lövések számában is megmutatkozik. A bajorok 21 alkalommal próbálkoztak, míg a portugálok csupán háromszor. Persze, a láttunk már olyat, hogy egyetlen lövés, egyetlen gól is érhet győzelmet, továbbjutást.
Most nem így történ, hiszen a németek a 21 próbálkozásból egyrészről tízszer eltalálták a kaput, amiből hat gólt szereztek, és ez akkor is elég lett volna a továbbjutáshoz, ha a Porto minden lövése góllal végződik. Ám nem így történt: a három próbálkozásból egy olyan messze volt a kaputól, hogy lényegében statisztikai adat csak, és csupán egyetlen egyszer találták el a kapu felületét.

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában