Az elmúlt időszakban mutatott forma (a hazaiak zsinórban 11 tétmérkőzést nyertek meg, a vendégek ugyanezen periódus alatt mindössze négyet) alapján nem is a végeredmény a legnagyobb kérdés a Real Madrid-Liverpool Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés kapcsán, hanem az, hogy Cristiano Ronaldo véget vet-e egy több mint 5000 napja tartó regnálásnak. 2001. február 21-től ugyanis Raúl a BEK/BL legeredményesebb játékosa (a Realban és a Schalkéban összesen 71 gólig jutott), de kedden alighanem komoly rohamot kell kiállnia a csúcsának. Egy góllal lemaradva áll mögötte Cristiano Ronaldo, aki a Liverpool ellen lép pályára – parádés formában. A Realban sorozatban 12 tétmérkőzésen volt eredményes, összesen 20 alkalommal, a Pool pedig ebben a szezonban nem a védekezéséről híres (15 tétmeccsen 21 gólt kapott).
„Nem hiszem, hogy Cristiano a rekordra gondol. Még van ideje, nem ez lesz pályafutása utolsó mérkőzése. Arra figyel, hogy csapata előrébb jusson” – mondta a csúccsal kapcsolatban Carlo Ancelotti, a Real vezetőedzője. Azt azért ne hallgassuk el, hogy CR7-től eggyel elmaradva Lionel Messi áll a harmadik helyen, ő szerdán az Ajax otthonában lép fel a Barcelonával. Látva a két játékos örökös vetélkedését, nehezen hihető, hogy Ronaldo csak új lazán átengedné az argentinnal az élre vágás lehetőségét…
Ami biztos, a Real nem változtat az utóbbi időben eredményes stílusán (a 11 győzelem során 46-7-es összesített gólkülönbséget hozott össze a társaság), ezt Ancelotti a meccset felvezető sajtótájékoztatón is megígérte: „Megpróbáljuk tartani a hozzáállásunkat és a stílusunkat. Ugyanúgy futballozunk, ahogyan az előző idényben. A Real játékában semmi új sincs, továbbra is pozíciós játékra törekszünk, ami hol jobban, hol rosszabbul sikerül. Most nem nagyon kell erőnléti munkát végeznünk, a szezon ezen időszakában már mindenkinek jó állapotban kell lennie.” Utóbbi állítás sérülés miatt azért nem igaz Fábio Coentraóra, Jesére, Dani Carvajalra, Illarramendire és Khedirára, ők biztosan nem lesznek ott a Bernabéu gyepén.
Ott lehet viszont talán Daniel Sturridge: a Liverpool csatára szeptember óta nem lépett pályára tétmérkőzésen, most viszont elutazott a sérülésektől sújtott együttessel. Brendan Rodgers, a Pool menedzsere szerint azonban nem a visszatérőn, hanem a figyelmen múlik elsősorban az angol csapat szereplése. „Frusztrálnak a hibák és a könnyen kapott gólok. Ha ezen tudunk változtatni, akkor lehet esélyünk. Nem azért jöttünk ide, hogy kikapjunk, és mindent a hátralévő két mérkőzésünkre tegyünk fel. Számunkra a keddi meccs egy lehetőség. Még mindig jelentős részben a saját kezünkben a sorsunk. Otthon, még ha nulla három is lett a vége, azért néhányszor megmutattuk, képesek vagyunk sebeket ejteni a Real Madridon.” Sport TV
Történelmi lehetőség előtt Cristiano Ronaldo

A Real Madrid-Liverpool BL-csoportmeccsen Cristiano Ronaldo jóvoltából megdőlhet Raúl Bajnokok Ligája-gólrekordja.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!