A Hellas Verona ikonikussá vált hősei
Cagliari, 1970 Gigi Riva ragyogó játéka és az 1969-es második hely már jelzett valamit, de senki nem gondolta komolyan, hogy a szárd együttes a scudettót is megcsípheti, hiszen korábban sohasem nyert még Rómától délebbre található városban működő csapat. 1969 őszén a Fiorentina bajnokként, a Milan BEK-győztesként, a Juventus pedig bitang erős kerettel vágott neki az idénynek. Mégis a kicsiny Cagliari csapata hódította el a bajnoki címet, amely a Napoli 1987-es és 1990-es sikere mellett mindmáig az egyetlen déli győzelem.
Nottingham Forest, 1978 A Leeds Unitedtől kiebrudalt Brian Clough 1975-ben elvállalta a menedzseri munkát a másodosztályú Nottinham Forestnél, amellyel 1977-ben feljutott az élvonalba, és 1978-ban újoncként megnyerte a csapattal a bajnokságot, a Ligakupát és a Community Shieldet is! Ráadásul zsinórban 42 meccsen maradt veretlen a csapata, amely egészen 2004-ig, az Arsenal 49 meccses sorozatáig angol rekord volt. Ráadásul 1979-ben, friss BEK-szereplőként egyből elhódította a legértékesebb európai trófeát, amelyet meg is tudott védeni 1980-ban…
Hellas Verona, 1985 Ma már a világban csak annyit tudnak a Hellas Veronáról, hogy ott vezet le a világbajnok Luca Toni. Tény, hogy az 1985-ös bajnoki címe előtt és után sem volt soha nagy csapat, de akkor nagyon kijött a lépés Preben Elkjaer Larsenéknek. Osvaldo Bagnoli irányítása alatt tudatosan épült a csapat az évek alatt, de az olasz futball fénykorában egyszerűen csodának számított megelőzni a Platini vezette, az idény végén BEK-győztes Juventust, a Falcao vezette, címvédő AS Romát, a Rummenigge-féle Intert vagy Maradona Napoliját. Máig megmagyarázhatatlan és felfoghatatlan.
Napoli, 1990 Nem az igazán meglepő, hogy a Maradona-féle Napoli 1987 után másodszor is feljutott a csúcsra, hanem az, milyen mezőnyben tette ezt. 1990-ben a Milan nyerte meg a BEK-et, a Sampdoria a KEK-et, az UEFA-kupában pedig Juventus-Fiorentina döntő volt… És ebben a mezőnyben lett bajnok a Napoli.
Blackburn Rovers, 1995 Az 1992-ben elindult, fiatal Premier League-ben az első igazán nagy meglepetés: az idényben döbbenetes, 34 gólt szerző Alan Shearer vezette Rovers mindenki elől elvitte a pálmát. De azért volt még néhány ütős név a csapatban: Graeme Le Saux, Richard Witschige, Chris Sutton, Ian Pearce. De azt a csapatot – Shearer mellett – mégsem az egyéniségek húzták, hanem a kiváló csapategység, és persze Kenny Dalglish menedzser ragyogó munkája és hite.
Nantes, 1995 A Kanárik francia veretlenségi csúcsát épp a napokban döntötte meg a PSG, Jean-Claude Suaudeau csapata akkoriban 32 meccsen maradt veretlen. Abban a kivételes idényben csak egyszer kaptak ki, a második helyezett Lyonra 10 pontot vertek rá, a címvédő, szupersztárokból álló PSG-re 12-t. Patrice Loko és Nicolas Ouedec ketten együtt 40 gólt rámolt be. Azóta sem volt bajnok Jules Verne szülővárosának csapata, de a BL-ben is helyt álltak, az elődöntőig jutottak.
Deportivo La Coruna, 2000 Az 1990-es évek közepének „Super Deporja” nem tudott bajnokságot nyerni Spanyolországban, de megtették ezt az utódok 2000-ben az azóta visszavonult tréner, Javier Irureta irányításával. Mindig kuriózum, ha a Barca, Real Madrid páros orra alá borsot lehet törni, így sokaknak szép emlék a Roy Makaay (26 gól az idényben!), Djalminha, PAuleta, Pandiani, Flavio Concencaio nevével fémjelzett csapat. Akkoriban a BL-ben is megmutatta az oroszlánkörmeit a galíciai alakulat, de a döntő kapujában többször is megtorpant. Azóta pedig pénzügyi zűrbe is keveredett, az alsóbb osztályba is látogatást kellett tennie.
AZ Alkmaar, 2009 „Az én kis mesterművem” – származik az idézet Louis van Gaaltól, aki edzői pályafutása hullámvölgyében a holland kiscsapatnál építette fel újra magát. Az Ajax, a Feyenoord és a PSV trió társaságában az Alkmaarral bajnoki címet szerezni – több mint bravúr. Huszonnyolc meccses győzelmi sorozatot produkált az együttes, amely 11 pontot vert rá a második helyezett Twentére és 12-t az Ajaxra. Van Gaal pedig visszakerült a topfutball vérkeringésébe, a következő évben már a Bayern Münchent vezette – BL-döntőbe.
Montpellier, 2012 Most már szinte magától értetődőnek hat a PSG dominanciája, de a pénzes arabok szerepvállalása előtt, 2007 és 2012 közötti hét évben hatszor különböző bajnok volt a Ligue 1-ben. A sötét lóként befutó Montpellier azonban rekordot jelentő 82 ponttal nyerte meg a versenyfutást 2012-ben, a sztár Olivier Giroud volt, aki 21 gólt vállalt magára. Az utolsó meccsen Auxerre-ben muszáj volt győznie René Girard csapatának, a hazaiak vezettek, John Utaka egyenlített, aki aztán a 76. percben a győztes gólt is megszerezte. „Ez volt életem leghosszabb éjszakája” – nyilatkozta utána a tréner.
Atlético Madrid, 2014 Akkor tíz éve nem volt már más bajnok a La Ligában, csak a Barcelona és a Real Madrid (a Valencia 2004-es győzelme óta). Diego Simeone azonban saját stílust honosított meg, a kemény, de csupaszív játékot, amely váratlanul eredményre vezetett. Az idényben olyan játékosok váltak sztárra – és szerződtek el nyomban, mint Diego Costa vagy Thibault Courtois. Abban a kivételes évben csaknem a BL-ben is a csúcsra jutott az Atlético, a Real Madrid elleni döntőben a 92. percben még vezetett – aztán 4-1 lett hosszabbítás után a blancóknak (Godín kis híján a bajnoki címet és a BL-t is megnyerte csapatának szöglet utáni fejesgóllal).
